0

Az Istállós-kői-barlang egyike a négy, Magyarországon biztos és alapvető leletegyüttest szolgáltató barlangnak (Diósgyőrtapolcai-barlang, Istállós-kői-barlang, Pes-kő-barlang, Szeleta-barlang). Régészeti jelentőségű, 1944-ben védetté, 1982-ben fokozottan védetté nyilvánított természeti érték.

Földrajzi helyzete

Az Istállós-kői-barlang a Bükk-vidék második legmagasabb csúcsa, a 959 méter magas Istállós-kő oldalában nyílik 609 méter (egyes források szerint 546 méter) magasan. A barlanghoz szerpentin jellegű turistaút vezet föl a Szalajka-forrás mellől.

Leírása

A hatalmas, háromszög alakú bejárat egy földtani törésvonal mentén alakult ki; mögötte egyetlen, tágas termet találunk. Triász mészkőben kialakult inaktív forrásbarlang, hossza 57 méter.

Előfordul irodalmában még Istállóskői-barlang, Istállós-kői barlang, Istállóskői barlang és Istállóskői Ősember-barlang néven is.

Történelmi szerepe

A történelmi időkben a barlangot sokáig hodálynak használták. Amint ezt első leírója, Fényes Elek (1851) is megállapítja geográfiai szótárában: ezer sertés könnyedén elfért benne. Erről kapta a nevét maga a hegy is: kőistálló – Istállóskő. Jelenleg az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja.

Régészeti feltárása

1911-ben Roskó Pál répáshutai erdőaltiszt javasolta a régészeknek, hogy próbálkozzanak meg a barlang feltárásával. Az első próbaásatást Hillebrand Jenő ősrégész vezette 1912-ben. A kőeszközökön és kerámiatöredékeken kívül megtalálták egy három éves gyermek kulcscsontját is, ezért 1925-ig ötször is visszatértek a helyszínre, ahol további kő- és csonteszközöket találtak.

A munkát 1927-ben Saád Andor és Megay Géza folytatta. Ebben az időszakban került elő az a közel 80 mázsás tűzhely, amit a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályára szállítottak. A tüzelőgödörben a bükki kultúra cseréptöredékei között tengeri kagylóból készült ékszereket és huszonhét fiatal ember feltört, megpörkölődött csontjait is megtalálták. A több mint kétszáz csont a rituális kannibalizmus egyedülálló bizonyítéka.

Ezután még Kadić Ottokár 1929-ben, Győrffyné Mottl Mária 1938-ban ásott a barlangban.

A barlang tervszerű, részletes feltárását 1947-től Vértes László vezette. A kitöltés rétegződése és a rétegekben talált korjelölő állatmaradványok alapján megállapították a barlang történetét, meghatározták a három kultúrréteg korát, az akkor élt embercsoport(ok) jellemzőit.

A feltárt régészeti szintek és helyek

A 2,5 m vastag kitöltésben két kőkori települési szintet különítettek el. Az alsó C-14 kora mintegy 36 000, a felsőé 30 000 év – előbbiből a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis), utóbbiból a cro-magnoni ember (Homo sapiens) leletei kerültek elő.

  • Alattuk régészeti szempontból steril löszréteg települt;
  • a lösz alatt sötétbarna mészkőtörmelékes rétegből az aurignac-II. kultúra leletei kerültek elő.
  • A mészkőtörmelékes szint alatt több, régészetileg steril réteget tártak fel a kimosás, vízáramlás jeleivel.
  • Ezek alatt világosbarna, apró mészkőtörmelékes agyagrétegben az aurignac-I. kultúrára jellemző régészeti leleteket tártak fel: több tűzhelyt, számtalan szerszámot és fegyvert, faszenet és állatok csontmaradványait.
  • A legfelső sárgás pleisztocén rétegből (az előző ásatások rétegéből) a nagyon fiatal bükki kultúra néhány szerszáma került elő.
Ebben az időszakban tárták fel azt a közel 80 mázsás tűzhelyet is, amit Vértes László a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályára szállított.

Legújabban, 2000-től Ringer Árpád folytatta a feltárást.

Más ásatások kimutatták, hogy a bükki kultúra települése a mai Szilvásvárad helyén volt; ezért feltételezik, hogy a barlang nem lakhely, hanem áldozóhely lehetett.

Régészeti leletek

A jégkorszaki nagyvadak közül:
  • rénszarvas (Rangifer tarandus),
  • barlangi medve (Ursus spelaeus),
  • ősbölény (Bison priscus?),
  • gyapjas mamut (Mammuthus primigenius)
  • barlangi oroszlán (Panthera spelaea)
  • farkas
  • barlangi hiéna
  • kőszáli kecske
csontjai kerültek elő.

A későbbi leletanyagból említést érdemelnek a kora vaskori Kyjatice-kultúra emlékei.

A leletek nagy része Szilvásváradon, az Orbán-házban tekinthető meg.

Az aurignaci kultúra emlékei

A cro-magnoni ember egyik fő közép-európai kultúrája, az aurignaci kultúra emlékeit Magyarországon csak a Bükk-vidék központi részének nyugati oldalán, itt és a Peskő-barlangban találták meg. A rossz minőségű kőszerszámok mellől csontból és mamutagyarból készült amulettek kerültek elő, amelyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek, valamint egy háromlyukú csontsíp. A barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp világviszonylatban is egyedülálló. Az itteni vadászok életmódja hasonlított a Szeleta-barlangból megismert emberekéhez; a legfontosabb fegyverük a csontdárda és az íj volt.

Az Istállós-kői-barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült 66 fajból álló fauna a leggazdagabb Európa aurignaci korú feltárásai közül; a mikrofaunájából 3 új emlős- és 20(!) új madárfajt írtak le.

fotó: Horváth Tünde

Irodalom
Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon. Gondolat Kiadó, Bp. 1980. ISBN 963-280-855-X
Gábori Miklós: A késői paleolitikum Magyarországon. (Régészeti tanulmányok 3.) Akadémiai Kiadó, Bp. 1964.
Kadić Ottokár – Győrffyné Mottl Mária: Az Északnyugati Bükk barlangjai. Barlangkutatás, 1944. (17. köt.) 1. füz. 33-56. old. + a 3. melléklet
Kalicz Nándor: Agyag Istenek – Hereditas. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-13-2491-5
László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-280-087-7
Regős József: Régészeti szempontból jelentős barlangok. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. BNP, Eger, 2002., p. 316–317.
Vértes László: Medveemberek krónikája Bp. 1957. Gondolat Kiadó, Franklin Nyomda 13985 sz.
Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.
Vörös István: Hunted mammals from the Aurignacien cave bear hunters' site in the Istállóskő Cave. Folia Archaeologica, 1984. 35. köt. p. 7-31.
Vörös István: Stratigraphy and biostratigraphy of Istállós-kő Cave. Praehistoria, 2003-2004. 4-5. köt. p. 33-76.

Megjegyzés küldése

 
Top