0

Bikavér Ünnep, Baracknap, Muzsikál az erdő. Bővelkedünk programokban a hétvégén is.

Péntek

EGERBEN csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart a XX. Egri Bikavér Ünnep az Érsekkertben. Koncertek, bemutatók, kiállítások és természetesen borok is várják az érdeklődőket.

Szombat

ANDORNAKTÁLYÁN 8 és 16 óra között zsibvásárt tartanak a templomnál.

EGERSZALÓKON újra várják a vendégeket minden szombat este 19 órától egy könnyed, zenés szórakozásra. Ezúttal a helyszín minden héten más, mindig egy-egy egerszalóki pince ad helyet a Tücsök Zenéknek, ahol a vendégeket egy szalóki fröccsel vagy frissítővel is megkínálják. Lesz jazz, blues, swing, retro is.

GYÖNGYÖSRE érkezik a világ egyik legkülönlegesebb autóversenyének mezőnye. A „Peking to Paris Challenge 2016” indulói 1975 előtt gyártott veterán autócsodákkal teszik meg a közel tizennégyezer kilométeres távot, és közben Gyöngyösön is megpihennek. Ha látni akarja a járműveket, július 9-én délután fél négykor ott a helye a Fő téren.

GYÖNGYÖSHALÁSZON vasárnapig látható a Művelődési Házban Mundérba bújt történelem címmel Bukovics Géza hatvani gyűjtő magángyűjteménye, mely kiegészül a gyöngyöshalászi Farkas Zsolt által bemutatott, száznál is több második világháborús repülőgép, vízi és szárazföldi jármű, páncélos harci jármű makettjével.

KISNÁNÁN Baracknap lesz. 11.30-tól Volkswagen Bogarak felvonulás lesz a kisnánai várudvarban.

KÉKESTETŐN folytatódik a Muzsikál az erdő programsorozat. Kékestetőn a Palota Rézfúvós Kvintett valamint Pál István Szalonna és bandája is fellép. 10 órától erdei sportok, majd gyermekprogramok, író-olvasó találkozó is lesz, 17 órától pedig az erdei koncert az ország tetején. A rendezvényen köszöntőt mond Hiesz György a település polgármestere.

POROSZLÓN tematikus napot tartanak a testi és lelki feltöltődésért: délelőtt 9 órától zenés tornával indul a nap a Rendezvénytéren, majd egészséges életmóddal kapcsolatos előadások lesznek. Napközben ingyenes szűrésekre várják az oda látogatókat. Délután és este a Füzes Sajtműhelyben kóstolhatnak sajtos finomságokat az érdeklődők.

Vasárnap

FELSŐTÁRKÁNYBAN Bolhapiacot rendeznek a felsőtárkányi tónál. A gyönyörű környezetben remek hangulatot, rengeteg árust és még több vásárlót várnak.

fotó: Szinok Gábor

a programajánló eredeti helye - HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top