Az önkormányzat tulajdonosi joggyakorlása, a társaság gazdálkodása szabályszerű volt. A pénzügyi gazdálkodás szabályozottságában azonban felfedezhetők voltak hiányosságok.
Mindezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) állapította meg az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. ellenőrzése során. Az ÁSZ megállapításait csütörtökön hozták nyilvánosságra. Az ÁSZ a 2011 és 2014 közötti időszakra vetítve értékelte, mennyire felelt meg az előírásoknak a cég közfeladatok ellátásával kapcsolatos gazdálkodása.
Az EVAT Zrt. a megyeszékhelyen 4825 lakás távhőellátását biztosította.
Az ÁSZ vizsgálata értelmében a társaság mérleg szerinti eredménye pozitív volt, osztalékot nem fizettek. A vagyona 25,7 százalékkal nőtt, ugyanakkor a távhőszolgáltatási feladat ellátását biztosító eszközpótlásra csupán az elszámolt amortizáció csaknem 2 százalékát fordították. A helyhatóság a társaság útján előírásszerűen gondoskodott a közfeladatainak teljesítéséről, eleget tett a rendeletalkotási kötelezettségeinek.
Az ÁSZ közölte: a díjrendeletet az önkormányzat annak ellenére nem módosította, hogy a hatósági ár bevezetésével az ármegállapítási jogköre 2011 áprilisában megszűnt.
Felhívta a figyelmet, hogy a zrt. felügyelő-bizottsága az ügyrendben előírtak ellenére a 2011-2012. évek adózott eredményének felhasználásáról szóló írásbeli jelentést nem készített. Az önkormányzat a távhőszolgáltatás ellátását belső ellenőrzéssel nem vizsgálta.
Kitér az ÁSZ-jelentés arra is, hogy a cég a közfeladat-ellátását szolgáló vagyonnal szabályszerűen gazdálkodott. Az értékesítés nettó árbevétele és az anyagjellegű ráfordítások elszámolása során érvényesültek az előírások. A társaság kötelezettségállománya csökkent, de a zrt. a helyhatóság felé fennálló tartozását csak a határidő folyamatos átütemezése mellett tudta teljesíteni. A társaság gazdálkodási adatait hiányosan tette közzé a honlapján. A beruházások, felújítások kiadásainak, az értékcsökkenési leírásnak az elszámolását sem találta kielégítőnek az ÁSZ.
A számvevőszék a zrt. vezérigazgatójának két, az önkormányzat jegyzőjének három javaslatot fogalmazott meg, melyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
videó: TV Eger
a cikk eredeti helye - heol.hu

Megjegyzés küldése