0
VIDÉKJÁRÓ |  Bánkút a Bükk-fennsík keleti részén fekvő síközpont, amely a hegység második legmagasabb pontja, a Bálvány (956 tszf.) alatt található, közigazgatásilag Nagyvisnyóhoz tartozik.

Fekvése

A Bükk-fennsík északi részén található, 780-956 tengerszint feletti magasságban. Bánkút nem alkot zárt települést, állandó lakosa nincs. Nevét a Bán-patak forrásáról kapta. Közigazgatásilag Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye határán fekszik. Ezért elsődlegesen a Bélapátfalvai, és nem a Miskolci kistérséghez tartozik.


Megközelítése

Közúton Miskolc-Ómassa, illetve Mályinka felől közelíthető meg. A Bükki Erdőgazdaság által használt utak engedélykötelesek. Télen a miskolci MVK Zrt. külön síbuszokat szokott indítani. Valamikor a Szilvásváradi Erdei Vasút egyik vonala is elért idáig, de felszedték az 1970-es években.


Története

1930 áprilisában Pallavicini Alfonz Károly őrgróf 1045 négyszögöl területet menedékház építésének céljára 25 évi használatra átengedett a Diósgyőri Egyesületnek a bánkúti turistaház megépítésére, ami 33 000 pengőbe került, úgy, hogy Pallavicini építőanyaggal és fuvarral, a vasgyár építőanyaggal segítette az építkezést. Ennek eredményeként a házat 1930. október 26-án használatba vették, 1931 pünkösd vasárnapján pedig ünnepélyesen felavatták. A második világháború után a turistaházat bezárták, ezt követően követően a Bánkút Síklub vette át a területgazda szerepét, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sporthivatalok mellett mozgósította idegenforgalma koordinátorát, a Mátra-Bükki Intéző Bizottságot is fejlesztési céljainak elérése érdekében. Az összefogás eredményeként megépültek a sífelvonók, a Mályinkát és Bánkutat összekötő út, megoldódott a télisport-létesítmények energia-és ivóvíz ellátása, valamint csatornázása és szennyvíztisztítása is. A mályinkai út megépülése lehetővé tette a Bükki Nemzeti Park védett területeinek elkerülését.

Az 2000-es évek elejéig a magyar télisport fellegvárának számított, de utána a fejlesztések elmaradása és a nemzeti park szigorú rendeletei miatt, nem tudta tovább ezt a szerepkört betölteni. A hóágyúzás hiánya és a gyenge téli szezonok miatt a többi, jobban felszerelt magyarországi síterep elhúzott Bánkút mellett.

A 2000-es évek elején a Magyar Honvédség a Felső-Borovnyák ráadásul a csúcsra épített egy 3D-s NATO-lokátort.

fotó: Attis fotó - Photos by Attis

forrás: wikipedia.org/wiki/Bánkút

Megjegyzés küldése

 
Top