Mint láttuk, a legrégebbi adatok a pünkösdi királynőről nem szólnak, csak királyválasztásról beszélnek. Más a helyzet a XVIII. század végétől kezdve, mikor a királyválasztás mellett a királynőválasztás szokását is emlegetik. A XIX. században mindkettőről egyformán szólnak forrásaink. A XX. században azután úgy változott a helyzet, hogy csak a kislányok királynőválasztása maradt fenn az ország egyes vidékein élő gyakorlatként.
Sebestyén Gyula, aki összefoglaló tanulmányt írt a pünkösdi király és királynő választásról, egymás mellett sorolja fel ezeket az adatokat,* s ugyanígy járt el Róheim és a többi kutató is. Valójában a vegyes adatokat négy fő csoportba oszthatjuk, s lehet, hogy ezek eredetükre nézve is különbözhetnek. Ezek a következők:
1. Pünkösdi királyválasztás a legények korcsoportjából.
2. Király- és királynőválasztás a legények és nagylányok csoportjából.
3. Király- és királynőválasztás a gyermekek korcsoportjából.
4. Lányok királynőválasztása. (A királynő többnyire egészen fiatal kislány. )
Az első csoportba tartozó adatok a már idézett, a közmondással kapcsolatos említések mellett csaknem mindenütt a legények versenyével, ügyességpróbájával kapcsolatosak.
Szendrey a Magyarság Néprajza IV. kötetében a pünkösdi királyt bizonyos mértékig a legénybíróval azonosítja, amikor így ír: „A pünkösdi király egy évig igazi királyuk volt a legényeknek: deres, kaloda nem fenyegette, borát a földesúr vagy az elöljáróság fizette, lovát és marháit a legények őrizték, hivatalos volt minden lakodalomba, házi és kocsmai összejövetelre, a rendtartások ellen vétő legényekre bírságot vagy bizonyos számú lapickaütést rótt ki és neki minden legény engedelmeskedni tartozott. Ma azonban már ebből a pünkösdi királyi, vagy legénybírói hatalomból csak a táncrendezés és borbíróság maradt fenn a vasárnap délelőtt tartott legénybírói igazlátó gyűlésre.”*
A pünkösdi királyválasztás e típusának katonai hagyományai is voltak. Takáts Sándor is utal arra, hogy a XVI. században a katonáknak – töröknek és magyarnak egyaránt – pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. Balassi Bálint írja a Borívóknak való című közismert költeményében:
Takáts utal arra is, hogy a XVII. század végén, a XVIII. század elején a. huszárezredek századai „Májuskirályt” választottak, akiknek minden ember engedelmeskedni tartozott.* Ezek törvényt ültek, ítélkeztek, s ők vigyáztak arra, hogy a huszárok mulatozás és tánc közben az illem ellen ne vétsenek. Takáts közli a Splényi huszárezred 1727. május 1-én végbement választásának iratait. Eszerint a májuskirálynak „népei” is voltak: adjutáns, assessor, két bévádló, két pártfogó, egy lapickás mester, tréfás asztali és udvari szolga stb. Ránk maradt e májuskirály kiáltványa is, mely egykorú céh-előírásokat és tilalmakat idéz emlékezetünkbe. Adataink hiányossága folytán nem áll világosan előttünk, hogy a katonai gyakorlat hatott-e a népi szokásokra, vagy pedig a katonai gyakorlat maga is népi előzményekre megy vissza. Valószínű egy kölcsönhatásról van itt szó, bár a katonai gyakorlatnak külföldi előzményei is lehettek.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz >>>>
Sebestyén Gyula, aki összefoglaló tanulmányt írt a pünkösdi király és királynő választásról, egymás mellett sorolja fel ezeket az adatokat,* s ugyanígy járt el Róheim és a többi kutató is. Valójában a vegyes adatokat négy fő csoportba oszthatjuk, s lehet, hogy ezek eredetükre nézve is különbözhetnek. Ezek a következők:
1. Pünkösdi királyválasztás a legények korcsoportjából.
2. Király- és királynőválasztás a legények és nagylányok csoportjából.
3. Király- és királynőválasztás a gyermekek korcsoportjából.
4. Lányok királynőválasztása. (A királynő többnyire egészen fiatal kislány. )
Az első csoportba tartozó adatok a már idézett, a közmondással kapcsolatos említések mellett csaknem mindenütt a legények versenyével, ügyességpróbájával kapcsolatosak.
Szendrey a Magyarság Néprajza IV. kötetében a pünkösdi királyt bizonyos mértékig a legénybíróval azonosítja, amikor így ír: „A pünkösdi király egy évig igazi királyuk volt a legényeknek: deres, kaloda nem fenyegette, borát a földesúr vagy az elöljáróság fizette, lovát és marháit a legények őrizték, hivatalos volt minden lakodalomba, házi és kocsmai összejövetelre, a rendtartások ellen vétő legényekre bírságot vagy bizonyos számú lapickaütést rótt ki és neki minden legény engedelmeskedni tartozott. Ma azonban már ebből a pünkösdi királyi, vagy legénybírói hatalomból csak a táncrendezés és borbíróság maradt fenn a vasárnap délelőtt tartott legénybírói igazlátó gyűlésre.”*
A pünkösdi királyválasztás e típusának katonai hagyományai is voltak. Takáts Sándor is utal arra, hogy a XVI. században a katonáknak – töröknek és magyarnak egyaránt – pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. Balassi Bálint írja a Borívóknak való című közismert költeményében:
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!
Neked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak.
Az jó hamar lovak is csak benned vígadnak.
Sőt még az végbeli jó vitéz katonák
Az szép szagú mezőt kik széjjel bejárják.
Most azok is vígadnak, az időt mulatják.
Ki szép füven lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
S ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral….
19. Pünkösdi királyné. (Maconka, Heves megye, 1931. Budapest, Néprajzi Múzeum. Gönyei Sándor felv.)
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz >>>>
Megjegyzés küldése