0

Alaposan megerősödtek a magyar borászatok: kevesebb a veszteséges cég, egyúttal a bevételi átlag jelentősen nőtt tavaly, pedig az importborok tömeges jelenlétével is meg kell küzdeniük a piaci szereplőknek.

Tavaly 878 szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozás működött Magyarországon, közülük átlagosan ötből négy adott le céges beszámolót. Ezekből kiderült, hogy 40 százalékuk működött veszteségesen, ami azt jelenti, valamelyest javultak az ágazat kilátásai – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére az Opten Kft. által közölt adatokból.

A céginformációs szolgáltató tájékoztatása szerint a hazai borászatok összesített árbevétele 101,16 milliárd forint volt az elmúlt évben. Tavalyelőtt ugyan valamivel több, 101,77 milliárd volt a szektor együttes forgalma, valójában mégis növekedtek a cégek, hiszen a számuk csökkenésével az éves bevételek átlagosan 130,6 millió forintról 140,3-re ugrottak.

Ez annak fényében komoly előrelépés, hogy a piacot elárasztják az olasz és spanyol importból származó asztali borok, melyek – ha minőségben feltétlenül nem is – árban mindenképp versenyképesek a hazai termékekkel.

A forgalmi adatok alapján a legkisebb résztvevők vannak többségben: a magyar borászatok közel 70 százaléka, 607 cég könyvelt el tavaly 100 millió forint alatti forgalmat, nyolcvanketten pedig 100 és 500 millió forint között zártak. Efelett már csak mutatóban akad néhány kiemelkedő szereplő, 500 millió és 1 milliárd között tizenhárman vannak, 1 és 5 milliárd között pedig tizenheten. Az 5-10 milliárd forintos sávban, illetve 10 milliárd felett csupán egy-egy vállalkozást találunk.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: VG.HU

Megjegyzés küldése

 
Top