0
ÖKÖLVÍVÁS | A bokszolók bálján az EVSI többször is a középpontba került. - A Magyar Ökölvívásért Díjjal jutalmazták Kovács Gézát, az Egri Városi Sportiskola igazgatóját, míg Dorkó Péter szakosztályvezető, edző a Magyar Ökölvívás Támogatásáért Díjat vehette át.

A honi szövetség a fővárosban tartotta hagyományos Box Bálját, ahol ünnepélyes keretek között adták át a 2014-es év legjobbjainak járó kitüntetéseket. A rendezvényen sportolók, sportvezetők teljesítményeit ismerték el, az egriek többször is fókuszba kerültek.

Dorkó Pétert az év edzőjeként, míg tanítványát, a nankingi ifjúsági olimpia bronzérmesét, Könnyű Richárdot, az év utánpótlás bokszolójaként is szólították. Fehér Gyulát, a Szőlőskert Nagyréde SC vezetőedzőjét, kiemelkedő utánpótlás nevelő munkájáért jutalmazták az elöljárók.

Dorkó Péter és Fehér Gyula. A szakma megyei kiválóságai. 
Fotó: Lénárt Márton

>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni    (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top