Tavaly nagy sikert aratott Mezőkövesden az Omega koncertje, idén pedig megrendezték a Rocklegendák Mezőkövesden című koncertsorozat első felvonását a Kavicsos-tónál.
A nyitányon az 1970-es, 1980-as években, illetve az 1990-es évek elején sikereket arató skót Nazareth együttes koncertezett. Rengetegen voltak kíváncsiak a hard rockot játszó bandára, amely idén ünnepli ötvenedik születésnapját. A színpad előtt vegyes korosztály tapsolt és énekelt együtt Carl Sentance-szal, vagy hallgatta lelkesen Jimmy Murrison gitárszólóit.
A zenekar a másfél órás koncerten előadta egyebek között a Dream on, a Shanghai’d In Shanghai, a My white bicycle című slágereit, s természetesen elhangzott az együttes legnagyobb sikert aratott száma, a Love hurts című ballada is.
Az együttes tavasszal Ukrajnában, Lengyelországban és Szlovákiában játszott, a kövesdi esemény után pedig nyáron és ősszel Csehországban, Németországban, majd Kanadában turnézik.
Fotó: Tóth Balázs
forrás: boom.hu


Megjegyzés küldése