0
„Jövevény voltam és befogadtatok engem…”

Vitéz Subik Károly pápai prelátus felszentelte a Szent Rozália-kápolnát

A jó lelkeknek jó időt adott az Isten.  A múlt heti állandó esőzés után felhőtlen fénnyel tárult meg az ég világossága vasárnap, és végigsugározta az ünneplő maklári kettősnegyed utcáit, ahol zöld lombokat állították már kora hajnalban a házak elé. Hosszú sor zöld lomb vezetett ki a temetőbe, ahol százakra menő tömeg gyűlt egybe a Szent Rozália kápolna megszentelésére. A földben csendesen pihentek a halottak az új templom árnyékában, a síri virágok szelíd illata ünnepi jósággal lengett szét a levegőben, s a tiszta délelőttben megfényesedett füvek között tücskök százai énekeltek. A sírok között ünneplős emberek, olvasós asszonyok állták körül ujjongó áhítattal az új templomot, amely nemcsak azért mindenkié, mert az Isten benne a gazda, hanem azért is, mert mindenki vágya, munkája, verejtéke, kis pénze, nagy hite építődött belé. Nagy ünnep volt ez a templomszentelés, mert annak kinyilatkoztatása volt, hogy a mai sanyarú időkben is tud építeni, aki hisz és akar.


A Szent Rozália kápolna szentelését vitéz Subik Károly pápai prelátus végezte főpapi öltözetben nagy segédlettel. Szentelés előtt szentbeszédet intézett az egybegyűlt hívek ünneplő tömegéhez.

„Mint Ábel áldoztatok, áldoztátok báránykáitok legjavát s az áldozat füstje száll, száll fölfelé mutatva azt, hogy kedves a ti lelketek az Úrnak. Szegények vagytok, alig akad soknak betevő falat a házában, mégis felemeltétek ezt a templomot az Isten dicsőségére és a magatok üdvére. Jézus szava szól most hozzátok. ’Jöjjetek Atyám áldottai, mert jövevény voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és befödöztetetek engem.’ Ó, legyetek áldottak, szegények és gazdagok, akik hozzásegítettétek ehhez a templomhoz a városnegyedet!

A negyedmesterek ezt a helyet jelölték ki a templom számára. Itt nyugosznak atyáitok s némaságukban is hangosan prédikálják: mi is voltunk olyanok mint ti, ti is lesztek olyanok mint mi. Gondoljatok lelketekre, amellyel számolni tartoztok majd. És prédikál ez a torony is, fölfelé mutatva mondja: emelkedjetek ki a föld porából, sarából. Tisztuljatok meg szenvedélyeitektől, szabaduljatok meg bűneitektől. Legyetek imádkozó hadsereg, amely az eget ostromolja, amelyet a szeretet és együttérzés hozott egy táborba. Beszéljetek Istennel, hisz tudjátok, milyen jó, ha a gyermek atyja ölére borul és becsüljétek meg az imádságot.

Az Isten nem segíti azokat a népeket, akik nem fordulnak hozzá, hanem káromolják és szidalmazzák őt. Foch marsall, a francia hadsereg főparancsnoka, amikor támadásra készült a központi hatalmak ellen, haditanács után mindig leborult a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, imádkozott, aztán kiadta a parancsot és – győzött. Véssétek lelketekbe, hogy hit és imádság nélkül nem lehet győzni sem háborúban sem béke idején.


Most felszentelem a templomot és bemutatom az első szentmisét a megszentelt oltárnál. Imádkozzatok azokért, akik itt nyugosznak, de azokért is, akik távoli országok rögei alatt alusszák örök álmukat, imádkozzunk városunk minden lakójáért és szegény szenvedő hazánkért. Ezen az ünnepen Szent Rozáliával lépett közösségre ez a városrész. Szent Rozália palermói hercegnővel, aki elvonult a főúri udvar dáridóiból és egy hegyi barlangban töltötte el szent életét. Mikor Olaszországban nagy pestisjárvány volt, a szicíliaiak hozzá könyörögtek, és ő megmentette Szicíliát a pusztító betegségtől.

Ma nem a testi hanem a lelki pestis idejét éljük, s ez a pusztító járvány a fiatalságra leselkedik. Vigyázzatok, hogy fiaitok, lányaitok lelkét meg ne mételyezze a könnyűvérű mulatozások szelleme, a felelőtlenség járványa. Úgy neveljétek gyermekeiteket, hogy istenfélő, szülőtisztelő, hazaszerető emberekké váljanak. Én is az öreg főpásztor nevében hálát adok Istennek, hogy öregségében olyan néppel áldotta meg őt mint aminők ti vagytok.”

Szentbeszéd után vitéz Subik Károly felszentelte a templomot és bevonult kíséretével, hogy elmondja az első szentmisét. A templom szűknek bizonyult a hívők tömegének befogadására és sokan a templom előtti dombon térdeltek le áhítattal, hogy részesüljenek Isten kegyelmében.

Úrfelmutatáskor megszólalt az új templom harangja s egyszerű kedves hangja békét hirdetett élőknek és holtaknak, békét és boldogságot, amit megérdemelnek azok, szegénységükben is be tudták fogadnia az Urat. 

Fotó: Szendi Lajos

forrás. (Eger-Gyöngyösi Újság, 1934. szeptember 11.1.)

Megjegyzés küldése

 
Top