Még sohasem csodáltunk meg ennyire istállót. Gumiszerelő műhelyt meg pláne nem. A Fuzio az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt évben Eger építészetében és borkultúréletében történt, illetve történik – merthogy a kicsivel több mint egy éve indult építkezésnek hivatalosan még nem érkezett el a vége.
– Egy felvidéki kisvárosban, Füleken nevelkedtem. Családi házban éltünk, volt nagy kertünk, a nagyapámnak meg szőlője, ahol sokat dolgoztunk, szüreteltünk… Nagyon szerettem ott lenni. Jó, nem mondom, hogy mindennap úgy keltem fel, hogy de jó lenne ma is kapálni, de a természet közelsége engem nagyon vonzott, és így vagyok ezzel a mai napig is – meséli Vica. – Persze a nagyapám pincéjében készült borokra nem mondanám, hogy nagyon jók voltak. Amikor még a szülőhelyemen éltem, nem is igen kóstoltam borokat. Szlovákiában a mai napig inkább a borovicska, a sör és a pálinka megy. Aztán 24 éves koromban, amikor Magyarországra jöttem, úgy gondoltam, hogy az nem lehet, hogy Kerekes Vica nem ért a jó, minőségi borhoz, úgyhogy elkezdtem tudatosan kóstolgatni. Sok pincészetnél jártam, sok borásszal találkoztam, eljártam borkóstolókra. Ma már azért tudom, mi a különbség, mondjuk egy reduktív és egy hordóban érlelt bor között.
A kóstoló után a Fuzióból a szőlőbe utazunk, Eger borászati jelképének, a Nagy-Egednek az oldalához.
A bikavér-házasító gép
Pedig a Fuzióban már mindent lehet csinálni, ami csak az egy borérlelőben, látványközpontban, bormúzeumban, kóstolóteremben, konyhában az ember eszébe jut. Lehet benne jókat enni, kóstolni – és a hordós érlelőben már ott pihennek a jövő nagy vörösborai.
Az épületegyüttest a Fajcsák Dénes vezette Arkt Építészcsoport tervezte – Eger belvárosában, a sétáló utcától egy kanyarra, egy enyhén omladozó villaépület szomszédságában. A helyen évszázadokkal ezelőtt valóban istálló állt, a legutóbbi évtizedekben pedig sokkal inkább radiálabroncsokkal volt megpakolva, mint kisfahordókkal.
Ha a Fuziót bezárva találjuk, az utcáról csak az egymás mellé állított, hatalmas, ötméteres gerendákból épült kerítést látjuk. Viszont ha a Fuzio éppen vendégeket vár, szó szerint kitárja karjait: a gerendák kilencven fokban elfordíthatók. A kerítésen túljutva egy kis udvarra jutunk, melyet betonszerkezet keretez: az ipari hangulatot kölcsönző oszlopok funkciója, hogy kívülről megtámasszák az egész épületet.
Bent egy egybenyíló, L-alakú fogadó- és kóstolóhelyiségbe jutunk, a nagy, boltíves termek javarészt bontott téglából vannak kirakva, melyeket fémesen csillogó felületek határolnak: balra a konyha és a mosdók gombnyomásra nyíló, nagy, fém nyílászárói, jobbra pedig tükröződő fém és üvegfelületek. Az oldalfalak mindkét oldalon már most alaposan össze vannak firkálva: a konyhaajtó a filccel üzenő látogatók vendégkönyveként funkcionál, míg a többi felületen Gál Tibor több kontinensre kiterjedő munkásságának sikereit örökítették meg rajzokkal és feliratokkal.
Az L-alak rövidebbik szárában, az utcafronthoz közel a hely egyik legszórakoztatóbb újításának kezdeményei látszanak. A most még csak nagy fémtartókból és gumitömlőkből álló valami majd bikavér-házasító gép lesz. A kreatív ötlet lényege, hogy a „gép” a tároló pincében lévő, bikavéralapokat tartalmazó hordókhoz csatlakozik, a vendég pedig ezekből tetszés szerinti arányokban kikeverheti a „saját”, azaz ízlésének legjobban megfelelő házasítást, melyet helyben le is palackoznak neki. A „make your own bika” rendszert az alkalmi házasítók mellett akár borkereskedők is használhatják majd, nagyobb tételek berendelése előtt…
Potyogó terroir
A berendezés puritán: egyszerre alkalmaznak nehéz, tömör faanyagokat és könnyű, fekete és fehér, légies bútorokat. A bal oldali, fogadóhelyiség és pult inkább emlékeztet modern, transzparenciát hirdető irodára, míg a jobb oldali kóstolószekció könnyed, fiatalos, melybe szívesen vizionál az ember sok-sok, egri csillagot kóstolgató, szórakozó egri fiatalt – reméljük, tényleg sokan vannak ők, és alig várják, hogy igazán megnyisson már a hely…
A bal oldali helyiség folytatása az érlelőpince: a hordókkal telepakolt, magas, hűvös helyiség után több kisebb, majdani palackos érlelésre kialakított teremhez érünk, melynek teljes tárolókapacitása mintegy húszezer palack.
– Egerben azé a pince, akié a bejárat – mondja mosolyogva Gál Tibor, arra utalva, hogy már jócskán az épület mögött járunk a mélyben, és hogy a pince könnyen bővíthető lenne a szomszédos, elhagyott villaépület alatt. Ennek tulajdonosi hátterét kideríteni azonban nem egyszerű feladat – valószínűsíthetően Svájcig vezetnek a szálak, de korántsem biztos, hogy az egykori tulajdonosok életben vannak még. Mindenesetre az évi közel kétszázezer palack bort készítő pincészetnek szüksége lesz még a tárolókapacitás bővítésére, ha borai nagy részét helyben szeretné érlelni.
A palackos tárolóból a földszinti kóstoló jobb oldali része felé visszaindulva az egész épület talán legeredetibb helyiségébe jutunk. Ez egy üvegfalakkal elzárt, széles, az utcafront felé emelkedő folyosó, melyet zárt kóstolóhelyiségnek rendeztek be, hosszanti irányban egymás után állított asztalokkal. A fűthető pinceág mennyezeti részét nagy, dongákat imitáló, boltíves faszerkezettel választották el a pince falától, melytől az az érzése támad az embernek, hogy nagy hordókban üldögél és őt is a Gál Pincészet érleli szépen, finoman lekerekedetté.
– Ez csak azért van így, hogy ne potyogjon a vendégek tányérjába a terroir – ad magyarázatot Gál Tibor, pedig az ötletet nem kell magyarázni: rég láttunk a környezetbe ennyire szellemesen illeszkedő megoldást egy pincénél.
A tetőtérben: Bikavér Múzeum
A tervezők a tetőteret sem hagyták kihasználatlanul: a pár éve még lomokkal teleszórt felső szint hamarosan a Bikavér Múzeumnak ad otthont. Ezen a szinten található még egy teraszos szolgálati lakás, még egy emelettel feljebb további lakások és irodahelyiségek nyílnak.
– A Fuzio elnevezéssel arra szeretnénk utalni, hogy itt sok mindent megtalálhat a látogató: az épületnek többféle funkciója működik egyszerre – mondja Gál Tibor, miután visszatértünk a földszinti kóstolóterembe és hagytuk, hogy egy egri csillag kerüljön a poharunkba. – Érlelő pince, kóstolóterem, Bikavér Múzeum, bisztró egyszerre fog működni itt.
A tervek szerint az utcafronti nagy helyiség késő estig nyitva lesz – remélhetőleg ideális találkozóhelyévé válik majd azoknak, akik szórakozni szeretnének Eger belvárosában, csendesebben és kiváló borok társaságában.
A Gál Tibor Pincészet 50 000 palackot készít az egri csillagból, azaz a bikavér fehér párjából, mely náluk nyolc különböző fajtából áll össze. Az alapot leányka, királyleányka adja, melyet sauvignon blanc, szürkebarát, tramini, viognier, pinot blanc és cserszegi fűszeres egészít ki. A pincészet megszüntette a fajtaborok forgalmazását – ilyenek csak helyben kaphatók, fehérborból elsősorban az egri csillagra koncentrálnak, melynek nem akarnak belső konkurenciát állítani. A 2013-as egri csillag illata egészen intenzív, mezei virágok, citromhéj, zöld alma található meg benne. Savai közepesek, aromái zöld almát és citrusokat idéznek, a végén finom kesernyével. Az alkohol szerethetően alacsony, átadja a helyet a sok gyümölcsnek és hagyja érvényesülni a krémes, bársonyos textúrát, mely elemeli a kortyban az intenzív, fehér húsú gyümölcsöket. Nagyon barátságos bor…
Az egri csillag és a véletlenek
Látogatásunk előtt egy nappal Kerekes Vica felvidéki színésznő betért törzshelyére, egy budai borbárba, ahol a felszolgáló ízlésére bízta magát. Ha vannak véletlenek, ha nincsenek, éppen ezt az egri csillagot kapta a poharába – a felszolgáló magyarázata szerint „egri bort kellett hoznia egy olyan vendégnek, akit Vicuskának hívnak”!
Szóval a Gál Tibor Pincészet vendége nem most ismerkedik a helyi borokkal, a jó viszony kialakítását egyébként már közel tíz éve elkezdte, amikor Szlovákiából Budapestre költözött.
– Egy felvidéki kisvárosban, Füleken nevelkedtem. Családi házban éltünk, volt nagy kertünk, a nagyapámnak meg szőlője, ahol sokat dolgoztunk, szüreteltünk… Nagyon szerettem ott lenni. Jó, nem mondom, hogy mindennap úgy keltem fel, hogy de jó lenne ma is kapálni, de a természet közelsége engem nagyon vonzott, és így vagyok ezzel a mai napig is – meséli Vica. – Persze a nagyapám pincéjében készült borokra nem mondanám, hogy nagyon jók voltak. Amikor még a szülőhelyemen éltem, nem is igen kóstoltam borokat. Szlovákiában a mai napig inkább a borovicska, a sör és a pálinka megy. Aztán 24 éves koromban, amikor Magyarországra jöttem, úgy gondoltam, hogy az nem lehet, hogy Kerekes Vica nem ért a jó, minőségi borhoz, úgyhogy elkezdtem tudatosan kóstolgatni. Sok pincészetnél jártam, sok borásszal találkoztam, eljártam borkóstolókra. Ma már azért tudom, mi a különbség, mondjuk egy reduktív és egy hordóban érlelt bor között.
Kerekes Vicát másodszorra vették fel a szlovák színművészetire. Több cseh és szlovák filmben, sorozatban játszott, köztük a Férfiremény nevű cseh romkomban, mely országos ismertséget hozott neki. A 7 nap bűne című világháborús drámában nyújtott alakításáért a cseh Oroszlán-díjra is jelölték, egy másik, szlovák világháborús filmje pedig bejutott a legjobb 9 külföldi, Oscar-díjesélyes film közé. Húszas éveinek közepén Vica Magyarországra költözött, előbb a szolnoki színház tagja lett, majd szabadúszóként folytatta. Szerepelt több, fiatal magyar rendező filmjében, legutóbb Dyga Zsombor Couch Surf című munkájában volt látható.
Szűkített portfólió és limitált fajtaborok
Vicának általában a fehérborok a kedvencei, mostani látogatásakor sincs másképp ezzel: az Egri Csillag és a Fuzio lesz nála a befutó. Utóbbi, az új épületkomplexum nevét viselő házasítás a Gál Pincészet csúcsfehérbora. 40 százalék viognier, 40 százalék rajnai rizling és 20 százalék tramini alkotják. Az illatos fajtákból álló házasítás nem hazudtolja meg önmagát: intenzív, őszibarackos, mentás illatot áraszt. Hathektós hordóban erjesztették, melynek során a hőmérséklet nem emelkedett nagyon meg, így sikerült az elsődleges illataromákat megőrizni. Erjedés után még tizennégy hónapig érlelték a hordóban. A korty fehér húsú gyümölcsöket, őszibarackot mutogat, megtámogatva egy kis sós karakterrel és emelt alkohollal. Nagy, testes, egyénieskedő bor, nem szürke hétköznapokra.
A Gál Tibor Pincészet dicséretesen leszűkítette a portfólióját, mely minden fogyasztó számára könnyen értelmezhetővé vált. Tulajdonképpen három borral vannak jelen a piacon, melyeknek elérhető az alap és a felső kategóriás változatai is. A legnagyobb palackszámú az Egri Csillag, melynek top párja a Fuzio. A Pinot Noirból is kapható a „normál” és a dűlőszelektált, „Sík-hegy”, és természetesen a bikavérből is készítenek superior változatot is. Ezek mellett limitált palackszámban kijönnek fajtaborokkal is, de ezeket kizárólag helyben – a jövőben már csak a Fuzióban – szeretnék értékesíteni. Ez utóbbiak egységesen kék címkét kapnak, Gál Titi aláírásával.
A viognier-t néhai Gál Tibor hozta be az országba – a syrah-hoz hasonlóan ebben a fajtában is ő látta meg a honi potenciált és ő kezdett el vele komolyabban foglalkozni itthon; természetes, hogy fia viszi tovább az örökséget és fajtaborként is megjeleníti a szőlőfajtát. A 2009-es darab másfél évig érlelődött sokadtöltésű hordóban, illatában is és ízében is hozza a fajta őszibarackos, izgágán fűszeres, csiklandozós karakterét. Igazi egyéniségbor. A másik limitált szériás fajtabor a Kékfrankos (2009), szintén intenzív illattal hódít, melyben megtalálható a kötelező meggyes aromák mellett az ibolya és enyhe kakaópor. A kortyban az erdei gyümölcsök mellett a csokoládé jelenik meg, mely csak többletet ad a bornak. Meggyes süti hangulatú, kerek, kedves bor.
A potenciált villantó nagy bika…
A Pinot Noir, 2011 szintén másfél évet töltött hordóban. A legtermészetesebb módon készült: fakádban erjedt, nem használtak hozzá fajélesztőt. Az erjedés egyébként közel egy hónapig tartott. Illata közepesen intenzív, meggy és csipkebogyó aromákkal. Kóstolva szikárnak, fanyarnak tűnik, kiterjedt cserességgel. Egy meleg évjárat talán korán szüretelt pinot-ja, mely gyümölcsösebb, hűvösebb arcát mutatja.
A bikavért a Gál Pincészet sem akarja csak a bikavérnek nevezni – sok termelő még mindig tart a brand elmúlt évtizedekben történt erodálódásának következményeitől… Szóval itt Titinek hívják a bikavért is. Az évjárat 2011, az illat szép, gazdag, meggyel, enyhe lekvárossággal, bőrrel, csokival, kólával… A savak érezhetők, a tannin is bőséges, a textúra mégis megkapóan sima. A korty tele van piros, nyári gyümölcsökkel. Nagy tartású, mégis könnyed, gyümölcshangsúlyos, nagyon elegáns bikavér!
A Superior Bikavér (szintén 2011) illatában a szilvás, ringlós jegyek mellett intenzívebben jelennek meg a fahordóra utaló csokis, nápolyis jegyek. A kortyot még az éppen hogy beépülni készülő, feszes tanninszerkezet és a hordós-csokis hangulat uralja. Most még darabos, nehéz, de gyümölcsös bájait és nagy potenciálját villantgató, nagy bika.
A kóstoló után a Fuzióból a szőlőbe utazunk, Eger borászati jelképének, a Nagy-Egednek az oldalához.
– Kint a szőlőben jobban esik a bor – állapítja meg Vica, közvetlenül azelőtt, hogy cipőjét elhajítva, poharával egy fa tövébe telepedik. – Nagyon tisztelem a borászok munkáját. Egy kicsit a miénkhez hasonlónak érzem. Ahogy itt is jönnek-mennek az évjáratok, nálunk is minden munka más és más… Néha azt érzem, megőrülök, hogy képes vagyok-e a következő szerepemben is ugyanazt a szintet nyújtani. Titin is azt látom, hogy egy hatalmas birodalmat örökölt meg, és napról napra birkózik meg azzal, hogy hozni tudja az elvárt minőséget…
Szerző: Nagy Sebestyén, fotó: Imre Barnabás
forrás és foró: vincemagazin.hu
Megjegyzés küldése