0
ÚJRATÖLTVE | A Végvári vitézek terén, a próbafeltárás során a három kutatógödörben olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy az újkori mellett középkori, török időkből származó további leleteket, épület maradványokat rejt a föld.

illusztráció

A kivitelezés folytatása előtt így szükségessé vált a teljes érintett terület, mintegy 250 négyzetméter előzetes feltárása. munka előreláthatóan 2,5-3 hónapig tart, amit a város finanszíroz. Ennek összege körülbelül 25 millió forint.

A tér átadása így mindenképpen jövőre csúszik át. A Dobó-szobor viszont már augusztus elején visszakerült a helyére.

Forrás:eger.hu

Megjegyzés küldése

 
Top