VÉLEMÉNY | ...Szívesen menne már nyugdíjba, hogy unokázzon, pihenjen, de a nyugdíj kevés, a praxisért pedig nem tolonganak a jelentkezők.
Korán indulok a háziorvoshoz. Derék, lelkiismeretes doktorunk, aki már túl van a hetvenen, néhány éve döntött úgy, hogy akinek csupán a szokásos receptekre van szüksége, még a hivatalos rendelési idő kezdete, azaz 8 óra előtt átveheti azokat, ha az adatait előtte leadja az asszisztenseknek.
Ezután indul a nagyüzem. Fél nyolckor már zsúfolásig tele a rendelő, a kirakott sorszámok rég elfogytak. Anyjukba kapaszkodó köhögős gyerekek, szakorvosi beutalóra várók, láztól bódult felnőttek ülnek, állnak, toporognak. Kilenc órára egy gombostűt sem lehet leejteni a váróban. Az idős doki fáradt, de alapos. Szeretné feltárni, mi hozta ide a beteget, mi lenne a számára a legjobb gyógymód. Ehhez a több évtizedes rutin mellett is idő kell, amit a kint várakozók nehezen tolerálnak.
A rendelés elvben 11 óráig tart, mivel délután már a szomszédos községben fogadja a betegeket, ám fél 12-kor még mindig szólítja a várakozókat. Ekkor már túl van a nyolcvanadik betegen. Mindenkit személyesen ismer, hiszen az elmúlt negyven év alatt szinte minden házban megfordult, ahol igazán nagy volt a baj. Emberismerete, szaktudása, rutinja nem mérhető pénzben, ám kiépített praxisa nem túl kelendő. Szívesen menne már nyugdíjba, hogy unokázzon, pihenjen, de a nyugdíj kevés, a praxisért pedig nem tolonganak a jelentkezők.
Amikor nemrégiben ő maga is életveszélyes állapotban került kórházba, a falu lakóin eluralkodott a pánik: kihez fordulnak ezután. A helyettesítést megoldották ugyan, de abban nem volt sok köszönet. Empátiának, emberismeretnek, bizalomnak nem jutott hely azokon a napokon.
A mi doktorunk még praktizál, pedig a kezdetekkor ő sem ilyen karrierről álmodott. Egy mai, kezdő orvos még kevésbé.
Barta Katalin / heol.hu
Korán indulok a háziorvoshoz. Derék, lelkiismeretes doktorunk, aki már túl van a hetvenen, néhány éve döntött úgy, hogy akinek csupán a szokásos receptekre van szüksége, még a hivatalos rendelési idő kezdete, azaz 8 óra előtt átveheti azokat, ha az adatait előtte leadja az asszisztenseknek.
Ezután indul a nagyüzem. Fél nyolckor már zsúfolásig tele a rendelő, a kirakott sorszámok rég elfogytak. Anyjukba kapaszkodó köhögős gyerekek, szakorvosi beutalóra várók, láztól bódult felnőttek ülnek, állnak, toporognak. Kilenc órára egy gombostűt sem lehet leejteni a váróban. Az idős doki fáradt, de alapos. Szeretné feltárni, mi hozta ide a beteget, mi lenne a számára a legjobb gyógymód. Ehhez a több évtizedes rutin mellett is idő kell, amit a kint várakozók nehezen tolerálnak.
 |
| illusztráció - fotó: |
A rendelés elvben 11 óráig tart, mivel délután már a szomszédos községben fogadja a betegeket, ám fél 12-kor még mindig szólítja a várakozókat. Ekkor már túl van a nyolcvanadik betegen. Mindenkit személyesen ismer, hiszen az elmúlt negyven év alatt szinte minden házban megfordult, ahol igazán nagy volt a baj. Emberismerete, szaktudása, rutinja nem mérhető pénzben, ám kiépített praxisa nem túl kelendő. Szívesen menne már nyugdíjba, hogy unokázzon, pihenjen, de a nyugdíj kevés, a praxisért pedig nem tolonganak a jelentkezők.
Amikor nemrégiben ő maga is életveszélyes állapotban került kórházba, a falu lakóin eluralkodott a pánik: kihez fordulnak ezután. A helyettesítést megoldották ugyan, de abban nem volt sok köszönet. Empátiának, emberismeretnek, bizalomnak nem jutott hely azokon a napokon.
A mi doktorunk még praktizál, pedig a kezdetekkor ő sem ilyen karrierről álmodott. Egy mai, kezdő orvos még kevésbé.
Barta Katalin / heol.hu
Megjegyzés küldése