0

Már a jelentkezési adatok is azt mutatták, hogy töretlen az érdeklődés az Eszterházy Károly Egyetem képzései iránt.

Ezt erősítik meg a szerdán zárult 2019. évi általános felvételi eljárás adatai, mely szerint az elmúlt évhez képest 8%-kal több jelentkezőt vett fel az Egyetem. A négy campuson összesen 2579 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben: 1197 fő nappali tagozaton, 1382 jelentkező levelező tagozaton tanulhat. A hallgatók nagy része, 85%-a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben vehet részt.

A leendő hallgatók kétharmada, 1683 fő alapképzésben tanulhat, míg a mesterfokozatot nyújtó szakokon közel ötszázan folytathatják tanulmányaikat. A bölcsész közismereti tanárszakok nappali tagozaton, a természettudományi tanárszakok viszont inkább levelező tagozaton voltak keresettek. A kétéves felsőoktatási szakképzésekre 412 fő nyert felvételt.

A legtöbben, 1794-en Egerben tanulhatnak, 449 fő nyert felvételt Gyöngyösre, 196 fő Jászberénybe és 140 Sárospatakra. Legnagyobb számban a Pedagógiai Karra és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra iratkozhatnak be szeptemberben.

A gyöngyösi székhelyű Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karon 112 hallgató kezdheti meg tanulmányait három campuson. Szőlész-borász képzésben 44 hallgató tanulhat majd az egri, a mátrai és a tokaji borvidéken: 22-en Egerben, 11-11 fő Sárospatakon és Gyöngyösön alapképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre iratkozhat be.

A Bölcsészettudományi és Művészeti Karon a Vizuális Művészeti Intézet alap- és mesterszakjai voltak a legkeresettebbek. Képalkotás alapszakon 89-en tanulhatnak, közülük 58-an mozgóképkultúra és média szakirányon. Tervezőgrafika alapszakra 42 fő nyert felvételt. Az idén először meghirdetett grafikusművész osztatlan, mesterfokozatot nyújtó művészeti képzésre 16 fő iratkozhat be szeptemberben.

A karon népszerű az anglisztika alapszak is: 55 fő nyert felvételt az egyetemre, 42 fő nappali tagozatra, 13 jelentkező levelező képzésre. A karon összesen 394 jelentkező tanulhat, többségük nappali tagozaton.

Idén is nagyon keresettek voltak a gazdaságtudományi képzési területhez tartozó alapszakok. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra Egerben és Gyöngyösön 722 hallgató nyert felvételt. Míg Egerben a nappali tagozatos alapképzések, addig Gyöngyösön a levelező képzések voltak a keresettebbek.

borítókép - Berán Dániel

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: eszterhazy.hu

Megjegyzés küldése

 
Top