1552-ben Dobó István, Mekcsey István, Bornemisza Gergely vagy a hősi halált halt Bolyki Tamás hadnagy (a Borsod megyei gyalogok vezére) és Bálint pap, valamint társaik sikeresen védték meg Egert a sokszorosan túlerőben lévő ellenséggel szemben, évszázadokra dicsőséget és hősi nevet szerezve mind a maguk, mind a vitézi virtussal és becsülettel élő magyar katonák számára.
Pedig az egriek is tudták, hogy senkire és semmire nem számíthatnak, csak a maguk fegyverére, ugyanis a vár körülzárása előtt a kassai királyi főkapitány, Erasmus Teuffel Palástnál vereséget szenvedett. „Mégis akadtak, akik önként vállalták a veszedelmet, és a vár védelmére siettek: […]
Mert világosan látták: ha ez a vár elvész, sem más hely nem akad, ahol megvethetik lábukat, sem a maradék hazát meg nem menthetik.” A főkapitány az áruló Hegedűst „csak” felakasztotta a vár piacterén, míg cinkosainak fülét metéltette le, amely nemcsak csúfságot, de a becstelenség bélyegét is jelentette.
Horváth Stansics Márk kapitánynak Sziget várát sikerült 1556-ban megtartania, mígnem 1566-ban Zrínyi Miklós mintegy 2300 katonájával, esküjükhöz híven majdnem az utolsó szálig elestek a rommá lőtt, égő várból kitörve.
A várfeladási eseteket a Haditörvényszék a legtöbb esetben kivizsgálta, s ha árulás történt, úgy a bűnösöket kivégezte. A 16. századi törvényekből szinte hiányzott az árulás tiltása, annyira egyértelmű volt a hazáért való áldozatvállalás.
Csak a 17. századi országgyűlési végzések között szerepel a várak feladásának és az ellenséggel való egyezkedésnek a tilalma – ennek azonban speciális oka volt.
Írta:: dr. Újváry Zsuzsanna
egyetemi docens
forrás: www.ng.hu
Megjegyzés küldése