0
PÁNIK INDUL | A kereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény miatt a boltok túlnyomó többsége nem nyit ki március közepétől a hét utolsó napján. Így lesz az Agria Parkban is. A kivételek sorsát is megkérdőjelezi az új jogforrás.

Nemzeti ünnepünk meghatározó változásokat hoz magával az ország életében, hiszen március 15-től életbe lép az az új törvény, mely szerint vasárnaponként zárva kell tartaniuk a nagyobb bevásárlóközpontoknak és a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteknek. Kivételek persze lesznek, arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakul majd a tavasz beköszöntével a számos kereskedelmi egységnek helyet adó egri Agria Park élete.

A megkérdezett elárusító helyek eladói egytől-egyig értetlenül állnak az új helyzet előtt. A kivételek közé tartozó üzletek tulajdonosai, alkalmazottai közül is többen reménytelennek látják, hogy kifizetődő lenne számukra kinyitni.

illusztráció

Az egri Agria Park látogatottsága egy átlagos vasárnapon közel tízezer vásárló. A törvényben meghatározott kivételek alapján csak néhány boltnak lenne lehetősége dönteni arról, hogy érdemes-e március 15-e után nyitva tartani vasárnaponként, úgy, hogy az üzletek nagy többsége kötelezően zárva lesz.

Az Agria Parkban található egyik sportbolt tulajdonosával beszélgettünk, akinek az az álláspontja, hogy bár nyitva tarthatna a hét utolsó napján, nem érné meg számára a felmerülő plusz költségek miatt. Úgy véli, ha már törvényt alkotnak, az lenne az igazságos, ha azok mindenkire érvényesek lennének. A megnövekedett költségek és a látogatottság várható csökkenésének árnyékában elképzelhető, hogy még a kivételek közé sorolt boltok üzemeltetői is a vasárnapi zárva tartás mellett döntenek.

A Boldizsár Cukrászda gazdája, Boldizsár Károly az új törvény miatt az eddigi 15-20 százalékos vasárnapi forgalmuk egyharmadára számít a törvény hatályba lépését követően. Ez számukra is nagy veszteséget okoz majd.

– Fél évig megpróbáljuk a lehetőségeink szerint hirdetéssel felhívni a lakosok figyelmét arra, hogy vasárnap is nyitva tartunk. Úgy vélem, hogy az emberek nem szombat este szeretnék meginni a vasárnapi kávéjukat – nyilatkozta Boldizsár Károly.

Az Agria Park március 15. utáni jövőjéről Szőke István igazgatót kérdeztük.

– Nem is volt olyan rég, amikor a miniszterelnök úr kijelentette, hogy Magyarországon nem időszerű ilyen korlátozásról beszélni addig, amíg nem lehet öt napi munkából megélni, ezért akkor el is utasította a KDNP indítványát. A Nemzetgazdasági Minisztérium többször elismerte: egyetlen gazdasági érv sem szól amellett, hogy az üzletek nyitva tartását korlátozzák. Most már azonban felesleges az okokat keresnünk ellene és mellette, inkább azt kell megvizsgálnunk, hogyan lehet a legkisebb veszteséggel alkalmazkodni ehhez a helyzethez – nyilatkozta lapunknak Szőke István.

Társalgásunkkor kiderült, az igazgató is úgy látja, lehetetlen, hogy ugyanannyi alkalmazottra legyen szükség hat napi munkára, mint egy hétre. Ahogy az sem lehet igaz, hogy nem fog csökkenni a kereskedelmi dolgozók jövedelme.

– Azok a hazai vagy nemzetközi láncok, amelyek üzleteket működtetnek, kénytelenek lesznek dolgozókat elbocsátani. Azt is hozzá kell tenni, hogy a kereskedelmi dolgozók nagy többsége a legrosszabbul fizetett szakmai csoporthoz tartozik, alig keresnek többet a minimálbérnél. A bér költségei folyamatosan, ám a nettó jövedelmek alig nőttek. Ezek az emberek, akik most nagyjából 15 ezer forinttal keresnek majd kevesebbet, szívesen dolgoztak vasárnap a saját döntésük alapján – árulta el az igazgató.

>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni    (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top