0
VÍZILABDA | Egy hónap és indul a férfi vízilabda szezon, a héten pedig elkezdte a felkészülést a bajnoki címvédő ZF-Eger gárdája. Igaz, eléggé foghíjasan.

A hét első napján este nyolc órakor hat plusz egy ZF-Eger játékost vélhettek felfedezni a Bitskey-uszodában azok, akik a kései úszás szerelmesei. Ezen sportszerető személyek közül lehet, senki nem ismert fel egy arcot sem, de az is megeshet, hogy csak azért tempóztak a kapuk mögött, mert fülest kaptak, mondván, most végre megleshetik az „újakat”.

Hat plusz egy fő, de ebből a hétből csak hatan ugrottak fejest a medencébe. A „régiek” közül egyedül Lőrincz Bálint, a friss igazolásokat nézve pedig Szivós Márton, Csoma Kristóf, valamint három szerb, Milos Csuk, Braniszlav Mitrovics és Borisz Vapenszki.

A plusz egy főt esetünkben a pár hete befejeződő U18-as világbajnokságon aranyérmes magyar válogatott oszlopos tagja, Hornyák Olivér jelentette, aki amolyan tizenötödik játékosként, szintén a bajnoki címvédő keretéhez tartozik Az egri vízilabda újdonsült világbajnokának jelenléte egyébként egyfajta „bónuszt” jelentett, természetesen a sajtó megjelent munkatársai számára. Készültek is az interjúk, a fényképek a csillogó isztambuli aranyéremmel, no meg persze Hornyák Olivér fülig érő mosolyával.

Utólag megállapíthatjuk, nem volt rossz ötlet a fiatal tehetség látogatása, ugyanis a profi sztárigazolások mellett egyúttal arra is rá lehetett döbbeni, hogy házon belül is várható, sőt, elvárható a bizakodás, amikor erősítésről beszélünk.

Fotó: Lénárt Márton

Miközben a parton a vb-élmények repkedtek, addig a vízben már javában pörögtek a hosszak. Akárhogy is, az ember már nagyon kíváncsi volt, mikor kerül elő a labda, és még akkor is, hogyha pontosan tudta jól, komplett kétkapus edzésről szó sem lehetett. A parton a nyári válogatott szezon után láthatóan valamelyest kipihent Dabrowski Norbert jó kedélyűen pörgette ujjain sípjának madzagját, de segítője, Petrovai Márton arcán is látni lehetett, hogy végre kezdődik a munka. A többiek majd szépen lassan csatlakoznak a kerethez.

A kazahsztáni Világkupán ezüstérmes válogatottban szereplő öt egri pólós, valamint a montenegrói Uros Csucskovics jelenleg pihenőjét tölti, Zalánki Gergő a grúziai U19-es Eb-n menetel csapatával, Biros Péter pedig alig pár napja nyerte meg nyári gárdájával a máltai szezonális bajnokságot.

Most már csak pár hét és következnek a mérkőzések is a Bitskeyben.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top