0
MÚLT-KOR |  A minoriták a hazai történetírók állítása szerint Egerben kaptak először kolostort, 1225 körül.

Ettől kezdve a rend hazánkban elég gyorsan terjedt. 1230-ban már virágoztak a bajai (Franco Villa), bácsi, lékai, pozsgai, bánostori és a pesti „A S. Petrum Apost.” címzett rendházak, sőt a székesfehérvári „Ad S. Emericum Ducem” címzett kolostor már olyan tekintélyes volt, hogy custodia fejévé lett. Épp ilyen tekintélynek örvendett már ekkor a zágrábi kolostor is, melyet a legendák szerint Szent Ferenc is meglátogatott.

Ebben az időben II. Endre uralkodott, aki nemcsak, hogy nem gátolta a minoriták letelepedését, hanem még ő maga is alapított egy új kolostort Esztergomban, amelyről az egész provinciát esztergomi provinciának nevezték el (1235). Ám nemcsak az uralkodó és a papság, hanem a városok polgárai is pártolták az új rendet. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1238-ban Nagyszombat város polgárai városukba is bevezették a rend tagjait, a következő évben pedig Varasdon kaptak egy új kolostort. Ez év különben jelentőségteljes a minorita rend évkönyveiben. A magyar provincia ugyanis eddig a német rendfőnökség hatósága alatt állt, de 1239-ben a magyar kolostorok kikerültek a német rendfőnökök joghatósága alól és megalakult az önálló magyar rendtartomány.

Az 1241-42. évi gyászos emlékű tatárjárás alatt a rend az országgal együtt sokat szenvedett. Valamennyi kolostor elpusztult, mert a városok, melyekben álltak, csaknem mind tönkrementek. A rend azonban a bajt hamar kiheverte. Már a következő években a fent említett kolostorok mindegyike ismét virágzott, sőt már 1248-ban Nyirtán, 1260-ban Zimonyban gyarapodott újabbakkal.

Hazánk második alapítója IV. Béla király hatalmas pártfogója volt a minoritáknak. Jakab és Pál szerzetesek gyóntatatói voltak, akiket később Rómába, követségbe is küldött. 1249-ben, Budavárában Keresztelő Szent János tiszteletére kolostort alapított. 19 évvel az alapítás után az óbudai prépost német mestereket hívott be, akiket megbízott, hogy Óbuda védelmére erődítményeket építsenek. A munka gyorsan folyt és a német mesterek az erődítmények mellett a minoriták kolostorát is felépítették. Alig épült fel Keresztelő Szent János kolostora, Béla király egy újat emeltetett a rendnek, ugyancsak Budán, a Vizivárosban, „Szent János apostol és evangélista” tiszteletére és egy harmadikat a Boldogságos Szűz- vagy Szent Klára- tiszteletére, a Margitszigeten. A királyi kegy ezzel azonban még nem volt kimerítve. Erzsébet királyné Verőcén emelt kolostort és templomot a rendnek, majd helyreállíttatta az arachai „ad S. Nicolaum” címzett régi apátságot és e kolostor végrendeletében „quingentos florenos auri, unam Casulam de Athlas favo cum suis pertinentiis perlis ornatam, duas cruces argenteas in superiore nostra Capella habitas” hagyományozott.

Az uralkodó család mellett az apostoli szentszék is kitüntette a provincia egyes tagjait. Így 1265-ben a pápa a magyar minorita rendtartomány egyik tagját, Walter atyát, saját káplánjává és gyóntatójává és később zágrábi püspök-helyettessé nevezte ki. Két évvel korábban (1263) Henrik atya stephanopolitani és chimensi püspök lett. Ő volt az első a magyar minoriták között, aki a püspöki székig emelkedett. Az első érsek a magyar rendtartomány tagjai közül Péter atya, Máriának, V. István leányának, II. Károly szicíliai király nejének káplánja volt, aki 1292-ben spalatói érsek lett.

IV. Béla királyunk halála után, utódai is folyton támogatták a rendet. II. László király 1273-ban Székelyudvarhelyen emelt kolostort. III. László az elpusztult soproni kolostort alapította újra (1280). I Albert Ausztria hercege pedig a pozsonyi és nagyszombati kolostoroknak vámmentességet adományozott.

illusztráció

Az uralkodóház mellett az egyes főúri családok is fölkarolták a rendet. A Perényi család 1283-ban Kassán, Szent Miklós tiszteletére kolostort és templomot emeltetett. 1290-ben a Marcell család alapított Següsdön egy rendházat, melyhez 1295-ben III. Endre király „in honorem B. M. V.” templomot építtetett. Két év múlva Endre király elrendelte, hogy Pozsonyban a magyar szentbeszédek rendünk templomában tartassanak. Ez utóbbi rendelet fényes tanúságot tesz a rendtagok hazafiúi érzületéről, mely az első kolostorok alapítása óta napjainkig folyton lángol a rend tagjainak szívében.

A XIV. század a magyar minorita rend történetének legszebb korszaka. A század első évében 1301-ben alapították a szegedi „ad B. M. V. de nivibus” és a nagyváradi „ad S. Spiritum” kolostorokat, Tercsén és Óbudán szintén. Majd a Koródy család emeltetett a rendnek Pécsett egy új kolostort. Meg kell még említenünk azt a szomorú kitüntetést, mely ugyancsak ez évben érte a budai Keresztelő Szent János templomot. E templomban helyezték ugyanis örök nyugalomra 1301. augusztus 14-én az Árpád-ház utolsó sarját: III. Endre királyt, akiről később a templomot András templomnak is nevezték.

A vegyes, de különösen az Anjou-házból származott királyok uralkodása alatt hatalmas virágzásnak indult a rend. A főurak a királyokkal és a főpapsággal vetekedve alapították a kolostorokat és halmozták el kitüntetésekkel a rendi tagokat.

Károly Róbert 1312-ben, Debrecenben, 1325-ben pedig Lippán, Erzsébet királyné pedig 1328-ban Szatmáron az ő védőszentje Szent Erzsébet tiszteletére emeltettek kolostorokat. Ugyanebben az évben Dansch gróf alapított a mai Okolicsnán a rendnek új kolostort. Nagy Lajos királyunk udvarmestere Ugrinmil Miklós a Szerémségben, Újlakon (1355), Telegdy Csanád, esztergomi érsek Telegden a Templariusok egykori kolostorát fölépítette és azt a rendnek adta (1335). A következő évben I. András erdélyi püspök Besztercén alapított a rendnek kolostort. Alig öt évre az újlaki kolostor alapítása után a rend ismét egy új kolostort kapott a Dunántúlon. II. Kálmán püspök Szombathelyen egy kórházat alakított át kolostorrá, ezt a rendnek adta (1360). Tíz évvel ezután az uralkodóház egyik tagja, Erzsébet királyné a Johanniták és a domonkosok egykori beregszászi kolostorát a minoritáknak ajándékozta. A következő évben Szászvárosban alapított új kolostort, majd a kapronczai rendházat, melyet Güssing Henrik Szlavónia bánja alapított. A királyné példáján felbuzdulva 1386-ban Laczkovics István erdélyi vajda alapította a keszthelyi rendházat. A kolostor temploma a Boldogságos Szűz tiszteletére volt szentelve. Ide temették el később az alapítót is. Megemlíthetjük még, hogy 1393-ban a rend maga is emelt Falkoson egy rendházat.

A kolostorok virágzása mellett a rendtartomány egyes tagjait is érték kitüntetések. Nagy Lajos király két ízben is küldte a rend egyes tagjait követségbe. Első ízben udvari káplánját, Laky Dénes atyát IV. Kelemen pápához, hogy fivére, Endre uralma érdekében a pápával értekezzen. Dénes szerencsével járt küldetésében és szolgálataiért a király a kalocsai érsekséggel jutalmazta (1344). Pár év múlva István atyát menesztette a király Rómába, a pápához követül.

Ám a szerzetesek, nemcsak mint követek működtek a királyi udvarokban, hanem az uralkodók az egyház fejével egyetértésben számos püspöki széket töltettek be a rend tagjaival. Volt idő (1379-87), amikor egy minorita, Demeter atya állt, mint bíboros és esztergomi érsek a magyar hierarchia élén. A kalocsai érseki székben is e században három minorita ült: László (1317-37), István, előbb nyitrai püspök, majd jeruzsálemi patriarcha és Laky Dénes. Szükségtelen több kitüntetést felsorolnunk, de ha e személyi kitüntetésekhez vesszük még, hogy az akkor oly hatalmas rend 1397-ben, Esztergomban tartotta Generale Capitulumát, és ha vesszük a kolostorok számának rohamos szaporodását, el kell ismernünk, hogy a XIV. század aranykora volt a rendnek. A következő években azonban hanyatlani kezdett. Először az observantia, majd a törökök és a protestantizmus fosztották meg a rendtartományt kolostoraiktól. Az első döfést az ország külföldi ellenségeitől kapta a rend. A csehek ugyanis Zsigmond király alatt betörve hazánkba pusztították a Felvidéket, 1422-ben Tercsén városát is tönkretették. A várossal együtt elpusztult a minoriták rendháza is. A század közepe táján az observantizmus terjedésével a rendtartomány számos kolostora ment át, részint önszántából, részint foglalás, vagy adományozás útján Szent Ferenc szigorúbb elvű fiaihoz. Már a negyvenes évek elején Julián bíbornok, a budai „ad S. Joannem Ev.”, a szegedi „ad. B-V. M. de Nivibus”, a marosvásárhelyi és a Szent Péterről elnevezett pesti kolostorokat elvette a minoritáktól és az observansoknak adta. Majd a medgyesi, 1448-ban a debreceni, esztergomi és győri, két év múlva a nasici, majd a bácsi és 1454-ben az újlaki kolostor lett observanssá. Ugyanebben az évben számos elszakadt ház reformálta magát és később 1517-ben teljesen átment az observansokhoz, hat év múlva pedig önálló provinciát alakított, mely „Mariana” néven ma is virágzik hazánkban. 1464-ben a széchényi kolostor lett observanssá. Knaisz azonban azt írja, hogy csak 1492-ben adta VI. Sándor pápa „Licet ea, quae pro Religionis” bullájával a pataki, pécsi és illoki kolostorokkal együtt az observansoknak.

E századba esik kelet fővárosának, Konstantinápolynak bukása. 1453-ban foglalták el a törökök az egykor oly hatalmas Bizáncot, és már egész Európát fenyegették fegyvereikkel. Több ízben rohant az oszmánok hatalmas serege hazánkra, s a korona országainak pusztítása a magyar minoriták egyes kolostorait is elsöpörte.

Amikor a Zsófia templom kupolájára a félholdat feltűzték, abban az évben pusztították el a török fegyverek a zimonyi és eniki minorita kolostorokat is. E csapásokhoz járult még 1444-ben a besztercei, később a margitszigeti kolostor elpusztulása. Mindezen csapásokkal szemben kevés kárpótlást nyújtott a rendnek az a néhány kolostor, melyet egyes jámbor alapítók emeltek az Úr nagyobb dicsőségére. 1409-ben a lőcsei Szent László, következő évben a nagyolaszi kolostorok létesültek. Nyolc év múlva Kanizsay János esztergomi érsek, mint Kanizsa birtokosa, Nagykanizsán kolostort és templomot építtetett a rendnek. Frank, szécsényi gróf emelt Szécsényben egy minorita kolostort. Majd hazánk nagynevű védője Hunyadi János alapított Tövisen egyet, a Szent Imrénél kivívott győzelem emlékére. Később megkapta a rend a ciszterciek számára alapított vasvári kolostort, és mert ebben az időben nagy tevékenységet fejtettek ki a jászok és kunok megtérítésében, e téren szerzett érdemeiknek elismeréséül IV. Sixtus pápa „Sacrae Religionis” című bullájával a jászberényi kolostort a magyar minoritáknak adta. 1480 körül Báthory István Nyírbátorban alapított egy kolostort, és ebben az évben kapta a rend a varannói rendházat, melyet Rivold nevű főúr alapított.

A XVI. század újra borús napokat hozott, nemcsak Magyarországra, de a hazával együtt a magyar minorita rendre is. A csaknem három század jelesei által megerősített nagynevű provinciát és a virágzó kolostorokat, melyeket még megkímélt a mindinkább terjedő observantizmus, elsöpörték a törökök rabló csapatai és a honfiak között dúló vallási- és pártviszályok.

1526 véres betűkkel van bejegyezve a magyar nemzet történetébe. Nemzetével együtt letűnt a rend fénylő csillaga is. A mohácsi vésztől csaknem két századon át felváltva magyar és olasz rendfőnökök kormányozták a provinciát, mely már közel volt a végbomláshoz.

A mohácsi vész maga után vonta az óbudai, bánostori és zentai kolostor pusztulását. Ez utóbbit alig két évtizeddel előbb 1494-ben építették. Az Óbudán lakók a pozsonyi kolostorban húzták meg magukat. Megjegyezhetjük, hogy a szigetvári kolostor lakói még Mohács előtt observansokká lettek.

1530-ban a török betörés után, mint annyi társa, a szászvárosi kolostor is elpusztult. Ugyanebben az évben a vallási türelmetlenség, mint a szászok többi városaiból, Nagyszebenből is kiűzte a minoritákat. Zápolya János közbenjárására visszakapta ugyan a rend a templomot és a kolostort, de három év múlva már újra és végleg száműzték onnan a rend tagjait.

1533-ban az okolicsnai kolostor jutott az observansok kezébe. 1534-ben Szulejmán szultán feldúlta Szombathelyt, ekkor a várossal együtt a minorita kolostor is elpusztult. 1550-ben a telegdi, a következő évben a racsai és a keszthelyi kolostorokat vesztette el a rend. A következő év (1552) Dobónak hősnevet, az egri minoritáknak gyászt hozott. Ugyanebben az évben pusztultak el a falkosi, a beregszászi, a kassai Szent Miklós, a nagyolaszi és a nagykanizsai kolostorok is. Ez utóbbi és a következő évben a verőcei kolostor a törökök rombolásának esett áldozatul.

1557-ben János Zsigmond elvette a minoritáktól a székelyudvarhelyi kolostort, és azt erőddé alakította át. A következő század elején 1604-ben engedélyt nyertek ugyan a minoriták, hogy Székelyudvarhelyen újra letelepedhessenek, de az idők mostohasága, és a nagy pénzhiány miatt a kolostor soha nem épült fel. E század közepén pusztult el a lékai és a Szent Lászlóról nevezett esztergomi kolostor is.

A XVII. század elején (1606) a kaproncai kolostor az observantiára ment át. Ez volt az utolsó minorita rendház Horvátország és az egykori Határőrvidék területén és ettől fogva a mai napig nem volt a rendnek a Dráván túl több kolostora.

Láttuk fentebb, hogy a vallási türelmetlenség száműzte Nagyszebenből a minoritákat. Hazánkban azonban sohasem öltöttek olyan nagy mértéket a vallásháborúk, mint Európa több országaiban. A XVII. században, melynek első felében a harminc éves háború dúlt Európában, a minorita rendnek csak két kolostorát foglalták el Kálvin követői, 1607-ben a tövisit és 1641-ben a varannóit.

Az erdélyi nagyfejedelemség területén, ahol az elfoglalt tövisi kolostor is feküdt, még állt a rend, annyira, hogy VIII. Orbán pápa 1627. május 15-én kelt „Militantis Ecclesiae” bullájával Erdélyben minorita rendtartományt alapított.

Az erdélyi provincia a következő kolostorokból állt:

1.                 Bákó (Moldvában)
2.                 Brassó
3.                 Felfalu
4.                 Hunyad
5.                 Károlyfehárvár
6.                 Kolozsvár
7.                 Marosvásárhely
8.                 Medgyes
9.                 Themis
10.             Tergovist (Moldvában)


E provincia azonban csak rövid ideig maradhatott fenn. Az ellenség annyira tönkre tette, hogy 87 év múlva a „Szent Háromságról nevezett őrség” címe beolvadt a magyar provinciába (1717).

Az erdélyi provinciának fennállása alatt 25 rendfőnöke volt, akik közül egy polignaui püspök, egy pedig Feluty Vitus, martianopolisi érsek és bákói püspök lett.

Ám térjünk vissza most a magyar rendtartományra. 1609-ben Gersei Pethő István és fivére Ferenc, jászóvári prépost Sztropkón, „ad S Crucem” templomot emelt a minoritáknak. Rövid idő múlva priberi Milith György, a Szent Háromság tiszteletére Radon kolostort és templomot építtetett (1637). I. Lipót uralkodása alatt úgy látszott, hogy a magyar minorita rend ismét föl fog virágozni. Ennek a felvirágzásnak hatalmas tényezője volt Reggiani János magyar rendfőnök és jeles író, aki nagy befolyást gyakorolt a jámbor lelkű, vallásos Lipótra. Működése alatt egymás után emelkedtek a kolostorok, melyek közül több még most is fennáll. Az első ilyen kolostor volt a csütörtökhelyi, melyet Csáky Ferenc gróf alapított (1668). A boldogságos Szűz Mária kápolnáját ugyanis átengedte a rendnek és a kolostor építésére is alkalmas helyet jelölt ki. Az alapítványt I. Lipót még abban az évben megerősítette. 1672-ben az alapító Csáky gróf ajánlására Szelepcsényi György esztergomi érsek a Szent Lászlóról elnevezett csütörtökhelyi plébánia vezetését is a csütörtökhelyi minoritákra bízta. 1671-ben, amikor a sztropkói kolostor az observansok kezébe került, I. Lipót visszaállította a lőcsei kolostort. 1682-ben Thököly emberei kiűzték ugyan Lőcséről a minoritákat, de két év múlva már ismét visszatérhettek. Sok ideig a plébánia adminisztrációjával, gimnáziumi oktatással és az árvamegyei misszió vezetésével foglalkoztak. 1673-ban Szegedy Ferenc egri püspök Keresztelő Szent János tiszteletére Eperjesen templomot és kolostort emelt. Míg e kolostor fennállott, az ottani generale stúdiumban évenként tartottak versenyeket, melyek alkalmával magisteri és baccalaureusi címeket osztogattak.

Nagybányán hitelt érdemlő okiratok tanúsága szerint már a XIV. század második felében volt a minoritáknak kolostoruk. Hogy a város melyik részében feküdt, azt nem tudjuk, de, hogy nagy kolostoruk volt, arra onnan lehet következtetni, hogy a nyírbátori, szöllősi, megyesaljai és kusályi kolostorok mind alá voltak rendelve. Ez az anyakolostor azonban úgy a XVI. század közepe táján a török hódítás és a vallási viharok napjaiban elpusztult és a minoriták nagybányai szereplésének egy időre vége szakadt.

A ma is fennálló nagybányai kolostor eredete 1692-re vihető vissza és keletkezését egy gazdag polgár vallásos gondolkozásának és jámbor királyunk, I. Lipót bőkezűségének köszönheti. Omechin János városi bíró ugyanis végrendeletében a Kusalyi Jakcsoktól 1600 arany forintért megvett Giród- Tótfalut a Szent Miklósról nevezett betegápoldának adta, hogy annak jövedelmét a városi szegények tartására fordítsák. A fent említett évben ezt a birtokot I. Lipót a Szent Miklósról nevezett templom dotációja gyanánt a minoritáknak adta, mint akik a hazai szerzetesek közül múltjuk miatt arra igényt tarthattak. Néhány év múlva II. Rákóczi Ferenc kuruc csapatai elűzték ugyan a minoritákat a város területéről, de a XVIII. század elején már ismét itt találjuk őket.

A nagybányai kolostorral csaknem egyidejűleg az Erdély nagyfejedelemség területén fennálló minorita provincia is kapott egy új kolostort, ugyanis Nagy Mózes esztelneki plébános szülőföldjén, Esztelneken a papnövendékek számára iskolát alapított, melyben a tanítás vezetését a minoritákra bízta, de mivel ez a hely a fönt említett célra alkalmatlan volt, a boldog emlékű alapító Kantába, Kézdivásárhely külvárosába helyezte át az intézetet, ahol a minoritáknak kolostort emelt (1696). Ugyanebben az évben, november 21-én Szebelébe Bertalan, kézdivásárhelyi plébános és püspöki helynök beiktatta a minoritákat a plébániai jog élvezetébe.

Buda várának visszafoglalása után gróf Caraffa Antal kormányzó, Reggiani János minorita atyának Eger városában egy török mecsetet ajándékozott a hozzá tartozó házikókkal és kerttel együtt. Ezt az ajándékot Fenesy Ferenc egri püspök jóváhagyta, 1712-ben a régi török épületeket lerombolták és Báró Barkóczy Ferenc és Eszterházy Károly gróf püspökök hozzájárulásával paduai Szent Antal tiszteletére szép templomot és kolostort emeltek.

1717-ben III. Károly beleegyezésével Erdődy Gábor gróf Egri püspök közbenjárására Károly Sándor gróf, a híres kuruc generális, visszaadta a szerzetnek nyírbátori vagyonát, melyet másfél századdal azelőtt (1587) az oláhok elpusztítottak. A jámbor atyák azonnal templom és kolostor építéséhez fogtak, a hívek segítségével pedig mindkettő fel is épült.

A XVIII. században a Maros és Duna vidékén a pusztító török uralom miatt nagyon megfogyatkozott a katolikusok száma. A hitéletet úgyszólván csak a buzgó tábori papság tartotta fenn. Egy ilyen lángbuzgalmú férfi, Höflich Kamil, bajor minorita, otthagyván a tábori kápláni állását, melyet Würtenberg huszárezredénél viselt, Aradon telepedett le. A derék szerzetes itt saját pénzén telket vett és e telken templomot és rendi testvérei számára kolostort építtetett (1702), a királyi udvari kamara és a csanádi püspök jóváhagyása mellett a plébániát is vezetni kezdte.

Nem sok idő múlva Orsova Lipót, temesi gróf, Orsován emelt kolostort a minoriták számára (1718). Az orsovai kolostor alapításának évében Mercy gróf, temesi kormányzó Nádasdy László gróf, csanádi püspök jóváhagyásával templomot és kolostort emelt.

Ugyanebben az időben a rend egyik lelkes tagja, Scribányi, Pancsovára sietett, hogy a bánságnak lelkileg elárvult lakóit a vallás vigaszaiban részesítse. Mercy gróf kormányzó azonnal lelkésszé nevezte ki és saját házában adott neki lakást (1720). A kormányzó később néhány török házacskát adott Scribányinak, hogy azon kolostort építsen rendtársainak. A körülmények azonban nem voltak alkalmasak az építésre. Scribányi tehát lakásának tágasabb termét templomnak rendezte be és társaival együtt innen látta el a végvidéken lakó híveket egyházi szolgálattal. Tíz év múlva Schwarz Boldizsár atya fölépítette a pancsovai kolostort (1730), de már 8 év múlva, mikor az orsovai kolostor megszűnt, Pancsováról is kiűzték a törökök a rendi tagokat. A jámbor atyák, mint a fészküktől megfosztott madarak, szétoszlottak és a rémítően pusztító pestis dacára is siettek a vidék szenvedő polgárainak és katonáinak lelki szolgálatára. Az iszonyú pestis 12 rendtagot ragadt el. 1739-ben megkötötték a békét és a rend tagjai visszatértek Pancsovára, ahol 1757-ben saját költségükön templomot és kolostort emeltek.

Az 1714-ben megszűnt erdélyi provincia a „Szent Háromságról nevezett őrség” címe alatt beolvadt a magyar rendtartományba. A magyar provincia ebben az új őrségében egyes főurak pártfogása mellett több új kolostort is emelt. 1724-ben báró Langlett Fülöp tábornok az egykori besztercei kolostor romjait fölépíttette. Az itt letelepedett minoritákat Fönemann György tábori katonai lelkészkedéssel bízta meg.

Három év múlva királyi és püspöki engedély mellett Kolozsvárnak Szent Péterről elnevezett külvárosában telepedtek meg. Ugyanebben az évben Alsó-fehér vármegye katolikus közönségének kérésére és Kornis István főispán közbenjárására Antalfy János erdélyi püspök megengedte, hogy két minorita atya Nagyenyeden letelepedjen, és itt lelkipásztori teendőket végezhessen. 20 év múlva az atyák a hívek adakozásából készpénzen vett telken, a város közepén templomot és kolostort emeltek. 1726-ban Keresztes Márton Küküllő vármegye főispánja a minorita rendnek Marosvásárhelyen egy házat adott, de báró Thist főhadi kormányzó megfosztotta tőle a rendet. Ekkor az atyák a szomszédos Udvarfalvára mentek át, ahol a főispántól telket kaptak, és mindaddig itt tartózkodtak, amíg Lobkowitz herceg, Erdély parancsnoka, engedélyt nem adott a visszatérésre. Visszatérve Marosvásárhelyre (1739), hozzáfogtak a templom és kolostor építéséhez.

Ugyanebben az időben, Erdély határában, Szilágysomlyón is kapott a rend egy új kolostort, melyet Csíkszentkirályi Andrássy Ferenc báró alapított (1731).

De nemcsak Erdélyben, hanem Magyarország többi részein is szép virágzásnak indult a rend.

1728-ban III. Károly, a szent életű Kelemen Didák rendfőnök kérésére megengedte, hogy a minoriták Miskolcon letelepedhessenek. A letelepedés még abban az évben megtörtént, és a következő évben már hozzáfogtak az építkezéshez. Lassan a hívek, de különösen az Almássy és Fáy családok nagylelkű adakozásából felépült a templom és a kolostor. Alig 10 évre a miskolci kolostor alapítása után Belgrádból száműzték a minoritákat, akik Szegeden húzták meg magukat és itt saját pénzükön házat és telket vettek. Három év múlva Mária Terézia megerősítette a minoritákat szegedi javaik birtoklásában. Később Kristóffy Imre csanádi püspök megbízásából a szeged-felsővárosi Szent György plébániát kezdték vezetni.

1752-ben a rend Miskolcon négyosztályú algimnáziumot alapított, melyet Mária Terézia 20 év múlva hatosztályúra emelt. A jezsuita rendnek 1773-ban bekövetkezett feloszlatása után három évre a nagybányai, majd 1788-ban az aradi gimnázium vezetését vette át a provincia. A miskolci, nagybányai és aradi, valamint az eperjesi kolostor generale stúdiumával, mely 1787-ben megszűnt, fényes bizonyságot tesznek a rend szellemi előrehaladottságáról.

1752-ben, egyidejűleg tehát a miskolci gimnázium alapításával, Barkóczy Imre báró Imreg nevű ősi birtokán a templomtelket a hozzá tartozó javakkal együtt a minorita rendnek engedte át. Barkóczy Ferenc gróf, aki az egri templom és kolostor építésénél is kimutatta a rend iránt táplált jóindulatát, még ebben az évben megerősítette az alapítványt, és Deli János sátoraljaújhelyi esperes által iktattatta be az atyákat a plébánia vezetésébe. Nemsokára felépült az imregi hegy oldalán az új templom és a kolostor. Ide költöztek át később a radi kolostor tagjai is, amely kolostort az iszonyú áradások tönkretettek (1761). A radi templomot 1822-ig még Imregről adminisztrálták a minoriták, ma azonban már világi papság látja el a híveket lelkiekkel.

A XVIII. századra vonatkozólag megemlíthetjük még, hogy Bajthay Antal, erdélyi püspök közbenjárására Mária Terézia pártfogása mellett, a rend Kolozsvár belvárosában saját költségén kolostort emelt, ahová a Szent Péter külváros kolostorának lakói is átköltöztek. E kolostor mellé a királynő bőkezűségéből Urunk színeváltozásának tiszteletére fényes templom épült.

A XIX. század a szenvedések folytonos láncolata volt a rendre nézve. Az elemi csapások mellett, a szabadságharc alatt az ellenséges hadak pusztításai, majd az absolutizmus mindent elnyomó uralma és a rend vezetése alatt álló középiskolák szekularizációja hatalmas vágásokat ejtettek a rendtartomány testén.

A század első nevezetesebb eseménye a minorita rendnek a szilágysomlyói gimnázium alapítása volt (1826). Tíz évvel ennek a gimnáziumnak a megnyitása után a lugosi gimnázium vezetését vette át a rend. Emellett azonban, mint már említettük, beköszöntöttek az elemi csapások. 1827-ben egy iszonyú tűzvész pusztította el az egri kolostor és templom tetőit. Az óriási tűz a templom gyönyörű falfestményeit nagyon megrongálta, a kolostor azonban nyert is vele, mert a munkás szerzetesek két emeletesre emelték. 1843-ban a miskolci kolostor is az egri sorsára jutott. Itt is úgy a templom, mint a kolostor a város nagy részével elhamvadt.

Az 1848-49-i mozgalmas időkből a magyar minorita rend is kivette a maga részét. A háborús idők közepette még az első évben (1848) be kellett szüntetni a kézdivásárhely-kantai és szilágysomlyói gimnáziumot, melyek az oláhok zaklatásainak legjobban kitett vidéken feküdtek. A következő évben (1849), mikor Nagyenyed az ellenség kezére került, a nagyenyedi minorita székház templomával együtt az oláhok féktelen dühének esett áldozatul és csak négy év múlva tudta Viszkócsy Henrik házfőnök a vallásalapból és a hívek kegyes adakozásából nyert összegen helyreállítani.

A világosi katasztrófa után az aradi rendház tagjainak szomorú szereplés jutott. Az aradi minorita rendház 4 tagja kísérte utolsó útjára a magyar Golgota 13 vértanúját.

Az aradi gyásznappal megnyílt a magyar minoriták Pandora szelencéje. Kosztka Libór az aradi kolostornak (1849) volt főnöke, Winkler Brunó, a vértanúk gyóntatója, Zetykó Kelemen, Csüdör Tamás, Livery Dániel, Eperjessy Aurél, Lakatos Ottó és Haach Salamon, összesen tehát nyolc rendtag, hosszabb-rövidebb ideig tartó politikai fogságba kerültek, sőt hárman (Kosztka Libór Pesten az új épületben, Zetykó Kelemen és Csüdör Tamás Pécsett) a fogságban fejezték be életüket.

A gyászos elnyomás napjaiban kénytelen volt lemondani a rend a lugosi gimnázium vezetéséről, mert nem bírt előállítani német ajkú tanárokat (1852). Két év múlva a miskolci nagygimnázium is négyosztályú algimnázium lett. Ezzel szemben azonban a rend mintegy kárpótlásul azt nyerte, hogy ismét megnyithatta a szilágysomlyói algimnáziumot. 1873-ban az aradi gimnázium, melyben 85 évig tanítottak a minoriták, világi kezekbe került.

1869. március 2-án tűz pusztította el a csütörtökhelyi kolostort és templomot, és vele a nagy műkincset, a boldogságos Szűz Mária régi kápolnát is. Nemsokára azonban Tomecsek Teofil, a ház buzgó főnöke, a vallásalapból, a püspöki kar és egyes jámbor hívek adományaiból, úgy a templomot, mint a kolostort régi díszes alakjába visszaállította.

1877. április 15-én a fél faluval együtt porrá égett az imregi kolostor, és csak az áldott lelkű adakozóknak lehet megköszönni, hogy mind a kolostor, mind a templom még abban az évben helyreállt.

1878-ban az iszonyú felhőszakadások és az ezek folytán beállt áradások erősen megrongálták az egri és miskolci kolostorokat. A következő évben pedig a szegedi kolostor volt kitéve pusztulásnak, a rettenetes árvíz következtében, amely csaknem az egész várost tönkretette.

1880. január 22-én egy hirtelen kiütött tűzvész a nagybányai kolostort csaknem egészen elhamvasztotta, úgy, hogy a vész által meglepett és rémületbe ejtett rendtagok az épület rendbehozataláig kénytelenek voltak a közösség vendégszeretetét élvezni. A rendház még abban az évben felépült.

Sokkal súlyosabb volt azonban az a csapás, amely 1887-ben nehezedett a házra és vele együtt az egész minorita rendre. Előző évben lett államosítva a miskolci gimnázium. 1887-ben pedig a nagybányai gimnázium, mely az 1788-1809 közti időben 1776-tól a minoriták vezetése alatt működött.

Íme a magyar minorita rend rövid története alapításától napjainkig, az egykor oly nagynevű rendé, melynek kebeléből hazánkban és társországaiban 80 püspök, 32 érsek, 4 pátriárka, 5 pápai követ, 3 kancellár lett választva, egyik rendfőnöke: Peretti Félix (1556-59) bíboros, majd V. Sixtus néven a világtörténelem egyik legnagyobb pápája lett. E rend bátran hivatkozhat dicső múltjára, lángoló hazaszeretetére és népszerűségére.

A jövő Isten kezében van. A fátyolt, amely a halandó szemei elől eltakarja, senki sem emelheti fel. De ha a rend azután is az ősök nyomdokain halad, ha buzgón teljesíti papi és tanítói hivatását, szereti hazáját, tiszteli fölkent uralkodóját, az emberi elme józan következtetései szerint eléri végcélját -, amit egy ilyen szerzetesrend elérhet -, boldogítani fogja önmagát és az emberiséget.

forrás: www.ofmconv.hu/magyarorszagon

Megjegyzés küldése

 
Top