0
IDŐJÁRÁS | Párás, ködös hajnalt követően a napsütésé lesz a főszerep kedden  Éjjel is túlnyomóan derült időre készülhetünk, azonban többfelé párássá válhat a levegő, néhol kiterjedt ködfoltok is kialakulhatnak.

illusztráció . fotó: terep-jaro

Erre legnagyobb esély a Dunántúl nyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében van, de elszórtan másutt is kialakulhatnak sűrű ködfoltok. A légmozgás mindenhol gyenge marad. A keddi minimumok 6 és 11 fok között várhatóak.

Kedden a pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nagyobb részén ismét a napsütés lesz túlsúlyban, csak kevés fátyolfelhő zavarhatja a szikrázó napsütést.

Elsősorban nyugaton azonban még a délelőtti órákban is megmaradhatnak a ködfoltok, majd alacsony szintű rétegfelhőzet képződhet belőlük, így ezeken a tájakon kevesebb napsütés valószínű. A változó irányú szél mindenütt gyenge marad. 20 és 23 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan ködös-rétegfelhős tájakon 20 fok alatt maradhat a maximum.

Metnet.hu

Megjegyzés küldése

 
Top