Eger a polgárosodás útján a 18-20. sz-ban
A Dobó-bástyában a Vármúzeum szervezésében kiállítás nyílt a város polgári fejlődéséről. Az EVBK által hirdetett program szerint a tagokat a bemutató összeállítója dr. Bujdosné dr. Pap Györgyi vezeti körbe, s az ismertetés mellett még számos dolgot megtudhatnak a résztvevők a háttérmunkálatokról.
Már a kiállítás mottója is érdekes. Apor Elemér (dr. Kapor Elemér) egri költő versidézete azt hozza elénk, hogy Eger más mint a többi város. Természetes hogy más, hiszen nincs két egyforma belőlük. Fejlődésére rányomta bélyegét, hogy egyházi város volt, ez azért nem volt rossz kulturális és iskolázottsági szempontból, mert püspökeinknek nagyon sokat köszönhetünk, de az ipar és közlekedés szempontjából talán egy kicsit hátrány.
Azt azért még hozzá kell tenni, hogy a város fekvése sem igazán kedvez a közlekedésnek, mivel völgyben fekszik. Így aztán a fő közlekedési utak mind közútban, mind vasútban elkerülték települést, pl. az M3-as autópálya városi bekötő útja a mai napig nem épült meg.
Pedig akár a vasúti, akár a közúti fővonalakat lehetett volna közelebb hozni, de a költségtakarékosság nem ebbe az irányba mutatott. Már megint elkezdtem mesélni, s mindezt egyetlen mondat kapcsán. Száz szónak is egy a vége, Eger valóban olyan, hogy ez az idézet akár igaz is lehetne.
A város fejlődésének kezdete a polgárosodás kialakulása a török uralom alóli felszabadulás utánra tehető. A harcok után újranépesedik a város. Polgárait a helyieken kívül az itt maradt új keresztény török családok, más országokból ideköltözött osztrák, német, lengyel építőmesterek, kézművesek, vagy ahogy az előzők bejegyzésemben említett rácok alkották.
A városban az azonos mesterséget folytató kézműveseket céhekbe tömörítették. A céhek pedig szabályzatot alkottak, melyben lefektették, hogyan lehet inas valaki, abból hogyan válhat mester, milyen képzéseket kell teljesíteni, hogyan kell dolgozni stb. Gyakran a cégek megkövetelték, hogy más vidékek, országok mestereihez is el kell menni tanulni. Ezt a vándorkönyvvel kellett dokumentálni. Jónak tartom ezt a gyakorlatot – ma is szerencsésnek tartanám – így szélesedett látókörük, s bővült az ismeretanyaguk is. A mestereknél ajánlólevelet is kaptak – ha jól dolgoztak – amivel természetesen máshol is kaphattak munkát. Itt működött szabó, csizmadia, kalapos, bodnár, ács-kőműves-kőfaragó, tímár, szűcs, cipész céh. Megtalálható volt még üveges, sőt puskaműves céh is. A céhek legfontosabb tárgyai a céhlevél, pecsét, jegyzőkönyv, céhláda, céhkancsó. A kiállítás első részében ezekből láthatunk néhány tárgyat.
A céhláda felett látható Eger város címere, benne a Fenessy püspökre emlékeztető unikornis. Az ő idejében a város (1686-89) a szabad királyi város rangjára emelkedett, ami hatalmas fejlődést hozott a település életébe elsősorban a lakosság számának növekedésével, a gazdasági élet fellendülésével. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, a város visszakerült egyházi fennhatóság alá.
A bodnároknak is van itt egy érdekes munkája. Lyukas hordó – kívülről hordó, de közepén lyukas – mégis van benne bor!
A kiállításon továbbhaladva egy fazekas remeket figyelhetünk meg. Ilyen nagy cserépbödönt tudtak akkor egyben kiégetni a mesterek.
A hordó mögötti részen láthatjuk a darázskövet ami nélkül nem jöhetett volna létre a vár, majd köré a város.
A környék ugyanis teljesen ingoványos égerláp volt, csak a völgynek ezen a részén adta a szilárd alapot ez a kőzet ahhoz, hogy egy várat biztonságosan elbírjon.
A környező vidék a mai napig szenved attól, hogy a környék jó része agyagos szerkezetű. Ez pedig kevésbé bírja el a ráépített házakat, s a csapadék függvényében dagad vagy szárad össze, csúszik, s ennek megfelelően mozognak a fölötte lévő házak is.
A Gárdonyi-ház is ilyentől szenved, mert a mozgás következtében repedések jelennek meg a falakon. Már megint elkalandoztam, de ilyen hátulütője is van a nem sík vidéki építkezésnek. Azért a kiállításon ezt a természetes környezetet kihasználva itt mutatják be a szőlőtermesztéshez kapcsolódó eszközöket. Erről itt most nem beszélek bővebben, mert egyszer később ezt is el fogom mesélni. Saját tapasztalat is van, meg tanultam is egy keveset. Na ott aztán majd megered a nyelvem, csak olvasni győzzétek(nem mintha nem szaladna meg olykor-olykor).
Kövessük akkor nyomon tovább egy polgárosodó város tevékenységét.
Elsétáltunk a szőlőtermesztés eszközei mellett, s mindjárt a Bazilika méretarányos modellje mellett találjuk magunkat.
A fertálymestereket meg is örökítették, eleinte csak felsorolásszerűen. Itt 1848-tól találhatunk rá adatokat. 1870-től már csoportképek készítésével is megemlékeztek a negyedek fertálymestereiről. Ez után betiltás várt az intézményre, de én úgy hallottam, hogy a városban Aradon és Nagyváradon azért titokban 1949-ig működött a testület.
Következő viszonylag nagy témakör a fertálymesterség bemutatása. A fertálymesterség É- és Nyugat-magyarországi szabad királyi és mezővárosokban alakult ki, ahol a betelepülő lakosság nagy részét németek alkották. Egerben is a török hódoltság után jött létre ez az intézmény.
Városi tisztviselők csak kevesen voltak, így ezen tisztségek viselőihez lehetett fordulni az ügyes-bajos kérésekkel. Régen tényleges funkciókat is elláttak – többek között a tűzoltás megszervezése – erre azért volt szükség, mert itt a városban igen gyakran pusztított a vörös kakas a viszonylag szoros beépítettség miatt. Számtalanszor kellett az épületeket újjáépíteni a tűzkárok miatt. Ilyen és ehhez hasonló feladatok ellátására ma már a képviselőtestület és egyéb intézmények megléte mellett kevésbé van szükség.
A rendszerváltás után a Lokálpatrióta Egylet hagyományőrzésének keretében élesztették újra a városban a fertálymesterség intézményét 1996-ban. A városban 15 fertálymester van 1 éves időtartamra választva. A választás az un.: „suttogó”-n zajlik, ahol a kiérdemesült fertálymesterek egy pohár bor (lehet több is) mellett megvitatják, ki lenne érdemes e nemes tisztségre. A fertálymesterség jelképei a „százráncú köpeny” és a fertálymesteri bot.
Mindkettőt láthatjuk a kiállításon is. Érdekesség a fertálymesteri bottal kapcsolatban, hogy a kiállítás rendezője egy miskolci régiségvásáron bukkant rá, ahonnan a város polgárainak hathatós segítségével megvásárolta a felnémeti városrész eredeti fertálymesteri botját. A bot nyakát szalagok díszítik. melyeket a korábbi fertálymesterek tesznek rá. tisztük letétele után.
Továbblépünk s mindjárt üveg és kerámia tárgyak között találjuk magunkat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak egy polgári otthonból. A város közelében nem is volt nehéz beszerezni ezeket, hiszen a Parádi Üveggyár adta a szebbnél szebb üvegtermékeket. Kerámiáért is csak Bélapátfalváig kellett menni, ott pedig ilyen anyagból készült tálakat, korsókat s egyebeket állítottak elő. Sajnos mindkettő már múlt idő.
Következő megállónk egy polgári szalon mellett lesz, ahol megfigyelhetjük milyen berendezési tárgyak jellemezték a kor polgári lakóházait. Így az itt látható tárgyak együtt egy szalonban sem voltak láthatók, csak hasonlók alkothatták egy ilyen helyiség berendezését.
Ennek a szintnek a végén láthatjuk a város egyik régen meglévő társulásának emlékeit. Elismeréseket, kitüntetéseket, emléklapokat a különböző versenyeken való részvételről, valamint emlékeket a vendégszereplésekről. Ez pedig az 1882-ben – 130 évvel ezelőtt – megalakult Egri Dalkör, ami a mai Agria Vegyeskar elődje volt. Mai napig fenn tudtak maradni, s továbbra is várják szerdánként az éneklés iránt érdeklődőket a Bartakovics Béla Művelődési Központban.
Egy emelettel lejjebb folytatódik a kiállítás. Először megint emlékezhetünk egy hajdan nagyon is jól működő cégre az Egri Dohánygyárra. A cigarettákon kívül itt szivart is gyártottak, a speciálisan itt kialakított szivarsodró asztalokból talán kettő, ha maradt a városban, az egyik a Dohánygyár történetét bemutató kiállításon nézhető meg az Agria Pláza emeletén, a másik pedig itt. De ezt nem tudom biztosan, mert nem kérdeztem rá, így lehet onnan hozták le az ott tároltat ideiglenesen. Aztán a rendszerváltás után ezt az üzemet is elérte a külföldi tulajdonba kerülés. Egy ideig még virágzóan működött, a városnak is sok haszna volt belőle. Aztán miért, miért nem, de úgy döntöttek, hogy megszüntetik a cigarettagyártást Magyarországon (sok más mellett ezt is), s keletebbre teszik át a működési területüket. Ebből is talán egy ilyen üzem maradt meg az országban.
Eger azonban fürdőváros is volt, ebbe az életbe tekinthetünk bele a következő részben, ahol mindjárt egy múlt század eleji női fürdőruhával kezdjük. Az 1920-as évek környékén még külön női és külön férfi fürdők voltak, de itt egy kicsit más is volt a helyzet, mert az un. „melegvíz”-nél, ahová mosni jártak az asszonyok, bizony fürödtek is mégpedig nemi megkülönböztetés nélkül. A fiatalság meg már akkor is „huncut” volt, s megtalálta a módját a másik meglesésének, a köztiszteletben álló polgárok nem kis felháborodására.
Meg kell még említenünk a hóstyákat. A kiállításon egy rész a hóstyai emberek életével is foglalkozik. Jó volt megpillantani egy olyan varrógépet, amilyen nagymamámnak is volt, s én is azon tanultam meg varrni. Mindjárt számtalan emlék ugrott fel a feledés homályából. Visszaemlékezhettem az egri asszonyok jellegzetes viseletére s emlékembe idézhettem a fejkendő alá illeszthető tok készítését is, ami formát adott a kendőnek. Nagymamám is gyakran varrt, lehet onnan vettem, hogy saját magam is sok ruhát elkészítettem magamnak s a családnak is.
Ezzel szemben a kiállításon a régi mozi előterét láthattuk kinagyítva fényképen, belekukkanthattunk egy régi filmbe is, amely egy egri polgár családjának életét követi nyomon. Fotót is készíttethetünk magunkról korabeli kellékeket magunk mellé téve egy karosszékben ülve.
Most már végére értünk a kiállításnak, a kijárat előtt még megnézhetünk egy régi kerékpárt. Ezzel most megint eszembe jut egy régi emlék. Evionnaz-ba látogattunk el a Labirintusba. Ott sokféle régi kerékpár volt kiállítva, amit ki lehetett próbálni. Volt ott egy furfangos kerékpár, amire felültünk a barátnémmal úgy, hogy egymásnak háttal voltunk, veszettül tekertünk, s mégis csak egyfelé haladtunk mindenki nagy derültségére.
Vissza tehát egy kicsit komolyabb vizekre, érdemes megnézni a kiállítást, s azt mondom, nemcsak egrieknek, bár nekik mond többet. Azonban másoknak is érdekes lehet, hiszen gyermekkorunk, illetve szüleink, nagyszüleink korából ismerhetünk meg tárgyakat, tevékenységeket.
forrás és fotók: utazasadelid.hu
A Dobó-bástyában a Vármúzeum szervezésében kiállítás nyílt a város polgári fejlődéséről. Az EVBK által hirdetett program szerint a tagokat a bemutató összeállítója dr. Bujdosné dr. Pap Györgyi vezeti körbe, s az ismertetés mellett még számos dolgot megtudhatnak a résztvevők a háttérmunkálatokról.
Már a kiállítás mottója is érdekes. Apor Elemér (dr. Kapor Elemér) egri költő versidézete azt hozza elénk, hogy Eger más mint a többi város. Természetes hogy más, hiszen nincs két egyforma belőlük. Fejlődésére rányomta bélyegét, hogy egyházi város volt, ez azért nem volt rossz kulturális és iskolázottsági szempontból, mert püspökeinknek nagyon sokat köszönhetünk, de az ipar és közlekedés szempontjából talán egy kicsit hátrány.
Azt azért még hozzá kell tenni, hogy a város fekvése sem igazán kedvez a közlekedésnek, mivel völgyben fekszik. Így aztán a fő közlekedési utak mind közútban, mind vasútban elkerülték települést, pl. az M3-as autópálya városi bekötő útja a mai napig nem épült meg.
Pedig akár a vasúti, akár a közúti fővonalakat lehetett volna közelebb hozni, de a költségtakarékosság nem ebbe az irányba mutatott. Már megint elkezdtem mesélni, s mindezt egyetlen mondat kapcsán. Száz szónak is egy a vége, Eger valóban olyan, hogy ez az idézet akár igaz is lehetne.
A város fejlődésének kezdete a polgárosodás kialakulása a török uralom alóli felszabadulás utánra tehető. A harcok után újranépesedik a város. Polgárait a helyieken kívül az itt maradt új keresztény török családok, más országokból ideköltözött osztrák, német, lengyel építőmesterek, kézművesek, vagy ahogy az előzők bejegyzésemben említett rácok alkották.
Céhkancsó
A városban az azonos mesterséget folytató kézműveseket céhekbe tömörítették. A céhek pedig szabályzatot alkottak, melyben lefektették, hogyan lehet inas valaki, abból hogyan válhat mester, milyen képzéseket kell teljesíteni, hogyan kell dolgozni stb. Gyakran a cégek megkövetelték, hogy más vidékek, országok mestereihez is el kell menni tanulni. Ezt a vándorkönyvvel kellett dokumentálni. Jónak tartom ezt a gyakorlatot – ma is szerencsésnek tartanám – így szélesedett látókörük, s bővült az ismeretanyaguk is. A mestereknél ajánlólevelet is kaptak – ha jól dolgoztak – amivel természetesen máshol is kaphattak munkát. Itt működött szabó, csizmadia, kalapos, bodnár, ács-kőműves-kőfaragó, tímár, szűcs, cipész céh. Megtalálható volt még üveges, sőt puskaműves céh is. A céhek legfontosabb tárgyai a céhlevél, pecsét, jegyzőkönyv, céhláda, céhkancsó. A kiállítás első részében ezekből láthatunk néhány tárgyat.
Bodnár céhláda
Lyukas hordó
A kiállításon továbbhaladva egy fazekas remeket figyelhetünk meg. Ilyen nagy cserépbödönt tudtak akkor egyben kiégetni a mesterek.
A környék ugyanis teljesen ingoványos égerláp volt, csak a völgynek ezen a részén adta a szilárd alapot ez a kőzet ahhoz, hogy egy várat biztonságosan elbírjon.
A környező vidék a mai napig szenved attól, hogy a környék jó része agyagos szerkezetű. Ez pedig kevésbé bírja el a ráépített házakat, s a csapadék függvényében dagad vagy szárad össze, csúszik, s ennek megfelelően mozognak a fölötte lévő házak is.
A Gárdonyi-ház is ilyentől szenved, mert a mozgás következtében repedések jelennek meg a falakon. Már megint elkalandoztam, de ilyen hátulütője is van a nem sík vidéki építkezésnek. Azért a kiállításon ezt a természetes környezetet kihasználva itt mutatják be a szőlőtermesztéshez kapcsolódó eszközöket. Erről itt most nem beszélek bővebben, mert egyszer később ezt is el fogom mesélni. Saját tapasztalat is van, meg tanultam is egy keveset. Na ott aztán majd megered a nyelvem, csak olvasni győzzétek(nem mintha nem szaladna meg olykor-olykor).
# # #
Kövessük akkor nyomon tovább egy polgárosodó város tevékenységét.
Elsétáltunk a szőlőtermesztés eszközei mellett, s mindjárt a Bazilika méretarányos modellje mellett találjuk magunkat.
Bazilika makettje
Fertálymesteri köpeny és bot
Fertálymesteri láda
Városi tisztviselők csak kevesen voltak, így ezen tisztségek viselőihez lehetett fordulni az ügyes-bajos kérésekkel. Régen tényleges funkciókat is elláttak – többek között a tűzoltás megszervezése – erre azért volt szükség, mert itt a városban igen gyakran pusztított a vörös kakas a viszonylag szoros beépítettség miatt. Számtalanszor kellett az épületeket újjáépíteni a tűzkárok miatt. Ilyen és ehhez hasonló feladatok ellátására ma már a képviselőtestület és egyéb intézmények megléte mellett kevésbé van szükség.
A rendszerváltás után a Lokálpatrióta Egylet hagyományőrzésének keretében élesztették újra a városban a fertálymesterség intézményét 1996-ban. A városban 15 fertálymester van 1 éves időtartamra választva. A választás az un.: „suttogó”-n zajlik, ahol a kiérdemesült fertálymesterek egy pohár bor (lehet több is) mellett megvitatják, ki lenne érdemes e nemes tisztségre. A fertálymesterség jelképei a „százráncú köpeny” és a fertálymesteri bot.
Mindkettőt láthatjuk a kiállításon is. Érdekesség a fertálymesteri bottal kapcsolatban, hogy a kiállítás rendezője egy miskolci régiségvásáron bukkant rá, ahonnan a város polgárainak hathatós segítségével megvásárolta a felnémeti városrész eredeti fertálymesteri botját. A bot nyakát szalagok díszítik. melyeket a korábbi fertálymesterek tesznek rá. tisztük letétele után.
Bélapátfalvi cserép
Parádi üveg
Következő megállónk egy polgári szalon mellett lesz, ahol megfigyelhetjük milyen berendezési tárgyak jellemezték a kor polgári lakóházait. Így az itt látható tárgyak együtt egy szalonban sem voltak láthatók, csak hasonlók alkothatták egy ilyen helyiség berendezését.
Ennek a szintnek a végén láthatjuk a város egyik régen meglévő társulásának emlékeit. Elismeréseket, kitüntetéseket, emléklapokat a különböző versenyeken való részvételről, valamint emlékeket a vendégszereplésekről. Ez pedig az 1882-ben – 130 évvel ezelőtt – megalakult Egri Dalkör, ami a mai Agria Vegyeskar elődje volt. Mai napig fenn tudtak maradni, s továbbra is várják szerdánként az éneklés iránt érdeklődőket a Bartakovics Béla Művelődési Központban.
Egy emelettel lejjebb folytatódik a kiállítás. Először megint emlékezhetünk egy hajdan nagyon is jól működő cégre az Egri Dohánygyárra. A cigarettákon kívül itt szivart is gyártottak, a speciálisan itt kialakított szivarsodró asztalokból talán kettő, ha maradt a városban, az egyik a Dohánygyár történetét bemutató kiállításon nézhető meg az Agria Pláza emeletén, a másik pedig itt. De ezt nem tudom biztosan, mert nem kérdeztem rá, így lehet onnan hozták le az ott tároltat ideiglenesen. Aztán a rendszerváltás után ezt az üzemet is elérte a külföldi tulajdonba kerülés. Egy ideig még virágzóan működött, a városnak is sok haszna volt belőle. Aztán miért, miért nem, de úgy döntöttek, hogy megszüntetik a cigarettagyártást Magyarországon (sok más mellett ezt is), s keletebbre teszik át a működési területüket. Ebből is talán egy ilyen üzem maradt meg az országban.
Fürdőruha a XX. sz.elején
Egri tok, amit a kendő alatt hordtak az egri asszonyok
Régi mozi előtere
Most már végére értünk a kiállításnak, a kijárat előtt még megnézhetünk egy régi kerékpárt. Ezzel most megint eszembe jut egy régi emlék. Evionnaz-ba látogattunk el a Labirintusba. Ott sokféle régi kerékpár volt kiállítva, amit ki lehetett próbálni. Volt ott egy furfangos kerékpár, amire felültünk a barátnémmal úgy, hogy egymásnak háttal voltunk, veszettül tekertünk, s mégis csak egyfelé haladtunk mindenki nagy derültségére.
Vissza tehát egy kicsit komolyabb vizekre, érdemes megnézni a kiállítást, s azt mondom, nemcsak egrieknek, bár nekik mond többet. Azonban másoknak is érdekes lehet, hiszen gyermekkorunk, illetve szüleink, nagyszüleink korából ismerhetünk meg tárgyakat, tevékenységeket.
forrás és fotók: utazasadelid.hu
Megjegyzés küldése