0

Ismét betekinthetünk a 16. századi mindennapokba a pénteken kezdődő Végvári Vigasságok rendezvényein az egri várban.

A huszonkettedik alkalommal megrendezett eseményen a már megszokott elemek mellett újdonságokkal is készülnek a szervezők. A nyitónapon a szakmai jellegű és családi programok mellett ekkor tartják az ostromjáték próbáját is, valamint a rendhagyó díszlövést az ágyúdombon.

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, ez alkalommal harciasabb profilt mutatnak majd. Ezt hivatott jelezni a rendezvény logója is, amely elmondása szerint a városlakók és a turisták számára is erős hívó szó, a magyar zászlót pedig szombaton ünnepélyesen lecserélik egy korabeli hadilobogó másolatára. Egyúttal szeretnék európai szintre emelni a Végvári Vigasságokat, ezért meghívtak lengyel, spanyol, angol hagyományőrzőket, illetve érkezik török kontingens is.

A látványos ostromjátékot szombaton és vasárnap láthatják az érdeklődők. Csillag Tamás projektmenedzser ugyanakkor felhívta a figyelmet, az emlékcsaták ideje alatt a déli kapu zárva tart, bejutni ekkor csak a Bástya utca felől lesz lehetséges. A változatos programok sorában lesznek mesterség-bemutatók a kézműves piacon, régi zene koncertek, valamint szombaton este fellép a Kerekes Band is. A projektmenedzser hozzátette, az idelátogatóknak igazi időutazás lesz, nemcsak a csata, de a zene, a gasztronómia és a bemutatók miatt is.

Végvári Vigasságok - Ostrom 1552 (részletes program)

Megjegyzés küldése

 
Top