A Bükk háromszázmillió évvel ezelőtt nem úgy emelkedett ki a tájból, mint ma, ebben a földtörténeti korszakban az egész Kárpát-medencét a Pannon-őstenger vize árasztotta el. A víz alá került ős-Bükk kristályos szerkezetű alapkőzetére leülepedett a tengerben lebegő szilárd anyag, majd a víznyomás hatására igen vastag agyag- és kőzetréteggé vastagodott. Erre újabb kétszázmillió év alatt a folyamatosan szaporodó és pusztuló tengeri kagylók és csigák mészvázaiból mintegy kétezer méter vastagságú mészkőréteg rakódott rá.
A Bükk nyolcszáz méternél magasabb mai fennsíkja és az azt övező, kilencszáz méternél is magasabb „kövek" (Tarkő, Peskő, Bélkő, Imókő) mintegy tízmillió évvel ezelőtt emelkedtek ki a tengerfenék mélyedéseibe lassan visszahúzódó és egyre kisebbé váló Pannon-tó vizéből. A hegység lábánál elvékonyodó földkéreg a Föld belsejében izzó belső mag állandó mozgása következtében sok helyen megrepedt. A mélyből előtörő vulkáni por és hamu a tó vizébe hullva megkövesedett, majd a víz folyamatos apadása és végül teljes eltűnése során felbukkantak a riolit- és andezittufadombok.
A mészkőbe beszivárgó csapadék hatalmas föld alatti barlangrendszereket alakított ki, amelyek ma is természetes ciszternaként tárolják a kőzet által megszűrt kristálytiszta karsztvizet, a hatalmas készletből a hegység lábainál időszakos és állandó források törnek a felszínre, és táplálják a völgyek patakjait.
A földtörténet utolsó egymillió évében legalább nyolc-tíz jégkorszak követte egymást, amelyek között hosszabb-rövidebb ideig tartó felmelegedési szakaszok alakultak ki. A föld felszíne ekkor nyerte el a maihoz hasonló formáját. A növény- és állatvilág az éghajlati viszonyoknak megfelelően folyamatosan változott.
A földön e korszak kezdetére tehető az előemberek kialakulása. Az ötszázezer évvel ezelőtt élt ember már kezdetleges kőszerszámokat használt, ismerte és használta a tüzet is.
A jég utolsó visszahúzódása tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt következett be. Az éghajlat még a mainál is melegebb lett. Kialakultak az erdők, megváltozott a növénytakaró, megjelentek a mai is termesztett növények vad alanyai, elszaporodtak a vadállatok és a későbbi háziállatok ősei. A növénytan szaktudománya ennek az időszaknak egyes szakaszait az uralkodó fafajtákról nevezte el, így a fenyő-, nyír-, mogyoró-, tölgy- és bükk-kor követte egymást.
Autóval vagy autóbusszal Egerből keleti irányba kiindulva és tizenkét kilométert kanyargós, dimbes-dombos tájon, szőlők és erdők között vezető alsóbbrendű aszfaltozott úton haladva szűk félóra alatt a Bükk-hegység délnyugati lábánál fekvő Noszvaj községbe érünk.
Természetesen senki sem gondol arra, hogy tulajdonképpen több százmillió év alatt kialakult hegyek és dombok között tette meg ezt az utat.
A Noszvajra vezető út elején, balra a távolban jól láthatók a Délnyugati-Bükk kövei. Eger szélén, a szurdokszerű út bal oldalán, a régi téglagyár bányájának több mint hetven méter vastag agyagfalában százmillió éves növények maradványai találhatók. Tovább haladva az út a Kis-Eged oldalában kanyarog felfelé. Bal oldalán, az út szélétől alig méternyire néhány helyen kibukkan a régi tengerfeneket alkotó réteges pala, amelyben még az előzőnél is valamivel régebbi növénymaradványok és halak csontvázainak lenyomatai találhatók. A falu határában és belterületén a riolittufa sziklafalakban felhagyott kőbányák, a már elhagyott kőbe vágott pincék és barlanglakások bukkannak elénk.
Noszvaj környéke olyan hegységelőtéri dombsági táj, ahol a völgyfőt övező dombok magassága nem éri el a négyszáz méter tengerszint feletti magasságot. Természetes növényzetét tölgyesek, hárs és kőris sziklaerdők, vörös levelű cserszömörcés bokorerdők alkotják. Rétjein a csenkeszek, árvalányhajak és a parajfélék őshonosak. Éghajlata mérsékelten meleg, száraz. Az éves csapadékmennyisége 630 milliméter, amely alacsonyabb, mint a környező területeké. Az évi középhőmérséklet 9,5-9,8 Celsius-fok, a napsütéses órák száma évente 1900. A leggyakrabban délkeletről fújó szél következtében levegője tiszta. Az évente többször beálló nagyobb meleg sajátos mikroklímát alakít ki. A talajvíz négy-hat méter mélységben található, a rétegvizek bőségét a hegységből leszivárgó vizek biztosítják.
A kérdésre, hogy mióta és hogyan éltek itt az emberek, a település csaknem ezeréves történetének vizsgálata során kíséreljük megadni a választ.
Ha egy falu területén eddig még nem került elő régészeti lelet, az nem azt jelenti, hogy itt korábban ne lett volna emberi település. A kedvező természetföldrajzi adottságú helyeket a kisebb-nagyobb embercsoportok ugyanis minden korban szívesen választották életterüknek: a Bükk barlangjai az ősember számára védett menedéket nyújtottak. A Noszvajtól légvonalban mintegy tíz kilométerre, Cserépfalu határában, a Hór-völgy elején lévő Subalyuk-barlangban 1932-ben a több mint ötvenezer évvel ezelőtt élt neandervölgyi emberek csontmaradványaira és pattintással kialakított kőszerszámaira találtak. Ez az időszak az őskőkor középső szakasza. A barlangban őstulok, rénszarvas, jávorszarvas, óriásgím, őz, barlangi medve, farkas, róka és kőszáli kecske csontjai is előkerültek. A vadászatból és gyűjtögetésből élő ősember élettere lakóhelye környékének huszonöt-harminc kilométeres körzetére terjedt ki.
A közvetlen környéken még nem került elő az őskőkor felső szakasza idején (Kr. e. 50 000-8000) élt ember lakó- és vadászterületére utaló lelet, de távolabb, a Bükk több barlangjában sikerült nyomukra bukkanni.
Az átmeneti kőkor (Kr. e. 8000-5500) embere már nem barlangokban, hanem állatbőrrel fedett föld- és fakunyhókban lakott. Eger határában a Kőporos-tetőn, a Nyerges-tetőn és az Ostoros határába eső Rápca-völgy-ben is megtalálták a még mindig pattintással készített kőeszközeiket. Kunyhók nyomait nem lehetett ugyan ezeken a helyeken fellelni, de az előkerült nagyobb faszenes foltok bizonyítják a megtelepedést.
Az újkőkor (Kr. e. 5500-2300) embere a vadászat mellett már háziasított állatokat tartott, növényeket termelt, fegyverei és szerszámai részben még pattintott kőből készültek, de ezek egy részét csiszolással alakította használhatóbbá. Díszített és kiégetett agyagedényeket is készítettek, ezeken néha textillenyomatokat lehet megfigyelni, amelyek belenyomódtak a még puha agyagba. Ez azt bizonyítja, hogy ismerték a fonást és a szövést. Közvetlen környékünkön, a Noszvaj és Felsőtárkány határán lévő Vár-hegyen került elő egy kisebb telepük nyoma. A Kis-Eged tetején lévő telepen ugyan soha sem volt ásatás, de a sorban álló kunyhók alapjait még az 1960-as években is jól meg lehetett figyelni. A művelés alá feltört föld felszínéről igen nagy mennyiségű összegyűjtött cseréptöredék és kőszerszám került az egri Dobó István Vármúzeumba.
A rézkor (Kr. e. 2300-1900) emlékanyaga eddig még nem került elő a tájon, a bronzkor (Kr. e. 1900-800) alatt viszont lakták a vár-hegyi és a kis-egedi telepet. Egerben több helyen, a város és Noszvaj között fekvő elpusztult középkori Szőllőske falu területén kerültek felszínre bronzkori telepnyomok, Novajon földsánccal vették körül településüket.
A vaskor (Kr. e. 900-400) népei közül a görög történetírók műveiben is említett lovas nép, a szkíták 700 és 600 között hatoltak be hazánk mai területére. Egyik településük nyoma Andornaktályán került elő.
A Kr. e. IV. század elejétől kezdődően a Kárpát-medencébe beköltöző kelták több mint három évszázadon át itt éltek, de később beolvadtak a hazánk területére folyamatosan betelepedő népek csoportjaiba.
A Kr. u. I. század elején már megkezdődött a csaknem egy évezredig tartó „nagy" vagy „hosszú" népvándorlás, amelynek során a Kárpát-medence a népek olvasztókohója lett. A század elején a délorosz sztyeppéről beköltöző jazig törzsek az egri medencéig megszállták az Alföldet. A század elejére datálható a Római Birodalom kiterjesztése a Dunántúlra, majd a század végén Erdély területére is. A II-IV. században a szarmata népesség az Alföldön telepedett meg. Ebből az időszakból a más népekkel keveredett kelta őslakosság emlékére utaló régészeti leletanyag Szőllőskén került elő.
Sem az V-VI. században Nyugat-Európából érkező különböző germán törzsek, sem az V. század elején a sztyeppéról ide érkező hun nép, sem a VI-VII. századi korai avarok régészeti emléke környékünkön nem hagyott eddig feltárt nyomot. A VIII. századi kései avarok emlékeit az Eger-patak völgyében csak Felnémetről és Maklárról ismerjük. A VIII. században a szláv népek egyrészt a mai Szlovákia területén, másrészt a Dunántúlon települtek meg. Az északi részekről a Börzsöny, a Mátra és a Bükk déli lábáig is lehúzódtak. A bolgár szlávok Dél-Erdélyt és a Dél-Alföld területét foglalták el. A VIII-IX. században a maradék avar néptöredékkel együtt élve megkezdődött a két népesség vérségi keveredése is.
a cikk eredeti helye - ÖRÖKSÉGTÁR
A Bükk nyolcszáz méternél magasabb mai fennsíkja és az azt övező, kilencszáz méternél is magasabb „kövek" (Tarkő, Peskő, Bélkő, Imókő) mintegy tízmillió évvel ezelőtt emelkedtek ki a tengerfenék mélyedéseibe lassan visszahúzódó és egyre kisebbé váló Pannon-tó vizéből. A hegység lábánál elvékonyodó földkéreg a Föld belsejében izzó belső mag állandó mozgása következtében sok helyen megrepedt. A mélyből előtörő vulkáni por és hamu a tó vizébe hullva megkövesedett, majd a víz folyamatos apadása és végül teljes eltűnése során felbukkantak a riolit- és andezittufadombok.
Tarkő vára - fotó:
A földtörténet utolsó egymillió évében legalább nyolc-tíz jégkorszak követte egymást, amelyek között hosszabb-rövidebb ideig tartó felmelegedési szakaszok alakultak ki. A föld felszíne ekkor nyerte el a maihoz hasonló formáját. A növény- és állatvilág az éghajlati viszonyoknak megfelelően folyamatosan változott.
A földön e korszak kezdetére tehető az előemberek kialakulása. Az ötszázezer évvel ezelőtt élt ember már kezdetleges kőszerszámokat használt, ismerte és használta a tüzet is.
A jég utolsó visszahúzódása tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt következett be. Az éghajlat még a mainál is melegebb lett. Kialakultak az erdők, megváltozott a növénytakaró, megjelentek a mai is termesztett növények vad alanyai, elszaporodtak a vadállatok és a későbbi háziállatok ősei. A növénytan szaktudománya ennek az időszaknak egyes szakaszait az uralkodó fafajtákról nevezte el, így a fenyő-, nyír-, mogyoró-, tölgy- és bükk-kor követte egymást.
Autóval vagy autóbusszal Egerből keleti irányba kiindulva és tizenkét kilométert kanyargós, dimbes-dombos tájon, szőlők és erdők között vezető alsóbbrendű aszfaltozott úton haladva szűk félóra alatt a Bükk-hegység délnyugati lábánál fekvő Noszvaj községbe érünk.
Természetesen senki sem gondol arra, hogy tulajdonképpen több százmillió év alatt kialakult hegyek és dombok között tette meg ezt az utat.
A Noszvajra vezető út elején, balra a távolban jól láthatók a Délnyugati-Bükk kövei. Eger szélén, a szurdokszerű út bal oldalán, a régi téglagyár bányájának több mint hetven méter vastag agyagfalában százmillió éves növények maradványai találhatók. Tovább haladva az út a Kis-Eged oldalában kanyarog felfelé. Bal oldalán, az út szélétől alig méternyire néhány helyen kibukkan a régi tengerfeneket alkotó réteges pala, amelyben még az előzőnél is valamivel régebbi növénymaradványok és halak csontvázainak lenyomatai találhatók. A falu határában és belterületén a riolittufa sziklafalakban felhagyott kőbányák, a már elhagyott kőbe vágott pincék és barlanglakások bukkannak elénk.
Noszvaj környéke olyan hegységelőtéri dombsági táj, ahol a völgyfőt övező dombok magassága nem éri el a négyszáz méter tengerszint feletti magasságot. Természetes növényzetét tölgyesek, hárs és kőris sziklaerdők, vörös levelű cserszömörcés bokorerdők alkotják. Rétjein a csenkeszek, árvalányhajak és a parajfélék őshonosak. Éghajlata mérsékelten meleg, száraz. Az éves csapadékmennyisége 630 milliméter, amely alacsonyabb, mint a környező területeké. Az évi középhőmérséklet 9,5-9,8 Celsius-fok, a napsütéses órák száma évente 1900. A leggyakrabban délkeletről fújó szél következtében levegője tiszta. Az évente többször beálló nagyobb meleg sajátos mikroklímát alakít ki. A talajvíz négy-hat méter mélységben található, a rétegvizek bőségét a hegységből leszivárgó vizek biztosítják.
A kérdésre, hogy mióta és hogyan éltek itt az emberek, a település csaknem ezeréves történetének vizsgálata során kíséreljük megadni a választ.
Ha egy falu területén eddig még nem került elő régészeti lelet, az nem azt jelenti, hogy itt korábban ne lett volna emberi település. A kedvező természetföldrajzi adottságú helyeket a kisebb-nagyobb embercsoportok ugyanis minden korban szívesen választották életterüknek: a Bükk barlangjai az ősember számára védett menedéket nyújtottak. A Noszvajtól légvonalban mintegy tíz kilométerre, Cserépfalu határában, a Hór-völgy elején lévő Subalyuk-barlangban 1932-ben a több mint ötvenezer évvel ezelőtt élt neandervölgyi emberek csontmaradványaira és pattintással kialakított kőszerszámaira találtak. Ez az időszak az őskőkor középső szakasza. A barlangban őstulok, rénszarvas, jávorszarvas, óriásgím, őz, barlangi medve, farkas, róka és kőszáli kecske csontjai is előkerültek. A vadászatból és gyűjtögetésből élő ősember élettere lakóhelye környékének huszonöt-harminc kilométeres körzetére terjedt ki.
A közvetlen környéken még nem került elő az őskőkor felső szakasza idején (Kr. e. 50 000-8000) élt ember lakó- és vadászterületére utaló lelet, de távolabb, a Bükk több barlangjában sikerült nyomukra bukkanni.
Az átmeneti kőkor (Kr. e. 8000-5500) embere már nem barlangokban, hanem állatbőrrel fedett föld- és fakunyhókban lakott. Eger határában a Kőporos-tetőn, a Nyerges-tetőn és az Ostoros határába eső Rápca-völgy-ben is megtalálták a még mindig pattintással készített kőeszközeiket. Kunyhók nyomait nem lehetett ugyan ezeken a helyeken fellelni, de az előkerült nagyobb faszenes foltok bizonyítják a megtelepedést.
Az újkőkor (Kr. e. 5500-2300) embere a vadászat mellett már háziasított állatokat tartott, növényeket termelt, fegyverei és szerszámai részben még pattintott kőből készültek, de ezek egy részét csiszolással alakította használhatóbbá. Díszített és kiégetett agyagedényeket is készítettek, ezeken néha textillenyomatokat lehet megfigyelni, amelyek belenyomódtak a még puha agyagba. Ez azt bizonyítja, hogy ismerték a fonást és a szövést. Közvetlen környékünkön, a Noszvaj és Felsőtárkány határán lévő Vár-hegyen került elő egy kisebb telepük nyoma. A Kis-Eged tetején lévő telepen ugyan soha sem volt ásatás, de a sorban álló kunyhók alapjait még az 1960-as években is jól meg lehetett figyelni. A művelés alá feltört föld felszínéről igen nagy mennyiségű összegyűjtött cseréptöredék és kőszerszám került az egri Dobó István Vármúzeumba.
A rézkor (Kr. e. 2300-1900) emlékanyaga eddig még nem került elő a tájon, a bronzkor (Kr. e. 1900-800) alatt viszont lakták a vár-hegyi és a kis-egedi telepet. Egerben több helyen, a város és Noszvaj között fekvő elpusztult középkori Szőllőske falu területén kerültek felszínre bronzkori telepnyomok, Novajon földsánccal vették körül településüket.
A vaskor (Kr. e. 900-400) népei közül a görög történetírók műveiben is említett lovas nép, a szkíták 700 és 600 között hatoltak be hazánk mai területére. Egyik településük nyoma Andornaktályán került elő.
A Kr. e. IV. század elejétől kezdődően a Kárpát-medencébe beköltöző kelták több mint három évszázadon át itt éltek, de később beolvadtak a hazánk területére folyamatosan betelepedő népek csoportjaiba.
A Kr. u. I. század elején már megkezdődött a csaknem egy évezredig tartó „nagy" vagy „hosszú" népvándorlás, amelynek során a Kárpát-medence a népek olvasztókohója lett. A század elején a délorosz sztyeppéről beköltöző jazig törzsek az egri medencéig megszállták az Alföldet. A század elejére datálható a Római Birodalom kiterjesztése a Dunántúlra, majd a század végén Erdély területére is. A II-IV. században a szarmata népesség az Alföldön telepedett meg. Ebből az időszakból a más népekkel keveredett kelta őslakosság emlékére utaló régészeti leletanyag Szőllőskén került elő.
Noszvaj és környéke Borsod vármegye XVIII. század végi térképén
a cikk eredeti helye - ÖRÖKSÉGTÁR
Megjegyzés küldése