Az Egri Értéktár Bizottság januári döntése alapján elfogadta az egri Lénárt András bábművész „Mikropódium bábelőadását” mint nemzeti értéket az Egri Értéktárba kerülésre, valamint kezdeményezték, hogy a Megyei Értéktárba is vegyék be egyedisége, valamint a több mint 200 nemzetközi bábfesztiváli sikere és ismertsége miatt.
Az előadás Európa szinte valamennyi országába eljutott már, de kap felkéréseket az Egyesült Államokból, Japánból, Brazíliából is. A nemzetközi bábszakmában mindenki ismeri, előkelő helyen jegyzik a nevét. A bábművész kellékei, a maga készítette miniatűr figurák beleférnek egy közepes méretű utazókofferbe.
A Mikropódium bábelőadás nemrég Egerben is szórakoztatott.
Lénárt András most egy kis lépést tett álma megvalósításához.
FOTÓ: NEMES RÓBERT
A települési értéktár bizottság tavaly jött létre azzal a céllal, hogy számba vegyék a város értékeit, illetve, hogy javaslatokat tegyenek ezek megőrzésére, gazdagítására. A tárba eddig olyan értékek nyertek felvételt mint például a Líceum, a vár, Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regénye, az Egri Bikavér, az egri Fertálymesterség élő hagyománya vagy a Minaret.
heol.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése