Majd 4 milliárd forintot osztott szét a kormány a 100 milliárd forintos Országvédelmi Alapból egy hétfői határozatban - írta meg a vg.hu szerdán.
Ebből az alapból egy másik kormányhatározattal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV Zrt.) kapott 170 millió forintot a 100 milliárdos rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, szintén ingatlanvásárlásra. A rendkívüli tartaléknak közel 40 százalékát költötte el a kormány.
Esélyes, hogy az MNV-nek kiosztott pénzt, vagy egy részét, az egri érseki palota pincerendszerének megvásárlására szánja a kabinet. Ugyanis egy másik, szintén hétfőn megjelent kormányhatározat arról rendelkezik, hogy az MNV Zrt. év végéig vásárolja meg az ingatlant, és ezt követően azonnal készítse elő a pincék ingyenes átadását az Egri Főegyházmegyének.
A vg.hu írja: a három kilométeres alagútrendszert 2007-ben a hét magyar csoda egyikének választották meg egy szavazáson, jelenleg a nagy része romos állapotban van, csak egy része látogatható. A hatalmas ingatlannal milliárdos fejlesztési tervei voltak az Európa Kulturális Fővárosa címre ácsingózó, korábbi szocialista városvezetésnek, de végül inkább az egri vár felújítására költöttek.
VG.hu nyomán HEOL.HU

Megjegyzés küldése