EGÉSZSÉGÜGY | Zombor Gábor, az egészségügyi szakállamtitkár elmúlt héten tett bejelentése erős felzúdulást keltett a hazai orvosok között.
Erősen foglalkoztatja az orvosokat, miként értelmezzék Zombor Gábor egészségügyi államtitkárnak azt a közlését, hogy száz-kétszázezer forinttal megemelnék a közszférában dolgozó orvosok fizetését, de ennek feltételeként le kell mondaniuk a hálapénzről, illetve vállalniuk kell, hogy Magyarországon maradnak közalkalmazott orvosként.
– A személyes véleményem az, nem ez a megoldás. A hálapénz ennél lényegesen bonyolultabb dolog, kár felhergelni az orvosokat egy ilyen nem végiggondolt javaslattal – osztotta meg gondolatait dr. Pócs Alfréd orthopéd szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke.
– A béreink a nyugati orvosokénak csupán tizedét teszik ki, ezért ezt százezer forint plusszal nem lehet ellentételezni. Nem akarunk egyből nyugati bért, de azt szeretnénk, ha az orvosi kamara által kidolgozott bértábla szerint fokozatosan, évek alatt emelnék a fizetéseinket. Kollégáimmal beszélgetve azt tapasztalom, hogy kivétel nélkül mindenki felháborítónak tartja a most napvilágot látott elképzelést – fejtette ki dr. Pócs Alfréd.
A „röghöz kötésként” emlegetett kitételt Pócs doktor úgy kommentálta, hogy tapasztalata szerint aki ma a magyar egészségügyben dolgozik orvosként, ápolóként, az azért maradt, mert elkötelezett. Szerinte, akit pusztán a pénz, a megélhetés érdekel, az már rég külföldön keresi a boldogulását.
– Nem az itt maradtak korlátozásával kellene törődni, hanem azon kellene dolgozni, hogy azok a fiatalok, akik elmentek, visszajöjjenek. A huszonnegyedik órában vagyunk, azonnali cselekvésre van szükség, amit mi már jó ideje sürgetünk. Az elöregedés főként a gyermekorvosi és a körzeti orvosi szakmát érinti. Az alacsony megbecsülés miatt nincs utánpótlás, holott nekünk sem mindegy, hogy milyen orvos garnitúra marad az országban, s az sem, hogy a nyugdíjba vonuló, ne adj' isten kihaló orvosokat kik fogják pótolni – közölte dr. Pócs Alfréd.
Az egri kórház fül-orr-gégésze, dr. Major Tamás szerint a paraszolvencia megszüntetésének szándéka alapvetően nem rossz elképzelés, ám azt látni kell, hogy ezt nem lehet egy tollvonással megszüntetni. Egy ötven-hatvan éve kialakult, meggyökeresedett viselkedésmódot kellene megváltoztatni ugyanis. Egyrészről a betegek érzik úgy, hogy adniuk kell hálapénzt, mert azt gondolják, hogy enélkül nem kapnának ugyanolyan színvonalú ellátást.
Másrészről az orvosok is kénytelenek elfogadni, hiszen a fizetésük rendkívül alacsony, köszönő viszonyban sincs a tőlünk nyugatabbra megszokott bérekkel. Major doktor szerint az egyébként helyes törekvés lenne, hogy a magyar állami képzésben megszerzett orvosi diplomával helyben tartsák az orvosokat, ehhez azonban egy ilyen kötelezvény aláíratása nem a megfelelő eszköz.
– Jogszabályokkal nem lehet ezt elintézni, piaci viszonyokra van szükség, versenyképes jövedelem kell. Ha egy orvos elmegy külföldre, akkor kettős a motivációja: szeretne anyagilag jobban járni, továbbá a hazainál civilizáltabb körülmények között dolgozni. Senki sem álmodik arról, hogy egy szakrendelési napon ötven beteget kell megvizsgálnia, miközben szólnak neki, hogy várják a műtőbe. Ez azonban ma a helyzet, és eléggé elszomorító az ehhez társított jövedelem – mutatott rá az Egerben dolgozó fül-orr-gégész.
A kérdésre, hogy ő miért marad mégis, dr. Major Tamás annyit mondott:
– Ez a hazám, itt él a családom, és szeretek az anyanyelvemen beszélni, noha jól bírom az angolt is. Tudom, hogy éppen az én korosztályom a legkelendőbb külföldön az orvosok között, mégsem érzek kényszert arra, hogy elmenjek. Ugyanakkor tény, hogy az orvosbéreket minél előbb az európai uniós átlag szintjére kellene hozni. Addig nem lesz itt változás, amíg ez nem történik meg.
Dr. Kovács István, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház sebésze úgy gondolja, egyértelműen üdvözölendő az a cél, hogy valamilyen úton-módon a hálapénzt kivezessék a rendszerből. Ez mind a mai, mind a következő orvosgenerációk alapvető érdeke, mivel a mai rendszerben és fizetések mellett az orvosok tervezhető jövőképe igencsak homályos.
– Jelenleg egy 25 éve szakvizsgázott orvos bére 230 ezer forint, a hálapénz esetleges, így érthető, mit jelent a homályos jelző. Valószínűleg van olyan ésszerű összeg ami mellett, természetesen az ügyeleti díjak arányos emelésével együtt, az orvosok többsége szívesen lemondana a hálapénzről, aminek a megszűnése nélkül egészséges egészségügy nem képzelhető el – foglalta össze Kovács István. Hozzátette még: a már végzett orvosokkal szemben a „röghöz kötöttséget” semmiképpen sem tartja etikusnak.
A gyöngyösi sebész szerint jogos a felvetés, hogy sokba kerül az államnak egy orvos képzése, azonban nem feledhető el az sem, hogy ezek a szakemberek évtizedekig éhbérért dolgoztak, így ahhoz kötni egy megfelelő bérezést, hogy szabad mozgásukban korlátozzák ezeket az embereket, azt enyhén szólva is tisztességtelennek tartja.
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)

![]() |
illusztráció - fotó: muhiba.com |

Megjegyzés küldése