0

Kis túlzással mondhatnánk azt is, hogy nincs olyan egri ember, aki valamilyen formában ne kötődne a több mint száz éves Bárány-uszodához. Ott kapkodtunk valamennyien Bitskey Aladár bácsi hosszú botja után, hogy aztán elmondhassuk: mi is megtanultunk úszni.

Féltünk és harcoltunk a csíborokkal, melyek harapásairól legendák keringtek az uszodába járók között, amolyan fele sem igaz üzemmódban. Nem volt olyan nyár, hogy a mindennapok forgatagában ne oda vezessen első utunk. Eshetett eső, fújhatott a szél, akadályt nem jelentett, mert a ma is híres forrás vize megóvott a hidegtől. Úszóversenyek, parázs vízilabdacsaták helyszíne volt, ahonnan olimpikonok, világ- és Európa bajnokok indultak sportághódító útjukra.

Híre ment a forrás táplálta medencének, s szívesen jöttek a világ minden tájáról ide akár edzőtáborozni, akár tudásukat megmutatva versenyezni. Soha nem felejtem el, amikor az amerikai pólóválogatott szerepelt itt egy tornán, úgy az 1970-es évek vége felé, Pócsik Dénesnek többször is el kellett magyaráznia, hogy a vízforgató berendezést ne keressék. Itt a forrás az, ami mindig tiszta vizet juttat a medencébe.

Turista csoport el nem ment soha a Petőfi téri főbejárat előtt, hogy meg ne örökítse a már akkoriban is ódon létesítményt, ami különös hangulatával mindig is magával ragadó volt.

Aztán egyszer csak – s ez szintén nem mostanság volt -, szörnyű hírek keltek szárnyra. Életveszélyessé vált az uszoda. Volt idő, amikor nem merték leengedni a vizet a medencéből, mert féltek, hogy bedől annak fala. Toldották, foldották, valahogy mindig életben tartották, bár az üzemeltetésért felelős szakemberek már régóta nem alszanak nyugodtan. Ideig, óráig jelentett valamiféle megoldást, a rogyadozó falelátó lebontása, amely már egyébként is évek óta le volt zárva, de mára végképp menthetetlenné vált a létesítmény.

Eger, Bitskey Aladár bácsi edzésén a dr. Bárány István Sportuszodában 
1985 körül

Csak a nosztalgia mondatja többekkel, hogy így ahogy van, szeretjük a Bárány uszodát, de az igazsághoz hozzátartozik – bár félve írom le -, a város szégyenfoltjává vált. Pláne meg a sokunk egykori mesteréről, Bitskey Aladárról elnevezett, Makovecz mester tervezte fedett uszoda árnyékában. Nincs olyan szeglete már, amire bárki is ráfoghatná, hogy megfelel a mai kor igényeinek, ami nem elavult, ami nem veszélyes.

Ezért is hathatott üdítőnek a bejelentés, már több mint 3 éve ősszel, hogy felújítják. 

Évtizedekig szolgálta a város úszásoktatását

egrivizilabda.hu

Megjegyzés küldése

 
Top