0

A nyár a legtöbbeknek a pihenésről, kikapcsolódásról szól, már akkor, ha van lehetőségük ­szabadságra menni. Több ágazatban ugyanis komoly kihívást jelent a nyári pihenőidő kiadása, ugyanis van, ahol akkora a munka­erőhiány, hogy már 1–2 ember néhány napra történő elengedése is komoly fennakadást okoz.

A nagyvállalatoknál általában könnyebben megoldják a szabadságok kiadását, de a kisebb vállalkozásoknál már komoly problémát okozhat akár egy ember kiesése is. Munkahelye válogatja, mennyire nehéz kivenni a nyári pihenőidőt, az óvónők és a tanárok csak az iskolai szünidőben tudnak elmenni pihenni, míg például a vendéglátósok estében a nyár az egyik legforgalmasabb időszak, nekik már nehezebb nyáron a szabadságukat kiadni.

A vendéglátásban jelenleg nagy a munkaerőhiány, ezért komoly problémát tud okozni a nyári szabadságok kiadása. Nekünk szerencsénk van, mert foglalkozunk diákétkeztetéssel is, ám az nyáron szünetel, és az ott dolgozó munkaerőt át tudjuk erre a néhány hónapra irányítani a többi éttermünkbe. Így rendben ki tudjuk adni a kívánt szabadságokat, de egyébként biztos, hogy mi is nagy gondban lennénk – árulta el lapunknak Kósa László, több megyei étterem tulajdonosa.

Az egri Macok étteremben is ki tudják adni a kívánt szabadságokat, de csak úgy, ha kisegítő munkaerőt alkalmaznak a nyáron.

Tavaly nehezen tudtuk kiadni a szabadságokat, mert nem volt pluszmunkaerőnk, így viszont az alkalmazottjaink igencsak elfáradtak a szezon végére. Ezért idén a nyári hónapokban kisegítő személyzetet alkalmazunk, hogy ne lehessen megint ilyen problémánk – fejtette ki Macsinka János, az étterem séfje.

A gyártóüzemeknél már más a helyzet, ezek estében gyakori, hogy nyaranta néhány hétre teljesen leállnak, és ebben az időszakban végzik el az esedékes karbantartást, vagy éppen a nagytakarítást.

Süli Kinga, KINGA.SULI@MEDIAWORKS.HU

borítókép - szepkartyaelfogadok.hu (illusztráció)

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top