Az egri Dobó István Vármúzeum restaurátor műhelyében járt a heol.hu munkatársa.
Gárdonyi Géza egykori lámpája, több száz éves kerámiaedény-maradványok, jobb napokat is látott míves bölcsők. Ezeket a nem mindennapi tárgyakat az egri Dobó István Vármúzeum raktárépületében őrzik, és az ugyancsak itt kialakított restaurátor-műhelyekben hozzáértő kezek gondoskodnak róluk.
Most olvasóink is bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Az épület első ránézésre elhagyatottnak tűnik, feltűnő csend honol körülötte. Nem csoda, hiszen csak egy maréknyi ember szorgoskodik itt, akik munkaidejüket bár egy fedél alatt, de külön műhelyekben töltik.
– Öten vagyunk a csoportban és négy anyagnem szerint specializálódtunk – kezdi az ismertetést Sikéné Kovács Melinda, az állományvédelmi csoport vezetője. – Két helyiségben szilikátalapú tárgyak, kerámia és üveg restaurálását végezzük, emellett fémeket, textileket és bútorokat is kezelünk. Eléggé összetett a feladatkörünk, párhuzamosan több dologgal is foglalkozunk. A Dobó István Vármúzeum műtárgyállományát néprajzi, történeti, képző- és iparművészeti, irodalomtörténeti, s régészeti leletek alkotják, ezek egy-egy kis szeletét kiállításokon láthatja a nagyközönség, míg a jelentős részét a gyűjteményi raktárakban helyeztük el. Ennek a több tízezer darabot számláló gyűjteménynek a védelme, restaurálása a feladatunk. Egész megyére kiterjedő, harminchat kiállítóhelyre vonatkozó állományvédelmi feladatot is ellátunk, és igyekszünk a vármúzeum programjaiba is bekapcsolódni.
Az állományvédelmi csoport irányítója az egyike a két szilikátrestaurátornak. Műhelyében jelenleg az egykori provizori palota területéről származó habán kályha maradványai fekszenek az asztalon, de nála található Gárdonyi Géza lámpájának több darabra törött üvegbúrája is, s egy különleges kötet.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Gárdonyi Géza egykori lámpája, több száz éves kerámiaedény-maradványok, jobb napokat is látott míves bölcsők. Ezeket a nem mindennapi tárgyakat az egri Dobó István Vármúzeum raktárépületében őrzik, és az ugyancsak itt kialakított restaurátor-műhelyekben hozzáértő kezek gondoskodnak róluk.
Most olvasóink is bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Az épület első ránézésre elhagyatottnak tűnik, feltűnő csend honol körülötte. Nem csoda, hiszen csak egy maréknyi ember szorgoskodik itt, akik munkaidejüket bár egy fedél alatt, de külön műhelyekben töltik.
Szabó Csabáné Gavallér Erika a textilműhelyben végzi munkáját. Különleges leletről
is beszámol Fotó: Berán Dániel
Az állományvédelmi csoport irányítója az egyike a két szilikátrestaurátornak. Műhelyében jelenleg az egykori provizori palota területéről származó habán kályha maradványai fekszenek az asztalon, de nála található Gárdonyi Géza lámpájának több darabra törött üvegbúrája is, s egy különleges kötet.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
