MÚLT-KOR | Annak ellenére, hogy az első világháború súlyos áldozatokat - emberi életben és
területben egyaránt - követelt Magyarországtól, Egert, miután stratégiailag nem
töltött be fontos szerepet - nem érték olyan veszteségek, melyek jelentősen
visszavetették a város - egyébként nem túl gyors - fejlődését.
A világgazdasági válság éveiben és annak ellenére, az 1920-as évek második felében Eger nagyobb léptékű fejlődésnek indult. Erre az időszakra tehető a strand és a versenyuszoda felépülése, az Érsekkertet Szmrecsányi Lajos érsek a város tulajdonába bocsátja, és gomba módra nőnek a városban a kor híres építésze, Wälder Gyula által a 20 -as évek vége felé tervezett, reprezentatív neobarokk középületek.
A pénzügyi palota, a polgári iskola, a siketnémák intézete, az Orsolyita apácák iskolája, a Szent Imre iskola, a Korona gyógyszálló, a főposta, a városi vízmű, mind ebben az időszakban épültek. Ezeken kívül is jelentős, nagyvárosias középületek, a főplébánia, az úgynevezett Alapítványi Ház, a Nemzeti Bank volt épülete azt sugallják, hogy Eger immár nagyváros, ahol pezseg az élet. Lendületes ütemben épülnek a közművek: az ivóvíz (1927)- és a csatornahálózat (1928).
A lakosság lélekszáma is erőteljesebb növekedésnek indult, az 1920-as 28. 753 főről 1941-re 32.482-re emelkedett. Emiatt a hagyományos belváros és a hóstyák területe már szűknek bizonyult, új területeket vett birtokba a lakosság, ekkor épült be az Érsekkert mögött a Csákó, a várost nyugat felől övező szőlőhegyek területén a Hajdúhegy, valamint Eger déli részén Lajosváros, vagy ahogy előszeretettel hívják az egriek, Kanada. Ebben a korszakban válik Eger fürdővárossá, és növekszik meg idegenforgalmi jelentősége. Ez fontos is volt, hiszen jelentős ipar még mindig nem alakult ki és a szőlőművelés, a közhivatalok, iskolák mellett a turizmus biztosította a lakosság megélhetését.
Ezt a célt szolgálta a fokozatosan megerősödő műemlékvédelem is, melynek úttörője Szmrecsányi Miklós művészettörténész volt. Rendezte a múzeum anyagát, felügyelte a várbeli ásatásokat, szorgalmazta a műemlék épületek helyreállítását, útikalauzt adott ki a városról (Eger és környéke részletes kalauza, Eger, 1925 és 1930.) és az „Eger művészetéről” c. összefoglaló munkája (Bp. 1937.) ma is nélkülözhetetlen a művészettörténészek számára.
Ezt a korszakot az élénk kulturális élet jellemezte, a színházat a miskolci társulat után a debreceniek vették át, de saját műkedvelő társulata is volt a városnak, a helyi újságok (Eger, Egri Népújság, Hevesvármegyei Hírlap, Egri Katolikus Tudósító, Egri Egyházmegyei Közlöny) rendszeresen tudósítottak a város eseményeiről, és a különféle egyesületek (a még Bartakovics érsek által alapított Katolikus Legényegylet, Keresztény Iparoskör, Jótékony Nőegylet, Kaszinó, Lövésztársulat, Gárdonyi Géza Társaság, stb.) a polgárság legkülönbözőbb rétegeinek biztosították a szórakozás és a művelődés lehetőségét.
Ezt a kínálatot színesítette az időközben megnyílt Uránia mozgóképszínház is. A helyi közélet irányítói a Jogakadémia és a Tanítóképző professzorai, tanárai országos hírnevű tudósok, akiknek itteni működése és jelenléte jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Egert „a magyar Athénnak” nevezték. 1925-ben három tudós tanár, Pataki Vidor ciszterci szerzetes, Eger egyik történetírója, Pálosi Ervin jogakadémiai, és Lénárt János kereskedelmi iskolai tanárok kezdték el az egri vár feltárását, amelynek során ők tették járhatóvá a vár földalatti járatait, a kazamatákat, és feltárták a középkori székesegyház alapfalait.
Diákok és katonák voltak segítségükre. Ennek a kitartó és nagy szakértelmet igénylő munkának csak a második világháború kitörése vetett véget. Egerben kezdte pályáját Kálnoky László költő is, akinek édesapja 40-es években a város polgármestere volt. Még mindig sok jellegzetességet őriztek Eger külvárosai, a hóstyák, ahol a földműves lakosság élt, hosszú ideig megőrizve szokásait, népviseletét.
Épületeik parasztházak voltak, csak annyiban különböztek a falusi házaktól, hogy a homlokzathoz hozzáépült kapuk a zártsoros beépítést, és ezzel a városiasabb jelleget biztosították. Építőanyaguk ugyanaz a tufakő, mint a polgári házaké, ezért sok esetben vizesek, dohosak, egészségtelenek voltak. A 20-as évek második felében kezdték tevékenységüket a Szegénygondozó nővérek, akik létrehozták az úgynevezett „Egri normát”. Ennek lényege az volt, hogy elkészítették a város teljes „szociális térképét”, amelynek segítségével biztosították, hogy Egerben senki ne éhezzen, és ne maradjon hajlék nélkül, ezzel egyidejűleg azonban rendeletileg betiltották a koldulást is.
A második világháború sokkal nagyobb sebeket ejtett a városon, mint az első, annak ellenére, hogy Eger ekkor sem került a hadi események középpontjába. Elkerülték a főbb közlekedési útvonalak és nem volt számottevő ipari létesítménye, amely a hadászati cselekmények célpontjává tehette volna. Az áruhiány, a nélkülözés azonban megviselte a lakosságot, a német megszállás után pedig itt is bevezették a zsidókkal szembeni kényszerintézkedéseket. Egerből 1620 embert szállítottak a haláltáborokba.
A szovjet offenzíva során a visszavonuló német katonák épületeket és hidakat robbantottak föl, újabb indokolatlan károkat és szenvedéseket okozva a lakosságnak. Bombatalálat érte az Irgalmas kórház egyik épületszárnyát is. 1944. november 30-án a német megszállás és a nyilas uralom után a szovjet csapatok szállták meg Egert.
forrás: egrirege.hu
A világgazdasági válság éveiben és annak ellenére, az 1920-as évek második felében Eger nagyobb léptékű fejlődésnek indult. Erre az időszakra tehető a strand és a versenyuszoda felépülése, az Érsekkertet Szmrecsányi Lajos érsek a város tulajdonába bocsátja, és gomba módra nőnek a városban a kor híres építésze, Wälder Gyula által a 20 -as évek vége felé tervezett, reprezentatív neobarokk középületek.
A pénzügyi palota, a polgári iskola, a siketnémák intézete, az Orsolyita apácák iskolája, a Szent Imre iskola, a Korona gyógyszálló, a főposta, a városi vízmű, mind ebben az időszakban épültek. Ezeken kívül is jelentős, nagyvárosias középületek, a főplébánia, az úgynevezett Alapítványi Ház, a Nemzeti Bank volt épülete azt sugallják, hogy Eger immár nagyváros, ahol pezseg az élet. Lendületes ütemben épülnek a közművek: az ivóvíz (1927)- és a csatornahálózat (1928).
A lakosság lélekszáma is erőteljesebb növekedésnek indult, az 1920-as 28. 753 főről 1941-re 32.482-re emelkedett. Emiatt a hagyományos belváros és a hóstyák területe már szűknek bizonyult, új területeket vett birtokba a lakosság, ekkor épült be az Érsekkert mögött a Csákó, a várost nyugat felől övező szőlőhegyek területén a Hajdúhegy, valamint Eger déli részén Lajosváros, vagy ahogy előszeretettel hívják az egriek, Kanada. Ebben a korszakban válik Eger fürdővárossá, és növekszik meg idegenforgalmi jelentősége. Ez fontos is volt, hiszen jelentős ipar még mindig nem alakult ki és a szőlőművelés, a közhivatalok, iskolák mellett a turizmus biztosította a lakosság megélhetését.
Ezt a célt szolgálta a fokozatosan megerősödő műemlékvédelem is, melynek úttörője Szmrecsányi Miklós művészettörténész volt. Rendezte a múzeum anyagát, felügyelte a várbeli ásatásokat, szorgalmazta a műemlék épületek helyreállítását, útikalauzt adott ki a városról (Eger és környéke részletes kalauza, Eger, 1925 és 1930.) és az „Eger művészetéről” c. összefoglaló munkája (Bp. 1937.) ma is nélkülözhetetlen a művészettörténészek számára.
Ezt a korszakot az élénk kulturális élet jellemezte, a színházat a miskolci társulat után a debreceniek vették át, de saját műkedvelő társulata is volt a városnak, a helyi újságok (Eger, Egri Népújság, Hevesvármegyei Hírlap, Egri Katolikus Tudósító, Egri Egyházmegyei Közlöny) rendszeresen tudósítottak a város eseményeiről, és a különféle egyesületek (a még Bartakovics érsek által alapított Katolikus Legényegylet, Keresztény Iparoskör, Jótékony Nőegylet, Kaszinó, Lövésztársulat, Gárdonyi Géza Társaság, stb.) a polgárság legkülönbözőbb rétegeinek biztosították a szórakozás és a művelődés lehetőségét.
Ezt a kínálatot színesítette az időközben megnyílt Uránia mozgóképszínház is. A helyi közélet irányítói a Jogakadémia és a Tanítóképző professzorai, tanárai országos hírnevű tudósok, akiknek itteni működése és jelenléte jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Egert „a magyar Athénnak” nevezték. 1925-ben három tudós tanár, Pataki Vidor ciszterci szerzetes, Eger egyik történetírója, Pálosi Ervin jogakadémiai, és Lénárt János kereskedelmi iskolai tanárok kezdték el az egri vár feltárását, amelynek során ők tették járhatóvá a vár földalatti járatait, a kazamatákat, és feltárták a középkori székesegyház alapfalait.
Diákok és katonák voltak segítségükre. Ennek a kitartó és nagy szakértelmet igénylő munkának csak a második világháború kitörése vetett véget. Egerben kezdte pályáját Kálnoky László költő is, akinek édesapja 40-es években a város polgármestere volt. Még mindig sok jellegzetességet őriztek Eger külvárosai, a hóstyák, ahol a földműves lakosság élt, hosszú ideig megőrizve szokásait, népviseletét.
Épületeik parasztházak voltak, csak annyiban különböztek a falusi házaktól, hogy a homlokzathoz hozzáépült kapuk a zártsoros beépítést, és ezzel a városiasabb jelleget biztosították. Építőanyaguk ugyanaz a tufakő, mint a polgári házaké, ezért sok esetben vizesek, dohosak, egészségtelenek voltak. A 20-as évek második felében kezdték tevékenységüket a Szegénygondozó nővérek, akik létrehozták az úgynevezett „Egri normát”. Ennek lényege az volt, hogy elkészítették a város teljes „szociális térképét”, amelynek segítségével biztosították, hogy Egerben senki ne éhezzen, és ne maradjon hajlék nélkül, ezzel egyidejűleg azonban rendeletileg betiltották a koldulást is.
A második világháború sokkal nagyobb sebeket ejtett a városon, mint az első, annak ellenére, hogy Eger ekkor sem került a hadi események középpontjába. Elkerülték a főbb közlekedési útvonalak és nem volt számottevő ipari létesítménye, amely a hadászati cselekmények célpontjává tehette volna. Az áruhiány, a nélkülözés azonban megviselte a lakosságot, a német megszállás után pedig itt is bevezették a zsidókkal szembeni kényszerintézkedéseket. Egerből 1620 embert szállítottak a haláltáborokba.
A szovjet offenzíva során a visszavonuló német katonák épületeket és hidakat robbantottak föl, újabb indokolatlan károkat és szenvedéseket okozva a lakosságnak. Bombatalálat érte az Irgalmas kórház egyik épületszárnyát is. 1944. november 30-án a német megszállás és a nyilas uralom után a szovjet csapatok szállták meg Egert.
forrás: egrirege.hu
Megjegyzés küldése