Nagyszabású megyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán Egerben, a Felsővárosban. - A feltételezés szerint tűz ütött ki az egyik tízemeletes épület második emeletén Egerben. A helyszínre az egri és a mezkövesdi tűzoltókat riasztották.
Kiderült, a konyhában a tűzhelyen hagyott olaj gyulladt ki az egyik lakásban, s a lakó vízzel próbálta meg eloltani, ezért a lángok felcsaptak és a többi bútorra is átterjedt a tűz.
A tűz továbbterjedt, több ember bennragadt az épületben, egyet a két emelet között ragadt liftből kellett kimenteni.
A gyakorlatban közel húsz tűzoltó vett részt.
Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt évben és már idén is több alkalommal kellett a tűzoltóknak vonulnia középmagas épületben keletkezett tűzesethez. Március 23-án Egerben a Mátyás király úton egy négy emeletes társasház harmadik szintjén található lakás erkélyén csaptak ki a lángok. Január végén szintén egy négyemeletesben ütött ki a tűz. A tűzoltók akkor az erkélyről mentettek ki egy súlyos égési sérüléseket szenvedett embert.
- A gyakorlat fő célja volt, hogy felkészítsük az állományt az ilyen jellegű tűzesetekre és a mentésre. A gyakorlat végrehajtását Mérai Péter megyei tűzoltósági főfelügyelő megfelelőre értékelte - tette hozzá a szóvivő.
>>> a cikk forrása - (heol.hu)
Kiderült, a konyhában a tűzhelyen hagyott olaj gyulladt ki az egyik lakásban, s a lakó vízzel próbálta meg eloltani, ezért a lángok felcsaptak és a többi bútorra is átterjedt a tűz.
A tűz továbbterjedt, több ember bennragadt az épületben, egyet a két emelet között ragadt liftből kellett kimenteni.
A gyakorlatban közel húsz tűzoltó vett részt.
Gyakorlaton a tűzoltók Fotó: Korsós Viktor
- A gyakorlat fő célja volt, hogy felkészítsük az állományt az ilyen jellegű tűzesetekre és a mentésre. A gyakorlat végrehajtását Mérai Péter megyei tűzoltósági főfelügyelő megfelelőre értékelte - tette hozzá a szóvivő.
>>> a cikk forrása - (heol.hu)

Megjegyzés küldése