0

Magyarország szerepe egész Európában kulcsfontosságú a Tiszavirágzás fennmaradása szempontjából, hiszen a tiszavirág ma már egész Európában csak a Tiszában és vízrendszerében található meg, ezért világviszonylatban is fontos természetvédelmi kincsünk, örökségünk.

Magyarországon 1993 óta védett, oltalma élőhelyére és minden alakjára, így a lárvára, a szubimágóra, az imágóra és az elpusztult egyedre is kiterjed. 2002-ben a berni konvenció II. függelékébe a fokozottan védett állatok közé került, ezzel európai szintű védelem alá is esik. Természetvédelmi értéke jelenleg minden megjelenési formájában, egyedenként tízezer forint.

A repülő rovarok gyűjtését, valamint a nagy sebességű vízi járművekkel okozott károkat a Hortobágyi Nemzeti Park és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai közös vízi és parti őrszolgálatot ellátva, fokozott jelenléttel igyekeznek megelőzni, illetve felderíteni.

Tiszavirágzás 2016 - PROGRAMRÓL >>>

Hazánk ad otthont Európa egy egyedülálló természeti jelenségének. Ez a tiszavirágzás, amely régebben teljesen szokványos volt, ám mára sajnos ritkasága miatt különlegességgé vált. Június közepén évről évre virágba borul a Tisza. A folyó felett alkonyatkor jelennek meg az első kérészek, majd néhány perc múlva Európa leglátványosabb kérész rajzását láthatjuk. Számunkra ez rendszeres program, ám a kontinensen ez igazi kuriózumnak számít, hiszen ez a jelenség máshol nem látható.

Megjegyzés küldése

 
Top