EKF VÉRADÁS | Ahogy októberben, úgy most is két napig lehetett vért adni mind a B épületben, mind pedig a leányka úti C jelű épületben.
Manapság a véradás mindennapjaink részét képezi, s az alapvető emberi segítségnyújtás ezen formája bizonyos időközönként „tiszteletét teszi” a magyarországi felsőoktatási intézményekben, köztük az Eszterházy Károly Főiskolán is. Az Adj Vért! nevet viselő országos felsőoktatási véradóversenyt igazán nagy érdeklődés övezi immáron kilencedik éve az egyetemeken és főiskolákon, ami tehát abszolút nem új keletű dolog. Bárkiből lehet hétköznapi hős, ha persze nem kezd el menekülni sikítva az orvosi tű látványától…
…amennyiben ez nem következik be, úgy a véradók segítségük után egy apró ajándékcsomaggal lesznek gazdagabbak, valamint azzal a tudattal, hogy segítettek adott esetben akár több embertársuknak is. Igazi retro hangulatot áraszt magából a csomag, hiszen egy doboz sör, nápolyi, valamint vásárlási utalvány került a zacskóba. Kiváló PR fogásként, azt is meg kell említeni, hogy a különböző nagy támogató cégek jóvoltából egy nagy nyereményjátékon is részt vesz a véradó, melynek fődíját tavaly egy EKF-es hallgató vihette haza, ami nem volt más, mint egy 2 fős ausztriai út, teljes ellátással.
Az egri főiskolánál maradva, mint ahogy októberben, úgy most is két napig lehetett vért adni mind a B épületben, mind pedig a leányka úti C jelű épületben. A Vöröskereszt által szervezett jótékonysági napon az Egri Területi Vérellátó végezte el a lényegi munkát, nevezetesen a hallgatók, oktatók és egyéb főiskolai munkatársak vérvételét. Maguk a jelenlévő szervezők elmondták, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik félévente (ilyen időközönként van véradás), és mindig az a céljuk, hogy ez az érdeklődés tovább nőjön. Hozzátették, hogy a legtöbb hallgatónak kiváló példa, egyfajta ösztönzés, ha látja a saját oktatóját, hogy ő is segítséget nyújt az eseményen.
Kedden a B épület kiselőadójában ijedt arcokkal nem igazán lehetett találkozni, szinte minden véradásra vállalkozó ember céltudatosan, félelmet nem ismerve feküdt fel az ágyra, hogy aztán megtörténjen, aminek meg kell történnie. Volt, aki egyedül jött, voltak, akik párban, néhányan pedig csoportosan érkeztek, egymást ösztönözve. Summázva, egy általános jó hangulat uralkodott a B épületben. A megkérdezett diákok szinte mind-mind eltérő indokokat mondtak arról, hogy miért tartják fontosnak a véradást, egy valami volt közös az összes véleményben: a feltétel nélküli segítségnyújtás fontossága.
A rekreációszervezős hallgatókat meglepően könnyen szóra lehetett bírni véradás közben: „Azért jöttünk el, amit már gondolom sokan elmondtak ma is: hogy segítsünk. Első véradók vagyunk, egymást ösztönöztük, hogy ’Igen, kellj fel, gyere el, segíts egy kicsit, ez a legkevesebb!’. Az ember sohasem tudhatja, hogy neki mikor lesz szüksége hasonló segítségre, épp ezért jövőre is eljövünk, lehetőleg még többen. Kicsit azért izgultam, de fogták közben a kezem, így erőt vettem magamon.”
Az egyik tanári szakos hallgató szűkszavúan, már-már oktatói szigorral válaszolt kérdéseinkre:
„Én ötödjére vagyok itt, pici zsibbadást érzek a kezemben, de ez a legkevesebb, meg egyébként is egészséges ez az egész. Véradáskor nemcsak magadra gondolsz, szóval én nem panaszkodhatok. Mit szóljon az, akinek szüksége van egy cseppnyi vérre? Úgy gondolom, még így is kevesen jöttünk el, hiszen senki nem halna bele, ha azzal a tudattal kel fel reggel, hogy tesz valamit valakiért.”
Nyilvánvalóan lehet olyan szentimentális dolgokról beszélni, hogy mindenki azért jön el, hogy segítsen valakin, roppant önzetlen módon. Ugyanakkor ez nincs így minden esetben. Nem egy olyan hallgató van, aki adott esetben az ajándékért, az óráról való hiányzás okán megy el véradásra. És valahogy ezt kellene tudatosítani a fejekben, hogy sohasem tudhatja az ember, hogy neki mikor lesz szüksége valaki más segítségére. Hiszen ne felejtsük: lehet, hogy nekünk 10 perc a véradás, kisebb fájdalmakkal, esetleges szédüléssel, de másnak pedig egy egész életet jelenthet ez a segítség.
Besenyei Balázs / palettaonline.hu
Manapság a véradás mindennapjaink részét képezi, s az alapvető emberi segítségnyújtás ezen formája bizonyos időközönként „tiszteletét teszi” a magyarországi felsőoktatási intézményekben, köztük az Eszterházy Károly Főiskolán is. Az Adj Vért! nevet viselő országos felsőoktatási véradóversenyt igazán nagy érdeklődés övezi immáron kilencedik éve az egyetemeken és főiskolákon, ami tehát abszolút nem új keletű dolog. Bárkiből lehet hétköznapi hős, ha persze nem kezd el menekülni sikítva az orvosi tű látványától…
Fotó: Szabó Krisztián
Az egri főiskolánál maradva, mint ahogy októberben, úgy most is két napig lehetett vért adni mind a B épületben, mind pedig a leányka úti C jelű épületben. A Vöröskereszt által szervezett jótékonysági napon az Egri Területi Vérellátó végezte el a lényegi munkát, nevezetesen a hallgatók, oktatók és egyéb főiskolai munkatársak vérvételét. Maguk a jelenlévő szervezők elmondták, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik félévente (ilyen időközönként van véradás), és mindig az a céljuk, hogy ez az érdeklődés tovább nőjön. Hozzátették, hogy a legtöbb hallgatónak kiváló példa, egyfajta ösztönzés, ha látja a saját oktatóját, hogy ő is segítséget nyújt az eseményen.
Kedden a B épület kiselőadójában ijedt arcokkal nem igazán lehetett találkozni, szinte minden véradásra vállalkozó ember céltudatosan, félelmet nem ismerve feküdt fel az ágyra, hogy aztán megtörténjen, aminek meg kell történnie. Volt, aki egyedül jött, voltak, akik párban, néhányan pedig csoportosan érkeztek, egymást ösztönözve. Summázva, egy általános jó hangulat uralkodott a B épületben. A megkérdezett diákok szinte mind-mind eltérő indokokat mondtak arról, hogy miért tartják fontosnak a véradást, egy valami volt közös az összes véleményben: a feltétel nélküli segítségnyújtás fontossága.
Fotó: Szabó Krisztián
Az egyik tanári szakos hallgató szűkszavúan, már-már oktatói szigorral válaszolt kérdéseinkre:
„Én ötödjére vagyok itt, pici zsibbadást érzek a kezemben, de ez a legkevesebb, meg egyébként is egészséges ez az egész. Véradáskor nemcsak magadra gondolsz, szóval én nem panaszkodhatok. Mit szóljon az, akinek szüksége van egy cseppnyi vérre? Úgy gondolom, még így is kevesen jöttünk el, hiszen senki nem halna bele, ha azzal a tudattal kel fel reggel, hogy tesz valamit valakiért.”
Nyilvánvalóan lehet olyan szentimentális dolgokról beszélni, hogy mindenki azért jön el, hogy segítsen valakin, roppant önzetlen módon. Ugyanakkor ez nincs így minden esetben. Nem egy olyan hallgató van, aki adott esetben az ajándékért, az óráról való hiányzás okán megy el véradásra. És valahogy ezt kellene tudatosítani a fejekben, hogy sohasem tudhatja az ember, hogy neki mikor lesz szüksége valaki más segítségére. Hiszen ne felejtsük: lehet, hogy nekünk 10 perc a véradás, kisebb fájdalmakkal, esetleges szédüléssel, de másnak pedig egy egész életet jelenthet ez a segítség.
Besenyei Balázs / palettaonline.hu
Megjegyzés küldése