A parádfürdői „szabadidőpark” tekintetében felülvizsgálta korábbi álláspontját az önkormányzat képviselő-testülete.
A grémium tagjai úgy döntöttek, hogy a volt strand területét meghagyják beépítetlenül, tartalék területként arra az esetre, ha strand építésére pályázati lehetőségek nyílnak. Jelenleg nincs vizes élményfürdő építésére pályázati lehetőség, de amint lesz, az önkormányzat azonnal pályázik, és saját beruházásként szeretné megépíteni a fürdőt.
A hosszútávú tervek szerint a területen egy komplex létesítmény valósulhatna meg a strand és a szabadidőpark összekapcsolásával. A szabadidőparkra (a volt kertészet és a benzinkút közötti terület) már benyújtották pályázatukat, s kedvező elbírálás esetén akár 510 millió forintos (ez az elnyerhető maximális összegű) fejlesztés indulhat meg a településen.
A fedett lovarda építésére is pályázott az önkormányzat, mintegy 100 millió forint értékben. A két pályázat nem igényel az önkormányzat részéről önerőt, ám az engedélyes tervek elkészítésének a költsége a települést terheli. A nagymúltú Freskó étterem energetikai felújítására beadandó pályázathoz is megkezdődtek az előkészítő munkálatok.
Álom marad a parádi strand <<< cikk ITT
a cikk eredeti helye - heol.hu

Megjegyzés küldése