0
Az egri püspökség alapítása

A főegyházmegye székvárosának, Egernek őskori történetéről, sőt kialakulásáról is viszonylag keveset tudunk. Természetföldrajzi adottságai a mai belvárost a gyakori árvizek és a patakot szegélyező mocsarak miatt nem, de közvetlen környékét már az őskorban is alkalmassá tették emberi település kialakulására.

Az első magyarországi egyházmegye Esztergom székhellyel létesült, joghatósága alá valószínűleg az egri és a veszprémi püspökségek tartoztak, a gyulafehérvári székhelyű püspökség, melynek joghatósága alá Erdély és a Partium tartozott, önálló egyházmegye volt, egészen addig, míg a később alapított kalocsai püspökség érseki rangra nem emelkedett. Általánosan ismert és elfogadott az a vélemény, hogy első királyunk éppen azért adományozta a Szent János evangélistáról elnevezett püspökség részére ezt a területet, mert az egyrészt saját birtoka, másrészt lakatlan volt, és az adományozás egyik törzs érdekeit sem sértette.

Kevesebb azon kutatók száma, akiknek véleménye szerint Szent István bizonyára nem alapított volna püspökséget egy még lakatlan területen. A település és a püspökség első nyomait a várdombon kell keresnünk, amely nem volt kitéve a mocsaras talaj és a patak áradásai okozta veszélyeknek. Nem véletlen az sem, hogy éppen a vár területén találták meg egy Árpád-kori falu nyomait is, a környéken csak ez a magaslat volt alkalmas emberi megtelepedésre.

forrás: kornel.cgsociety.org

Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261-ben keletkezett oklevelének egy 1271-ből származó átirata a bizonyíték, amely a szent királyt nevezi meg a püspökség alapítójaként, és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt. Ekkorra hétre emelkedett a magyarországi egyházmegyék száma. Mások - a fentebb már említett módon - az esztergomi érsekség alapításával hozzák összefüggésbe, mondván, hogy minden érsekségnek rendelkeznie kellett legalább két szuffraganeus (a joghatósága alá rendelt) püspökséggel és ezek egyike csakis az egri lehetett. A hagyomány szerint Szent István király a várral szemközti "Királyszéke" nevű dombról személyesen figyelte a székesegyház építésének munkálatait. Erre vonatkozóan azonban nincsenek bizonyítékaink, az eddig talált legrégebbi építmény egy, a 10-11. század fordulójáról származó, kör alakú, feltehetőleg keresztelő kápolna alapja. Valószínű, hogy Eger harmadik püspöke, Buldus egyike volt azoknak, akik Szent Gellért püspökkel együtt haltak vértanúhalált 1046-ban. Talán ebben a rotundában temették el. Első püspökeink nyugatról érkeztek ide, hozván magukkal azokat a mestereket, akik a későbbiekben felépítették a várost. Így kerültek a 11. század közepén a környékre a Liége környéki vallonok, akiknek idetelepülését belga krónikák is megerősítik. Itteni jelenlétükre számos földrajzi név utal (Maklár, Nagytálya, Andornaktálya községek nevei, Egerben a Vallon utca, Tokaj-hegyalján pedig Tállya község). Egyes vélemények szerint a latin ager = föld kifejezésből ered a város neve, amelyet a vallonok közvetítésével kapott. Mások szerint a patakot szegélyező égerfákról lett elnevezve a város. A vallonok révén honosodott meg Tokaj-hegyalján és Egerben is a szőlőművelés.

A középkori püspökség

1092-ben az egri egyházmegye területén tartották Szent László király elnökletével a szabolcsi zsinatot, ahol a király úgynevezett első törvénykönyve született. A zsinat rendelkezései szilárdították meg a pogány lázadások miatt az egyház még mindig ingatag helyzetét, és védték annak vagyonát.

Az első időszakban az egri püspökség joghatósága nyolc vármegye területére terjedt ki, Borsod, Abaújvár, Zemplén, Ung, Szabolcs, Zaránd, Szolnok, és Heves megyéket foglalta magába, a 13. században pedig a vármegyévé szerveződött beregi és ugocsai részek csatlakoztak hozzá. Sőt, 1299-ben II. András egri püspök III. András királytól engedélyt szerzett arra, hogy joghatóságát kiterjeszthesse a máramarosi területekre is. A máramarosi főesperesség csak egy évszázad múlva került vissza az erdélyi püspök joghatósága alá.

A püspöki birtokok az egyházi tized mellett az egyházmegye szervezetének eltartását voltak hivatottak fedezni. Nagyságukat már nehezebb meghatározni, bizonyos azonban, hogy azok Heves, Abaúj, Zaránd és Zemplén megyék területén voltak. Egerrel együtt tíz település. Természetesen az idő előre haladtával további királyi adományok révén a birtokok tovább gyarapodtak. Az egyházi igazgatás fontos szervei voltak a főesperességek - királyi vármegyénként általában kettő - melyek a jelentősebb településeken létesültek. A 14. században az egri egyházmegye területén már 14 főesperesség volt. Az országalapító szent király rendelkezése alapján minden tíz település köteles volt egy templomot építeni. Ezek többsége azonban fából, vályogból, vagy paticsból készült. Az egyházmegye legrégebbi - részben, vagy egészben máig fennmaradt - építészeti emlékei a feldebrői altemplom, a tarnaszentmáriai templom és természetesen az egri vár területén lévő maradványok egy része még a románkorból származnak. A sárospataki templom építésére és az egri székesegyház bővítésére a későbbiekben már gótikus stílusban került sor.

Fontos megemlékezni arról is, hogy 1207-ben az egri egyházmegye területén, Sárospatakon látta meg a napvilágot Árpád-házi Szent Erzsébet, aki Szent István király mellett az egyedüli magyar szent, akit az egész világon ismernek.

Már a 11. században megjelentek az egész egyházmegye területén a szerzetesrendek, legkorábban a bencések, akiknek első - abasári- monostorát 1042-re keltezik a források. A premontreiek elsőként Váradhegyfokon, Jászón, Hatvanban és Nyíradonyban telepedtek meg. A karthauziaknak 1332-től Felsőtárkányban volt kolostoruk. A ciszterciek Bélapátfalván és Pásztón alapítottak apátságot. A ferencesek voltak a legnépesebb rend, 1238-ban létesült az önálló magyar rendtartomány, melynek egyházmegye szerte számos kolostora működött, melyek közül a fontosabbak Egerben, Beregszászon, Gyöngyösön, Homonnán, Kassán, Nyírbátorban és Sárospatakon voltak. A gyöngyösi ferences konvent volt az egyetlen, mely megszakítás nélkül működött a török idők alatt is. A karmeliták Eperjesen, az ágostonrendiek többek között Bártfán, Egerben, Sajókazán és Sátoraljaújhelyen építettek rendházat.

A pálosoknak is számos kolostoruk volt az egyházmegye területén: többek között Felnémeten, Göncön, Göncruszkán, Pálosveresmarton, Tokajban, Tőketerebesen, Regécen, Sátoraljaújhelyen és Sajóládon. Ez utóbbi kolostorban kezdődött 1530 körül Fráter György politikai pályafutása, itt találkozott ugyanis János királlyal, akinek tanácsadójaként előbb váradi püspök, majd a király kincstartója, végül bíboros, esztergomi érsek lett, élete fő célja pedig a három részre szakadt Magyarország egyesítése volt. Ebből csupán az erdélyi állam megszervezését valósította meg. Mivel ehhez a tervéhez a Porta támogatását is el akarta nyerni, az iránta érzett bizalmatlanság oda vezetett, hogy Ferdinánd király jóváhagyásával 1551. december 17-én orgyilkosok végeztek vele alvinci kastélyában.

A női rendek közül a klarisszáknak Egerben talán, Sárospatakon bizonyosan, a begináknak Gyöngyösön, a domonkosoknak Kassán és Sárospatakon volt a hódoltság előtt kolostoruk.

Az egri várban lévő románkori, Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház a 12. században épült, 1204-ben a krónikák szerint itt temették el Imre királyt, és a tatárok pusztították el 1241-ben. Ezt megelőzően április 12-én a tatár fősereg a Sajó-menti Muhi csatában győzte le IV. Béla király hadait. Ekkor már jelentős számú lakóház és a püspökség épületei vették körül a templomot, így ez az épületegyüttes képezte az akkori városmagot is, amely azonban nem kőfallal, hanem csupán palánkkal volt körülvéve, ezért is tudták a tatárok olyan könnyedén felégetni. Éppen IV. Béla király volt az, aki - látván a tatárok hatalmas pusztítását - elrendelte a kővárak építését. Az egri erődítmény kialakulása is idáig vezethető vissza. Megtörtént a székesegyház újjáépítése, melyet később - Dörögdi Miklós püspöksége idején (1332-1361) - újból átépítettek. Mellette állt a káptalan Szent István első vértanú tiszteletére emelt temploma is.

A város már a kezdetektől a várfalakon kívül is terjeszkedni kezdett, a falakon kívüli épületek azonban feltehetőleg csak faházak voltak, hiszen a régészeti feltárások során semmi olyan maradvány nem került elő, mely korabeli kőépületre utalt volna. Tartósabb építőanyagból még csak a templomokat és a rendházakat építették ebben a korszakban. Ezek nyomai is kevéssé maradtak azonban meg, mert a hódoltság idején a törökök ezen építményeket alakították át mecsetekké és dzsámikká, amelyeket a felszabadulás után újra szentelve ismét keresztény templomokként használtak, majd a 18. század folyamán új templomok épültek a helyükön.

Már a hódoltság előtt a székesegyházon kívül is több jelentős temploma volt Egernek. A mai Sánc területén a Szent Péter templom, a Cifra kapunál a Szent Jakab templom, kolostor és kórház, a szervita templom helyén a Boldogasszony templom, a mai minaret környékén a Szent Katalin templom, a mai ferences templom helyén a Szent Demeter templom, a bazilika helyén a Szent Mihály templom és a Rác templom helyén az ágostonrendiek temploma.

A várdomb is teljesen benépesült, itt a püspöki rezidencián kívül felépültek a káptalan lakóházai. A székes káptalan a helyi kanonokok összessége, mely a püspök tanácsadó testülete, a testület feje pedig a nagyprépost (praepositus maior). A káptalan további funkciói közé tartozott (tartozik), hogy a közös zsolozsmával és ünnepélyes konventmisékkel emelje az istentiszteletek fényét, széküresedés esetén pedig a káptalani helynök látja el az egyházkormányzás feladatát. A középkorban a káptalanok hiteles helyek is voltak -, azaz oklevelek írásba foglalására szóló jogosítvánnyal rendelkeztek - és úgynevezett káptalani, vagy székesegyházi iskolákat tartottak fönn. A mindenkori egri püspök kiváltságai közé tartozott, hogy a király ötödik gyermekének nevelője volt, így Imre király László nevű fia is Egerben nevelkedett. Újabban úgy tartják, hogy II. Andrást is itt tanították.

A püspökség fénykorát kétségtelenül a 15. század második felében élte, amikor Mátyás király később árulóvá lett diplomatája, Beckensloer János egri püspök felépíttette a most is látható gótikus püspöki palotát. Őt olyan személyiségek követték az egri püspöki székben, mint Rangoni Gábor, Dóczy Orbán, Bakócz Tamás és Ippolito d` Este - ez utóbbi Mátyás király feleségének, Beatrix királynénak volt az unokaöccse. A fellendülésnek ez az időszaka természetesen összefügg azzal a körülménnyel, hogy Mátyás király uralkodása idején maga az ország is óriási gazdasági fejlődésnek indult és az általános konjunktúra mindenütt éreztette hatását.

Mohácstól 1596-ig, Eger elestéig

Sajnos II. Lajosnak a mohácsi csatamezőn bekövetkezett halála után keletkezett politikai anarchia, az ország török elleni védelmének megoldatlansága az egri püspökség székhelyét is hanyatlásnak indították. A mohácsi tragédia idején Várdai Pál volt Eger püspöke, aki még a végzetes esemény előtt elhagyta a csata helyszínét, hogy a menekülő királyné kíséretéhez csatlakozzon. Ennek köszönhette, hogy egyike volt azon néhány főpapnak, akik túlélték a mohácsi tragédiát. Így részese lehetett Szapolyai János koronázásának, aki hálája jeléül néhány héten belül az esztergomi egyházmegye élére állította Várdait. Miután 1530 januárjában Szapolyai hadai elfoglalták Egert, a király a hírhedt velencei kalandort, Luigi Grittit, majd annak 16 éves fiát, Andreát nevezte ki egri püspökké, pontosabban kezükre juttatta a püspökség javadalmait. Mindkét Gritti bitófán végezte.

A következő években a vár többször gazdát cserélt Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd hívei között. Olyan eset is előfordult, amikor Egernek két püspöke is volt, az egyiket János, a másikat Ferdinánd király nevezte ki, sőt, mindkét uralkodó nemegyszer világi főuraknak is eladományozta az egri püspökség javadalmait. A reformáció egri megjelenése is ezzel hozható összefüggésbe. Az új hit elsőként a Felvidéken, illetve Észak-Magyarországon kezdett el terjedni, olyan világi hatalmasságok közreműködésével, mint a Homonnai-Drugethek, a Drágffyak, vagy a Perényiek. Egerben Perényi Péter közreműködésével jelent meg, aki a mohácsi események idején koronaőr volt. 1541-ig a nemzeti király, Szapolyai János pártján állt, 1541 után pedig átállt Habsburg Ferdinánd oldalára, akinek jóvoltából hamarosan az ország kancellárja és főkapitánya lett. 1542-ben megszállta az egri várat azzal az ürüggyel, hogy az, mint az ország egyik fontos támaszpontja, megmaradjon Ferdinánd kezén. Perényi azonban ezt követően a várat saját tulajdonába vette, és kiszorította onnan a király embereit. Azok közé a magyar főurak közé tartozott, akik családjukkal együtt már 1530-ban csatlakoztak a reformációhoz. Noha ő 1542-ben a két király (sőt a Porta) közötti hintapolitikája miatt felségárulás vádjával börtönbe került, az egri várat várnagyára, Varkoch Tamásra bízta, akinek nevéhez fűződött az első lutheránus eklézsia megszervezése Egerben. Az új hit itteni terjedésének rendkívüli módon kedvezett, hogy Frangepán Ferenc püspök halála után 1543-tól 1548-ig betöltetlen maradt az egri püspöki szék, és Oláh Miklós, a Mária özvegy királyné kíséretében Hollandiát megjárt rendkívüli műveltségű főpap - aki 1548-ban lett Eger püspöke - sem tartózkodott székhelyén, mert egyidejűleg kancellár is volt. Perényi börtönben történt halála után annak Gábor nevű fia kénytelen volt a várat a hozzátartozó birtokokkal együtt visszaadni Ferdinánd királynak.

1548-tól Dobó István lett a vár kapitánya. Ezzel megszűnt a protestáns uralom, hiszen Dobó katolikus volt, de a püspöki jövedelmek nagy részét Oláh Miklós püspök korábbi áldozatkész felajánlása alapján továbbra is a várra kellett fordítani. Az egri vár jövedelmeit a király és a püspök által kötött szerződés alapján három részre kellett osztani, egyharmadát a püspökség élvezte, egyharmadát a vár megerősítésére, egyharmadát pedig a várőrség ellátására kellett költeni. Erre azért volt nagy szükség, mert Buda 1541-ben történt elfoglalása után a megmaradt országrész legfontosabb védőbástyája Eger lett, és az erődítményt fel kellett készíteni a várható újabb ostromra. Dobó megkezdte a püspöki jövedelmek szigorú behajtását és a vár megerősítését. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy Dobó nevéhez fűződik a várbeli katedrális megsemmisítése, hiszen az már a korábbi években, a protestánsok és a katolikusok közt dúló harcokban olyan károsodásokat szenvedett, hogy alkalmatlanná vált istentiszteleti célokra. Ettől kezdve az egyházmegye fő temploma a Szent Mihály plébániatemplom volt. A reformáció terjedésével és a katolikus egyház megújulásának szükségességével hozható összefüggésbe a jezsuita rend megalakulása, majd annak magyarországi megtelepítése 1560 körül, ami Oláh Miklós esztergomi érsek, korábbi egri püspök nevéhez fűződik.

Az új hit rohamos térhódítása mellett az oszmán birodalom terjeszkedése jelentette a legnagyobb veszélyt a püspökségre, illetve annak székhelyére. 1552 nyarán Ahmed fővezér elfoglalta Temesvárt, ezzel egyidejűleg Ali budai basa pedig az itteni helyőrséggel Drégelyt, Szécsényt, Hollókőt és Bujákot. Ezt követően szeptember elején a két sereg Szolnok alatt egyesült. A szolnoki erődítmény idegen zsoldosokból álló őrsége szeptember 6-án kiszökött a várból. Ez hatalmas csapást jelentett Egerre, hiszen Dobónak nem maradt elegendő ideje arra, hogy feltöltse az egri vár védőinek létszámát, Tinódi szerint 1935 védővel volt kénytelen szembeszállni a 80 ezer főt kitevő két egyesült török sereggel, amelyek szeptember 14-én vették ostromzár alá az egri várat. Dobó a zsoldos katonák közé így kénytelen volt fölvenni a környék lakosságából verbuválódott önkénteseket és a fegyverforgatásban jártas jobbágyokat is.

Az október 13-i, utolsó, sikertelen roham után egyes kisebb hadtestek megkezdték az elvonulást. Október 17-én Ahmed Belgrád felé, Ali basa pedig Buda irányába vezette seregeit. A győzelem Európa-szerte óriási szenzációt keltett, Eger, mint a kereszténység védőbástyája szerepelt a köztudatban.

Az 1552-es ostrom után a várkapitány utódok révén - különösképpen Mágóchy Gáspár közreműködésével - tovább terjedt a reformáció. Emiatt a püspök nélkül maradt káptalan a várból a Szent Mihály templomba szorult ki, de néhány év múlva onnan is menekülnie kellett. Amikor 1564-ben, az egri protestáns zsinatra Mágóchy meghívására maga Méliusz Juhász Péter érkezett Debrecenből, helybeli katolikus papok híján már csak világi nemesekkel tudott hitvitát folytatni.

Forrás: eger.egyhazmegye.hu

Megjegyzés küldése

 
Top