0
Húzni kellett a nadrágszíjon, aminek bizony áldozatuk estek néhányan. Szégyen vagy sem, akadt, akinél eltört a mécses.

Sírni sok mindenért lehet, és az is köztudott, hogy „csak a győztesnek szabad”, mi több, férfi embertől is láthattunk már az érzelemnek efféle megnyilvánulását, elég csak a hajdani ferencvárosi edző, László Csaba pályán ejtett könnyeire gondolni. A (zöld) sasok magasságába azonban most nem emelkednék, annál is inkább nem, mert a könnyek nagyon is „alulról” jöttek.

Nem kevés túlzással, ám a valóságtól azért nem teljesen elrugaszkodva: Átányban most mindenki focizni akar. Suha, Holup, Berkes, Kakas, Dalnoki, Sárándi, Csóka, Bari és társaik szinte szárnyalnak, ha edzésre vagy meccsre szólít Együd Ottó. Egy játékos-edzőnek mindig jobb, ha bő keretben válogathat, mintsem folyton a telefonját kell nyomkodni, hogy meglegyen a pályára lépő tizenegy.

Nos, a tréner annyi (egész pontosan 28) igazolt labdarúgó közül döntheti el, hogy az adott hétvégén kire számít, vagyis a „mennyiség” vonatkozásában már most Premier Ligás a 18 év után újra induló Metáldeal-Átányi SE. A keret azonban bővebb volt, húzni kellett a nadrágszíjon, aminek bizony áldozatuk estek néhányan. Szégyen vagy sem, akadt, akinél eltört a mécses.

illusztráció - fotó: xfree.hu

Bajnokcsapatként előbb a visszasorolása, majd a visszalépés miatt lehetett ok a kesergésre Kerecsenden, ahol ki tudja, mikor lesz újra futballélet. Kiskörén, Recsken, Parádon és a Hevesi LSC II-nél viszont megint lábra kaptak, és ez jó a sportágnak.

A még jobbra meg akkor lehet számítani, ha a lendület a bajnokság végéig kitart, és kizárás, visszalépés, törlés nem éktelenkedik a tabella alján.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top