0

„Az a fontos, hogy egészség legyen. Meg beteg” – idézte az orvosok örök igazságát Hofi Géza a kabaréban. És csakugyan, az ember története egyidős a nyavalyák, sérülések elleni örökös küzdelemmel.

A betegségek történelmet írtak, például a pestisjárvány segítette a Római Birodalom bukását.
Hajdanán sámánok próbálkoztak varázslással, javasasszonyok kuruzslással, később a papok, szerzetesek dolga lett a gyógyítás.

289 évvel ezelőtt, 1727-ben négy kórházi ággyal kezdte meg működését az első kórház Magyarországon, a következő évben pedig már állt a kórházi épület déli és nyugati oldala.
289 éve, négy ággyal alapították az egri ispotályt
Nem Pesten, hanem Egerben. Négy évtizeddel később pedig ott oktatták először az orvosokat, 1759-től itt működött az első orvosi egyetem. Alapítója, Markhot Ferenc nevét viseli most az egri kórház.

Régen sem volt pénz a kórházakra

Pedig döcögősen indult a magyar egészségügy történelme, a felvilágosodott abszolutizmus kezdetén, 1714-ben III. Károly még hiába szólította fel a váro­sokat, megyéket, hogy építsenek kórházakat, vagy a pénz, vagy az akarat hiány­zott a teljesítéshez.
280 éve ugyanitt kezelték a betegeket a szerzetesek /Fotó: Grnák László
– Mária Terézia korában már nem volt kecmec, az uralkodónő törvényt hozott minderről, miután felmérték az egészségügyi helyzetet. Siralmasabb volt, mint most, mindössze 38 ispotály működött, egyenként 8-10 ággyal – idézte fel a múltat Kapronczay János, az egészségügy történetének szakértője.

Ráadásul a betegek hullottak, mint a legyek. Fordulópontot a higiénia felfedezése és elterjedése hozott, majd a gyógyszeripar fejlődése és az antibiotikumok megjelenése. Specializálódott az orvostudomány, ma már elképzelhetetlen, hogy sebészek foglalkozzanak például a szülészettel. A kórházak is egyre nagyobbak lettek, Egerben például most épült meg az új háromszintes technológiai tömb, amelybe hamarosan beköltöznek, míg a 2015-re felújított szárnyban rehabilitáció folyt.
Freskó tanúskodik a gyógyító szerzetesekről /Fotó: Grnák László
Csoda volt, ha túlélték

Aki akkoriban befeküdt a kórházba, nem biztos, hogy élve kijött, hiszen az orvosok lehetőségei a XX. száza­dig nagyjából a borbély sebészek szintjéig értek. A kato­na­sebészek például visszagyömöszölték a beleket, a sebeket összevarrták, a menthetetlen végtagokat lefűré­szelték, s mivel nem sokat tudtak a higiéniáról, a sérültek rendszerint meghaltak vérmérgezésben. Altatás 1846-ig nem létezett, helyette pálinkát adtak a betegnek, és botot, rongyot dugtak a szájába, hogy azt harapja fájdalmában. Ha szerencséje volt, elájult a kínoktól. A magas vérnyomást érvágással kezelték, s több kórra is ugyanezt a nem mindig hatékony terápiát írták elő.
Régen fájdalmasak voltak a beavatkozások
Szántó Holló György orvos és Gerendai Teréz szülésznő a mindenórás Tóth Nagy Lillát vizsgálja /Fotó: Grnák László
V. J. Z.

a cikk eredeti helye. BLIKK.HU

Megjegyzés küldése

 
Top