ERASMUS+ | Folytatódik az Erasmus+ Ifjúsági Program. A sikeres pályázók külföldön szerezhetnek tapasztalatokat más kultúrákról, oktatási módszerekről.
A Pétervásárai Mezőgazdasági Szakközépiskola két fiatal tanára, Kása Zoltán és Penyaskó Róbert az elmúlt évben két-két hetet töltött Angliában, ahol nemcsak nemzetközi tapasztalatokra tettek szert az oktatás, képzés területén, de életre szóló élményeket is szereztek.
Az Erasmus+Ifjúsági Programra az intézmény pályázott sikerrel, és közel másfél millió forintot nyert. Ebből fedezték a két fiatal kiutazással, kurzusokkal, a kinti tartózkodással kapcsolatos költségeit.
Zoltán Exeterben, egy felnőttképzési központban töltötte a két hetet, hat különböző ország (többek között Szingapúr, Svájc, Argentína) pedagógusainak társaságában. Az idő nagy része azzal telt, hogy megosztották egymással a különböző országokban alkalmazott pedagógiai módszereket, majd ismerkedtek a környékbeli látnivalókkal.
Társa, Róbert Canterburyben töltött két hetet, főként nyelvtanulásal, illetve a meglévő ismeretek csiszolásával. Számára is a sokszínűség, más kultúrák megismerése volt a legmeghatározóbb élmény. Mindketten úgy összegezték élményeiket, hogy az erasmusos programoknak köszönhetően az ember sokkal nyitottabbá, toleránsabbá válik.
Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a költségeket a pályázatból lehet fedezni, hiszen az itthoni pedagógusbérekből aligha telne hasonló tapasztalatszerzésre. Mint mondják, éppen ezért jó hír, hogy idén újabb források nyílnak a tanulni, látni, tapasztalni vágyó fiatalok számára.
Több mint egymilliárd forint jut az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti – jelentette be a minap Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, mondván, ez a legjelentősebb mobilitási program, egyben nemzetközi együttműködési, szervezetfejlesztési lehetőség.
A támogatásra alapvetően szervezetek pályázhatnak. Idén a február eleji határidőig több mint másfél száz pályázata érkezett, de nyilván sokan jelentkeznek majd április 30-ig és október 1-jéig is.
Érdemes tudni, hogy a program kiemelt célja a hátrányos helyzetűek segítése, s hogy a korábbi támogatási ciklusban a résztvevők 40 százaléka ebből a körből került ki. A kurzusok nem utolsó haszna, hogy az abban résztvevő fiatalok önkéntes szolgálat révén először munkatapasztalatot szerezhessenek, nyelvet tanulhassanak, visszatérve pedig megtalálhassák első munkahelyüket.
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)
A Pétervásárai Mezőgazdasági Szakközépiskola két fiatal tanára, Kása Zoltán és Penyaskó Róbert az elmúlt évben két-két hetet töltött Angliában, ahol nemcsak nemzetközi tapasztalatokra tettek szert az oktatás, képzés területén, de életre szóló élményeket is szereztek.
Az Erasmus+Ifjúsági Programra az intézmény pályázott sikerrel, és közel másfél millió forintot nyert. Ebből fedezték a két fiatal kiutazással, kurzusokkal, a kinti tartózkodással kapcsolatos költségeit.
Zoltán Exeterben, egy felnőttképzési központban töltötte a két hetet, hat különböző ország (többek között Szingapúr, Svájc, Argentína) pedagógusainak társaságában. Az idő nagy része azzal telt, hogy megosztották egymással a különböző országokban alkalmazott pedagógiai módszereket, majd ismerkedtek a környékbeli látnivalókkal.
Társa, Róbert Canterburyben töltött két hetet, főként nyelvtanulásal, illetve a meglévő ismeretek csiszolásával. Számára is a sokszínűség, más kultúrák megismerése volt a legmeghatározóbb élmény. Mindketten úgy összegezték élményeiket, hogy az erasmusos programoknak köszönhetően az ember sokkal nyitottabbá, toleránsabbá válik.
A programok legnagyobb eredménye, hogy az abban résztvevő fiatalok
sokkal nyitottabbá, toleránsabbá válnak egy-egy út után.
FOTÓ: MEDIAWORKS
Több mint egymilliárd forint jut az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti – jelentette be a minap Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, mondván, ez a legjelentősebb mobilitási program, egyben nemzetközi együttműködési, szervezetfejlesztési lehetőség.
A támogatásra alapvetően szervezetek pályázhatnak. Idén a február eleji határidőig több mint másfél száz pályázata érkezett, de nyilván sokan jelentkeznek majd április 30-ig és október 1-jéig is.
Érdemes tudni, hogy a program kiemelt célja a hátrányos helyzetűek segítése, s hogy a korábbi támogatási ciklusban a résztvevők 40 százaléka ebből a körből került ki. A kurzusok nem utolsó haszna, hogy az abban résztvevő fiatalok önkéntes szolgálat révén először munkatapasztalatot szerezhessenek, nyelvet tanulhassanak, visszatérve pedig megtalálhassák első munkahelyüket.
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)

Megjegyzés küldése