Különböző korosztályok számára hirdetnek pályázatokat értékes nyereményekért, felidézve hatvan év távlatából az 1956-os eseményeket.
Két izgalmasnak ígérkező pályázatot is hirdetnek, csatlakozva az 1956-os forradalom 60. évfordulójához megszólítva szinte minden korosztályt. A pályázatokról Somodyné Jámbor Ildikót, a Bartakovics Béla Kulturális Szövetség elnökét, az 56-os rendezvény koordinátorát kérdeztük.
– Az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a Bartakovics Béla Kulturális Szövetség „Megidézzük 56-ot” elnevezéssel egy középiskolás vetélkedőt hirdet, a középiskolák öt fős csapatai számára. A vetélkedő október 18-án lesz, de a nevezéshez már az első fordulóban esszéket várunk. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a középiskolások átéljék, élményszerűen feldolgozzák az 1956-os forradalom történéseit. Épp ezért három témát jelöltünk meg. Az elsőt „Egyéni sorsok, történetek Magyarországon 1956-ban” címmel. Úgy gondolom, hogy mindenkinek akad a családjában valaki, aki valamilyen formában érintett volt 1956-ban. Ezekről az élményekről nagyon keveset mertek az emberek beszélni, de azt remélem, hogy talán hatvan év távlatából ez már változott. Így arra biztatnám a diákokat, hogy kérdezzék meg a szülőket, nagyszülőket, esetleg külföldön élő rokonaikat és a tőlük kapott élményeket, történeteket írják le egy három- négy oldalas esszében. Miden középiskolától egy esszét várunk, de ha kettőt-hármat küldenek be, az plusz pontot ér – ismertette a pályázat részleteit a szervező, majd a további két választható témába is beavatott minket.
„Életünk ma, '56 fényében” – így hangzik a következő választható esszé téma. Somodyné Jámbor Ildikó szerint a téma felvetése még napjainkban is nagy dilemmája azoknak, akik még élnek és 56-os forradalmárok voltak.
– Vajon volt-e értelme annak az áldozatnak, amit nagyon sokan névvel és névtelenül kénytelenek voltak meghozni hatvan évvel ezelőtt? A nevezőknek ezen kellene elgondolkozni: hogy miben változtatta meg a magyar emberek életét az 1956-os forradalom? Bátrabban, önkritikusabbak, szabadabbak lettünk – fejtegette az esszében megválaszolható kérdéseket.
A harmadik választható témalehetőség arra keresi a választ, hogy „Értelmetlen áldozat vagy hőstett” volt-e az 1956-os forradalom.
– Itt egyetlen személy vagy csoport áldozatára, példájára kellene koncentrálni, ezt a fókuszba állítani, majd következtetéseket levonni, megválaszolva az esszé témájának kérdését – zárta az esszé választható témáinak ismertetését a szervező, melyeknek leadási határideje október 4-e. Ezt követően rátért az október 18-ai vetélkedő részleteinek ismertetésére.
A fiataloknak hat területen kell bizonyítaniuk: helytörténeti blokkban, zenei blokkban, filmes, irodalmi, történelmi blokkban és egy rövid jelenettel.
– A középiskolai tankönyv az, amelynek a megfelelő fejezetei útmutatóul szolgálnak az 56-os eseményekhez, így a vetélkedő feladataihoz. Az egrieknek viszont a Heves Megyei Levéltár 56-os dokumentumainak 2006-os kiadását érdemes lapozgatniuk. Természetesen azt sem kell memoriterként használni, hiszen a vetélkedő helyszínén is ott lesz a könyv, tehát ott is lehet majd használni. A vetélkedő várhatóan két óra hosszú élményszerű verseny lesz. Az első három helyezett egy-egy utazást nyerhet: az első két helyezett határon túlra, a harmadik helyezett pedig a Dunántúlra, az 56-os Múzeumba és persze a többiek is értékes könyvjutalmakkal lesznek gazdagabbak.
Áttérve az Alkotás pályázatra Somodyné Jámbor Ildikó elmondta: az 56-os Szövetség Egri Szervezete felkérte őket, hogy egy rajzverseny keretében megmozgassák az általános-és középiskolásokat.
– Egerben is élnek még az 1956-os eseményekben résztvevő személyek, őket is meg lehet kérdezni azoknak az általános és középiskolai rajztanároknak, akik a pályaműveket – nagy valószínűséggel – egy óra keretei között készítetteik a gyermekekkel. Természetesen számtalan olyan alkotás létezik, amit 1956 ihletett, melyeket bátran föl lehet használni akár montázsok készítéséhez. Nincsenek technikai kikötéseink sem, személyenként maximum két mű érkezhet, és örülnénk, ha minden iskolából érkezne pályamű – jegyezte meg. Ugyanerre a pályázatra irodalmi alkotásokkal is nevezhetnek, melynél nincsen életkori megkötés: felnőttek, akár idősebbek is leírhatják, versbe, prózába foglalhatják élményeiket. A zenészekre is gondoltok: olyan dallal, zeneművel is lehet nevezni, amit a forradalom eszménye ihletett. A beküldési határidő ennél a pályázatnál október 7-e. A rajzpályázat vége október 14-én egy kiállítás lesz a Bartakovics Béla Közösségi Házban, mely a tervek szerint november 8-ig lesz látogatható.
fotó: Szinok Gábor (illusztráció)
Megjegyzés küldése