A szokásokhoz híven pünkösdi királyt és királylányt választottak, emellett különböző családi programokon elevenítették fel a kereszténység egyik legősibb ünnepét.
A miskolci diósgyőri várban pünkösdi királyt választottak. A városban bárki lehetett király, aki egyedül, vagy anyukája segítségével készített egy „aranykoronát.” A pünkösdi királyokat végül néptánccal és népdalok éneklésével ünnepelték meg.
Hollókőn pedig pünkösdi királylányt választottak. A hagyományok szerint szelídsége és tiszta lelke miatt nyerte el a leány a kitüntető címet.
A pünkösdi hagyományokat elevenítették fel a szentendrei skanzenben is. Az egyik szokás szerint ilyenkor énekelve, táncolva járják körbe a falut és beköszönnek a gazdáknak jó termést kívánva nekik.
Az ártó szellemeket tartják távol azok a zöld ágak, amelyekkel a Szent Anna kápolnát díszítették fel. Felvidéki hagyomány szerint népi motívumokkal hímzett keszkenőket is akasztottak az ágakra.
Hétfőn is számos programmal készülnek
Pünkösd az egyik legrégibb ünnepünk. A Szentlélek kiáradásának napjaként tartják számon, ami egyben a keresztény egyház születésnapja is. Pünkösdhétfőn országszerte hagyományőrző és családi programokkal várják az embereket.
forrás: M1 Híradó

Megjegyzés küldése