0

Üzembe helyezték Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját Mátraszentistvánban, a 850 millió forintos, részben állami támogatást élvező sípálya-fejlesztés részeként.

Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán a beruházás átadó ünnepségén, a síparkban emlékeztetett rá, hogy a kormány 25 százalékos támogatást nyújt magyarországi sípályák fejlesztéséhez. Ennek a programnak része a mátraszentistváni sípark fejlesztése, amelyhez a működtető vállalkozás 150 millió forint állami forrást kapott.
 
A beruházás legjelentősebb eleme az ülőszékes sífelvonó, amelyet az osztrák Doppelmayr cég épített. A kerékpárok szállítására is alkalmas létesítmény a tervek szerint négyévszakos felvonóként üzemel majd - ismertette.
 

Az 500 méter hosszú felvonót óránként 2200 ember használhatja.     

Révész Máriusz jelezte: hasonló fejlesztés zajlik Eplényben is, ahol hamarosan új sípályát adnak át.     Körösi Péter, a mátraszentistváni sípark ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az állami támogatás évekkel hozta előre a beruházás megvalósítását, amelyből a környezetbarát hajtástechnológiával működő lift mintegy 600 millió forintba került. A projekt része volt továbbá egy új víztározó kialakítása és egy épülő befejezése. Ezen kívül három hóágyút és egy hótaposó gépet is vásároltak - tette hozzá.   

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében rámutatott: 2010 óta megduplázódott a Mátrába látogatók száma, míg a vendégéjszakák száma megközelíti a félmilliót. Ezek az adatok is igazolják, hogy a térségi vonzerők fejlesztésének van létjogosultsága - fogalmazott.   

Emlékeztetett arra, hogy a kormány elkötelezte magát a tájegység fejlesztése mellett, döntött például a Kékestető környezetének fejlesztéséről, ahol négyévszakos kabinos sífelvonó épül. A Mátra és a Bükk kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé válhat a közeljövőben - emelte ki. 

MTI FOTÓ: Komka Péter

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

 
Top