A Kékest említi az 1897-ben megjelent Mátrai kalauz. Ekkor a Mátra Egylet (a Magyar Turista Egyesület mátrai osztálya) által 1888-ban keményfából épített, 20 m magas Vass-kilátó állt a tetőn, mely Vass József népjóléti miniszterről kapta nevét.
Az 1926-ban menedékkunyhóval kibővített torony azonban 1938-ra veszélyessé vált, ezért bezárták, és a második világháború alatt le is bontották. 1933-ra épült fel a kékestetői gyógyszálló, és a beruházás részeként a Mátraházáról a Kékesre vezető 5 km-es út.
Az 1920-as és 1930-as években indult be a sísport is: a déli lesiklópályát 1933–1934-ben, az északit 1934–1937-ben alakította ki a Mátra Egylet, illetve a Magyar Sí Szövetség. Az első sífelvonót az 1950-es évek közepén építette ki a Honvéd síszakosztálya.
A gyógyszállót az 1950-es években államosították és szanatóriummá alakították Az 1960-as évek elején sem volt még működő kilátó, csak a Távközlési Kutató Intézet nyolcemeletes tornyából lehetett körbetekinteni, külön engedély birtokában. Az 1958-ban épült antennatorony kiváltására 1981-ben készült el a jelenleg is álló Kékestetői tévétorony.
A Kékes Magyarország legmagasabb hegye. Az Északi-középhegységben, a Mátrában található. 1014, más mérések alapján 1015 méter magas. Gyakran emlegetik Kékestető néven is, ez azonban helytelen, hiszen ez a hegy területén található település neve, amely közigazgatásilag Gyöngyöshöz tartozik. Maga a hegy Parád és Gyöngyös közigazgatási területén található.
Gyógyhely
A Kékes klimatikus viszonyai gyógyító hatással vannak az asztmatikus betegségekre, idegkimerültségre. Emiatt települt ide a csúcshoz közel található a Mátrai Gyógyintézet kékesi egysége.
A kékestetői gyógyszálló, mely ekkor a legmodernebbnek számított az országban, 1933-ban épült fel egy 30 hektáros területen, Csonka László (az Első Magyar Magas- és Mélyépítési Rt. tulajdonosa) beruházásában és Miskolczy László tervei alapján. Az 1950-es években állami tulajdonba és a mátraházai egységgel közös kezelésbe kerültek, szanatóriumi funkciót kapva.
Turizmus
A csúcson 1985. augusztus 20. óta egy nemzeti színűre festett kő jelzi a magassági pontot.
Kékestetőn 1958-ban épült fel az első antennatorony, ez azonban később elavulttá vált, ezért 1981-ben felépült a ma is működő Kékestetői tévétorony és kiszolgáló épülete. A 180 m magas torony egyik szintjén zárt körpresszó működik, felette, 45 m magasan nyitott kilátószinttel.
A Kékest érinti az Országos Kéktúra 21-es számú szakasza. Pecsételőhelye a szanatórium portáján található.
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz: wikipedia.org




Megjegyzés küldése