0

Nem volt olyan rég, hogy ne emlékeznék rá. Főleg, ha olyan munkát kell az embernek végeznie, ami nemhogy elsőre, de még másodjára sem tűnik egyszerűnek. Mindenesetre sokat tanultam azokból az időkből.

Előfordul, hogy egy fiatal azért vállal diákmunkát, mert szeretne zsebpénzt gyűjteni, de olyan is akad bőven, akinek a családi kasszába kell besegítenie már egész korán. Bármi is az indíttatás, tisztelem azokat a tanulókat, akik az iskola mellett vagy a nyári szünidő alatt úgy döntenek, hogy eljárnak dolgozni. Úgy, hogy tudják, mások esetleg nem szorulnak erre rá, netán a strandon süttetik a hasukat, gondtalanul nyaralnak.

Voltaképpen az is mindegy, milyen munkát vállal, hiszen újdonsült munkahelyén alapköveket gyűjthet össze a felnőttléthez. Meg kell tanulnia például, milyen alkalmazkodni az új körülményekhez, személyekhez. Azt, hogy az élet nem mindig egyszerű, s a rábízott feladatot el kell végeznie időre, lehetőleg maradéktalanul…, hiszen ezért kapja a fizetését.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOl.HU

Megjegyzés küldése

 
Top