A számos elismeréssel, díjjal rendelkező Molnár István Géza, neves egri fotográfus nyolcvan éves. A jeles alkalomból kiállítása nyílt pénteken a Bartakovics Béla Közösségi Házban, ahová az 1970-es, 80-as években készült, szívének kedves felvételeiből válogatott.
Főként fekete-fehér fényképek helyezkednek el a Bartakovics Béla Közösségi ház egyik kiállító-helyiségének falain. Arcok, zsánerek, megismételhetetlen pillanatok, szociofotók, tájképek, mind-mind Molnár István Géza „szemüvegén” keresztül láttatja velünk a világot. Különleges tárlat, a különleges évforduló alkalmából. A terem közepén pedig az alkotó ül, amint az utolsó simításokat végzi. Még mindig válogat, szortíroz, hogy a legjobb alkotások kerüljenek ki a közönség elé.
– Volt, hogy egy portréfotóért akár háromszor is elmentem az alanyhoz – meséli Molnár István Géza. – Lehet valakiről jó képet csinálni, hisz' látjuk az orrát, a szemét, a fülét, a száját, de ha nincs rajta a lelke, ha nem sugárzik belőle valami, akkor az csak egy leltár. Például az igazolványkép is leltár rólunk. A kompozíció, a beállítás fontos, de nem lehet olyan direkt, hogy én igazgatom a nyakkendőt, a lényeg, hogy meglegyen köztünk a kontaktus. Beszélgetni kell, esetleg meginni egy kávét, amíg megszokjuk egymást. Amikor az alany már felszabadult és nem vág arcokat, akkor lehet fényképezni – mondta, majd megmutatta a száz esztendős iváncsai bábaasszonyról készült felvételt.
– Nála születtem. Ezt a fotót a Rolleiflex SL6-os gépemmel készítettem. Akkoriban még mindent manuálisan kellett beállítani, tudnom kellett a mélységélességet, a megfelelő expozíciós időt és persze szükség volt a külső, szórt fényekre is. Az aktoknál ugyancsak ez volt a helyzet, mérni kellett a fényt – magyarázta, de kérdésemre arra is válaszolt, mit szólt ezekhez az aktfelvételekhez a felesége, aki három gyönyörű lánygyermekkel ajándékozta meg őt.
– Ez különösen érintette a nejemet, de aztán kiengesztelődött. Sosem állítottam, hogy nem érintett meg a modelljeim szépsége, de hát nem vagyunk sznobok, legalábbis én nem vagyok az. Az emberi test szépsége pedig mindig foglalkoztatta a művészeket. Férfiakat is fényképeztem, gyönyörű izmos hátakat, mozdulatokat. Sőt egy meztelen szerelmespárt is a búzatáblában. De, gondoljon bárki bármit, én ebben nem találok semmi kivetnivalót, mivel az élet szerves része – mondta a fotográfus.
Molnár István Géza 1965-ben költözött Egerbe, s már 1968-ban alapító tagja lett a Heves Megyei Fotóklubnak, 1981 óta fotószakkört is vezet.
Azóta több mint 300 fotós került ki a kezei alól, többek már elismert művészei a szakmának. Erről azt vallja, hogy a fényképezés tanulható, de tehetség is szükséges hozzá, mert a ripacskodás nem értékálló.
– Én tudatosan kezdtem el fényképezni városképeket, embereket, utána jöttek a jobbnál jobb és drágábbnál drágább gépek. A legfőbb fotózási technikám a filmes, az 1980-as években készült csak digitális képem.
Kordokumentumokat készített Egerről
Molnár István Géza okleveles út-vasútépítő és okleveles építész technikus végzettséggel rendelkezik, egyetemet munkája miatt nem tudott végezni. Huszonhárom évig dolgozott Eger Város Tanácsánál, részt vett a Csebokszári építésében, a színház-, kórház-felújításban.
– Úgy döntöttünk, hogy kinyitjuk és kitatarozzuk az egész belvárost, átjárhatóvá tesszük a tömböket. Volt olyan esztendő, hogy ezer lakást adtunk át. Pár éve volt egy kiállításom az Imolában, Eger régen és ma címmel. Itt azok a felvételek voltak láthatóak, amiket a városrekonstrukció során készítettem. Tudtam, mit bontunk le és mit alakítunk át, ezért dokumentáltam azokat – árulta el.
Azok nincsenek is itt, de nem azért mert nem szeretem őket, hanem mert már nincsenek meg azok az arcok, akiket én a 70-es években fényképeztem. Mint például ez a csikós. Nekem az kell, ami autentikus, az a kivesző fajta. De terveim még vannak természetesen: tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is, akikkel tematikus kiállításokra szoktunk nevezni. A mostani téma a „kultúrtáj”, most ezen gondolkozom, tervezgetem, mit, mikor és milyen anyagra akarok fotózni. A mai napig nyüzsög bennem valami – fogalmazott az április 3-án 80. életévét betöltő fotóművész.
Szomszéd Eszter
FOTÓ: KORSÓS VIKTOR
a cik eredeti helye- heol.hu
Megjegyzés küldése