A Dobó térre ért pénteken a második Nemzeti Bor Maraton. A hivatalos váltó Felsőtárkány irányából érkezett, hogy nem sokkal később a futók átadják a helyüket a Szív Bajnokai Séta résztvevőinek. E kezdeményezésben szívrendellenességgel küzdő gyerekek mellett állnak ki ismert közéleti személyiségek. A délután harmadik sportprogramja a 2024 méteres olimpiai futás volt száznál is több részvevővel.
Május 13-án rajtolt el és pénteken, május 20-án a hevesi megyeszékhelyre érkezett a II. Nemzeti Bor Maraton. A Felsőtárkány irányából a Dobó térre érkező futókat várva a Heol munkatársa rövid beszélgetést folytatott Balla Attila programigazgatóval, aki elmondta: 1584 kilométert tettek meg Egerig a futók. Megtudtuk azt is, hogy a bormaraton ötlet tőle származott, lényegét tekintve pedig nem más az üzenete, mint hogy szorosan összefügg a magyar vidék, a magyar bor és a magyar sport. Ennek a kapcsolatnak a kommunikációs csatornája nem egy rádió, hanem a sport. Úgy is szól az egyik jelmondatuk, hogy „Házhoz visszük a futás élményét”.
A rendezvény magyar innováció, mert Európában korábban nem volt ilyen hosszú ideig tartó és ekkora földrajzi területet felölelő esemény. Szeretnénk folytatni jövőre is, és hogy miként, azt a tapasztalatok alakítják – fogalmazott a programigazgató, aki közölte azt is, hogy 123 település vesz részt a múlt héten útjára indult rendezvénysorozaton, mind a 22 borvidéket bejárják a nagy túrával, amit futva és kerékpárral is lehet teljesíteni az idén. Jelzi az esemény iránti érdeklődés fokozódását az is, hogy Ausztriából, Szlovákiából, Lengyelországból is érkezett küldöttség.
A maratonisták érkezését követően újabb mozgásos programrész következett: a Szív Bajnokai Séta. A programigazgató szerint ennek is üzenetértéke van. A sétán a régió szívbeteg gyermekeit látják vendégül, hogy személyes példamutatással álljanak az ő oldalukra. A harmadik megmozduláson pedig egy 2024 méteres olimpiai futókört teljesítettek a résztvevők. Ez is egy üzenet a sportolók részéről, akik szeretnék ha 2024-ben Magyarország olimpiát rendezhetne.
A sétát és a futásokat követően a Dobó téren felállított színpadra irányult a figyelem, ahol ünnepi műsor kezdődött. Ennek keretében hirdették ki a Borvidék Szépe verseny eredményét. Az egri győztes Kalán Kitti, a mátrai Sipos Nóra lett. Az esti program pedig Charlie-koncerttel zárult.
fotó: Nemes Róbert (egerhirek.hu)
a cikk eredeti helye - heol.hu



Megjegyzés küldése