0
EXTRÉMSPORT | Közvetlenül a verseny előtt a gyakorlásra mindössze néhány óra állt rendelkezésre.

– A negyedik helynek azért örülök nagyon, mert április óta csak pár napot tudtam tréningezni – fogalmazott Gyarmati Anna a O'Neill Pleasure Jam hódeszka versenyt követően. Az ausztriai Dachstein Superpark nemzetközi TTR viadalán a Ride 3231 egyesület egri hódeszkázója meghívottként egyből a 16 között kezdett, ahonnan három másik lánnyal jutott a szuperdöntőbe.

– A fináléban kis sebességgel érkeztem a második ugratóra, így bár beleálltam az ugrásba, kicsit rövidre sikeredett – elevenítette fel a történteket a junior világbajnok. – A csütörtöki hivatalos edzés a sűrű köd miatt elmaradt, így alig volt időnk készülni, gyakorlásra mindössze néhány óra állt a rendelkezésünkre közvetlenül a verseny előtt.

Gyarmati Anna. Nem a babérjain ül. Beküldött fotó

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top