Régészek járták a balatoni községhatárt, kutatásaik nyomán kiderült, nagyobb a tavaly feltárt település, s egy másik közösség nyomait is felfedezték.
A napokban újra régészek látogattak Balatonba, ahol új, lehetséges régészeti lelőhelyeket kerestek s találtak is. Udzeliné Murányi Enikő polgármester elmondta, szeretnék folytatni a tavaly megkezdett ásatásokat. A történelmi emlékek megtalálását nehezíti, hogy a környéken vannak olyan területek, amelyeket nem művelnek, ezeken pedig nehezebb találni tárgyakat, töredékeket.
Kovács Péter helytörténész elárulta, két napon keresztül kilenc budapesti régész járta Balaton külterületét. Ez különleges lehetőség volt nekik, hiszen ők ritkán ásnak, csak a lokalizálásban dolgoznak, ráadásul egyelőre azt sem tudni, mi lesz munkahelyükkel, a Forster-központtal: megmarad, megszűnik, beolvasztják a Miniszterelnökségbe, esetleg gazdasági társasággá alakul.
– Egy újabb település nyomaira bukkantunk, amely azonos korú lehet a tavaly nyáron feltárttal, azaz késő-bronzkori, esetleg vaskori, kelta közösség cserépedényeinek maradványait találtuk meg. Kiderült az is, hogy a tavaly feltárt település nagyobb méretű lehet, mint gondoltuk, nagyjából tizenöt házból állhatott, ebből mi múltkor kettőt ástunk ki, gabona-, illetve hulladéktároló gödrökkel együtt – mondta Kovács Péter. Hogy nyáron hol folynak majd ásatások, az „talajradaros” felmérés után dől el. Ezzel a földben lévő anomáliákat érzékelik.
Kovács Péter kiemelte, a balatoni szituációs speciális, hiszen nagyon ritka, hogy egy kis önkormányzat, de akár egy nagyobb is, régészeti kutatást finanszíroz. A balatoni lelőhelyek ugyan nem országos jelentőségűek, de térségi szempontból kiemeltek, hiszen Észak-Heves perifériának számít, kevéssé kutatott terület.
- bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz - heol.hu
A napokban újra régészek látogattak Balatonba, ahol új, lehetséges régészeti lelőhelyeket kerestek s találtak is. Udzeliné Murányi Enikő polgármester elmondta, szeretnék folytatni a tavaly megkezdett ásatásokat. A történelmi emlékek megtalálását nehezíti, hogy a környéken vannak olyan területek, amelyeket nem művelnek, ezeken pedig nehezebb találni tárgyakat, töredékeket.
Kovács Péter helytörténész elárulta, két napon keresztül kilenc budapesti régész járta Balaton külterületét. Ez különleges lehetőség volt nekik, hiszen ők ritkán ásnak, csak a lokalizálásban dolgoznak, ráadásul egyelőre azt sem tudni, mi lesz munkahelyükkel, a Forster-központtal: megmarad, megszűnik, beolvasztják a Miniszterelnökségbe, esetleg gazdasági társasággá alakul.
– Egy újabb település nyomaira bukkantunk, amely azonos korú lehet a tavaly nyáron feltárttal, azaz késő-bronzkori, esetleg vaskori, kelta közösség cserépedényeinek maradványait találtuk meg. Kiderült az is, hogy a tavaly feltárt település nagyobb méretű lehet, mint gondoltuk, nagyjából tizenöt házból állhatott, ebből mi múltkor kettőt ástunk ki, gabona-, illetve hulladéktároló gödrökkel együtt – mondta Kovács Péter. Hogy nyáron hol folynak majd ásatások, az „talajradaros” felmérés után dől el. Ezzel a földben lévő anomáliákat érzékelik.
Tavaly két ház helyét tárták fel a régészek, közösen a helyiekkel, s több eszköztöredékre bukkantak Fotó: Tóth Balázs
- bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz - heol.hu
Megjegyzés küldése