0

A legtöbb járásbeli önkormányzatnál már hetek óta érdeklődnek a diákok, hogy lesz-e a munka a nyáron, s milyen feltételekkel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdette a Nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támoga­tási összeggel, amelyben a 16–25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál, önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. A programban azok a nap­pali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek.

Az elmúlt évek tapasztalatai a Pétervásárai járásban is rendkívül jók. Sirokban tavaly tíz diákmunkást alkalmazott az önkormányzat állami támogatással. Tuza Gábor polgármester közlése szerint ez mind a községnek, mind a fiataloknak remek lehetőség. A számos nyári turisztikai programhoz minden segítség jól jön, s az intézményekben is akad munka bőven. Az alkalmazott gyerekek nemcsak tapasztalatot szereznek a munka világáról, hanem megkeresik azt az összeget is, amely egy-egy táborhoz, szünidei programhoz nyújt segítséget. Idén is lesz ilyen lehetőség.

Fotó: Berán Dániel

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top