Hogyan vált az új kenyér ünnepe az augusztus 20-i megemlékezés részévé? Tényleg a kommunisták találták ki?
Az 1938. évi XXXIII. törvénycikk „augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek” nyilvánította. A szent halálának 900-ik évfordulóján tartott budapesti megemlékezésen a résztvevők száma megközelítette a nyolcszázezret. A Filmhíradó tudósítása az eseményről itt látható.
Ugyanebben az évben Budapest elnyerte a 34. Eucharisztikus Világkongresszus rendezésének jogát, így az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt Horthyék össze tudták kapcsolni a Szent István-kultusszal. Láthatjuk tehát, hogy az augusztus 20-i megemlékezések a ’30-as évek végén is óriási politikai jelentőséggel bírtak.
A huszadik század elején Darányi Ignác földművelésügyi miniszternek köszönhetően születtek már olyan indítványok, amelyek a Szent István-napi programokat igyekeztek összekapcsolni az aratóünnep eseményeivel, hogy a társadalom alsóbb, jórészt földművelésből élő rétegeihez is közelebb hozzák a Szent István tiszteletének dedikált napot. Darányi törekvésében része volt az ünneplés „feszültséglevezető” jellegének is.
Az aratóünnep azonban nem augusztushoz kötődik. Az aratás rendszerint akkor indul, amikor „megroppan a gabona töve”, Péter-Pálkor, vagyis június 29-e után. A gabona érettségétől függően természetesen változott az aratás időpontja, nem egyszer július végére tolódott.
A két világháború között, 1927-ben Mayer János akkori földművelésügyi miniszter, a Faluszövetség elnöke a Szent Jobb-körmenet után magyar népviseletbe öltözött földművesek százaival vonult fel a budai Várba, majd egy búzakoszorút nyújtott át Horthy Miklós kormányzónak.
Ez a lépés előrevetítette a ’30-as években népszerű hagyományőrző közösség, a Gyöngyösbokréta mozgalom megalakulását is. A parasztcsoportok 1931-1944 között minden év augusztus 20-a táján rendezték tánc-, ének- és játékbemutatóikat Budapesten.
Nagyot ugrunk az időben. Az 1947-es körmeneten – a ’38-ashoz hasonlóan – több százezren vettek részt. A későbbi kommunista kormányzat ezt az ünneplést már fenyegetésként értékelte: nem engedhették, hogy a szakrális jellegét továbbra is őrző vonulás megrontsa a pedáns proletárifjakat. Inkább betiltották a Szent Jobb-körmenetet.
1951-ben Nagy Imre – miniszterként – elsősorban a születésnapos alkotmányt és „a terménybeadási kötelezettség teljesítésének első határidejét” köszöntötte. 1949-ben augusztus huszadikát a Népköztársaság napjává nyilvánították, az évfordulókon pedig – még ha csak díszletként is – rendszerint bemutatták az új kenyeret. A Magyar Dolgozók Pártja valamint elődje, a Magyar Kommunista Párt mindenesetre már 1946-ban bejelentette az igényét a kenyérünnep kisajátítására, Szent István felépítése egyfajta „országalapító forradalmárként” pedig szintén ekkoriban kezdődött.
1989-ben – több mint 40 évi szünet után – újra engedélyezték a Szent Jobb-körmenet megtartását. Az 1991. évi VIII. törvényben megnevezett három nemzeti ünnepnap (március 15., augusztus 20., október 23.) közül pedig – hosszas országgyűlési vita után – a nyár végi emelkedett ki és vált elsőszámúvá.
Az új kenyér motívuma a rendszerváltás után sem tűnt el. Pécsett – tegyük hozzá, magánkezdeményezésre – elindult a „Magyarok kenyere” program, amelynek keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről összegyűjtött búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a szervezők a rászorulókhoz.
A Magyarok kenyere programot kommunistázni a ’89 előtti előzmények miatt azonban értelmetlen, hiszen – mint láttuk – az ünnepi kenyérnek bőven megvannak a dualizmus korába vezető gyökerei. Ha van mit kifogásolni augusztus 20-ában, akkor az inkább a szülinapi hangulat, hiszen a napnak a magyar állam születésnapjához nem sok köze van – de ez már egy másik történet.
forrás: VALASZ.HU
Az 1938. évi XXXIII. törvénycikk „augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek” nyilvánította. A szent halálának 900-ik évfordulóján tartott budapesti megemlékezésen a résztvevők száma megközelítette a nyolcszázezret. A Filmhíradó tudósítása az eseményről itt látható.
Ugyanebben az évben Budapest elnyerte a 34. Eucharisztikus Világkongresszus rendezésének jogát, így az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt Horthyék össze tudták kapcsolni a Szent István-kultusszal. Láthatjuk tehát, hogy az augusztus 20-i megemlékezések a ’30-as évek végén is óriási politikai jelentőséggel bírtak.
A huszadik század elején Darányi Ignác földművelésügyi miniszternek köszönhetően születtek már olyan indítványok, amelyek a Szent István-napi programokat igyekeztek összekapcsolni az aratóünnep eseményeivel, hogy a társadalom alsóbb, jórészt földművelésből élő rétegeihez is közelebb hozzák a Szent István tiszteletének dedikált napot. Darányi törekvésében része volt az ünneplés „feszültséglevezető” jellegének is.
Az aratóünnep azonban nem augusztushoz kötődik. Az aratás rendszerint akkor indul, amikor „megroppan a gabona töve”, Péter-Pálkor, vagyis június 29-e után. A gabona érettségétől függően természetesen változott az aratás időpontja, nem egyszer július végére tolódott.
Az Új kenyér katolikus ünnepe tehát a népi aratóünnephez kapcsolódik. A magyar egyház az Apostolok oszlása középkori liturgikus ünnep (július 15.) bevezetésével hagyta jóvá, szentelte meg az archaikus hagyományt. A reformátusoknál pedig augusztus utolsó vasárnapja hagyományosan az új kenyér ünnepe, amit a gyülekezetben általában Úrvacsorával ünnepelnek.Augusztus 20. és az arató- illetve kenyérünnep összekapcsolása viszont már politikai akaratból történt meg. Ám, mint a fentiekből látható, nem kommunista politikai akaratból, hanem a dualista rendszer politikusainak akaratából.
A két világháború között, 1927-ben Mayer János akkori földművelésügyi miniszter, a Faluszövetség elnöke a Szent Jobb-körmenet után magyar népviseletbe öltözött földművesek százaival vonult fel a budai Várba, majd egy búzakoszorút nyújtott át Horthy Miklós kormányzónak.
Ez a lépés előrevetítette a ’30-as években népszerű hagyományőrző közösség, a Gyöngyösbokréta mozgalom megalakulását is. A parasztcsoportok 1931-1944 között minden év augusztus 20-a táján rendezték tánc-, ének- és játékbemutatóikat Budapesten.
Nagyot ugrunk az időben. Az 1947-es körmeneten – a ’38-ashoz hasonlóan – több százezren vettek részt. A későbbi kommunista kormányzat ezt az ünneplést már fenyegetésként értékelte: nem engedhették, hogy a szakrális jellegét továbbra is őrző vonulás megrontsa a pedáns proletárifjakat. Inkább betiltották a Szent Jobb-körmenetet.
1951-ben Nagy Imre – miniszterként – elsősorban a születésnapos alkotmányt és „a terménybeadási kötelezettség teljesítésének első határidejét” köszöntötte. 1949-ben augusztus huszadikát a Népköztársaság napjává nyilvánították, az évfordulókon pedig – még ha csak díszletként is – rendszerint bemutatták az új kenyeret. A Magyar Dolgozók Pártja valamint elődje, a Magyar Kommunista Párt mindenesetre már 1946-ban bejelentette az igényét a kenyérünnep kisajátítására, Szent István felépítése egyfajta „országalapító forradalmárként” pedig szintén ekkoriban kezdődött.
1989-ben – több mint 40 évi szünet után – újra engedélyezték a Szent Jobb-körmenet megtartását. Az 1991. évi VIII. törvényben megnevezett három nemzeti ünnepnap (március 15., augusztus 20., október 23.) közül pedig – hosszas országgyűlési vita után – a nyár végi emelkedett ki és vált elsőszámúvá.
Az új kenyér motívuma a rendszerváltás után sem tűnt el. Pécsett – tegyük hozzá, magánkezdeményezésre – elindult a „Magyarok kenyere” program, amelynek keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről összegyűjtött búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a szervezők a rászorulókhoz.
A Magyarok kenyere programot kommunistázni a ’89 előtti előzmények miatt azonban értelmetlen, hiszen – mint láttuk – az ünnepi kenyérnek bőven megvannak a dualizmus korába vezető gyökerei. Ha van mit kifogásolni augusztus 20-ában, akkor az inkább a szülinapi hangulat, hiszen a napnak a magyar állam születésnapjához nem sok köze van – de ez már egy másik történet.
forrás: VALASZ.HU
Megjegyzés küldése