0

A Zene Világnapjához kapcsolódóan bemutatták a megújult Egri Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztéseit. Szó volt a külső és belső átalakításokról, valamint az országban egyedülálló új, a szolfézs tanulást segítő alkalmazásról.

Az Egri Tankerületi Központ saját költségvetéséből csaknem 65 millió forintos infrastrukturális beruházást hajtott végre az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola épületén – mondta Ballagó Zoltán tankerületi igazgató a keddi sajtótájékoztatón. Elhangzott, a munkálatok során felújították az épület tetőszerkezetét és a különleges üvegkupoláját, illetve helyreállították több helyen a homlokzatot.


Kicseréltük az ablakpárkányokat, modern klímaberendezésekkel láttuk el az intézmény hangversenytermét. Idén folytatódott az a hangszercsere program, amelynek segítségével 8,1 millió forint értékben vásároltunk hangszereket.

Ezek közül is a legfigyelemreméltóbb egy Yamaha zongora, amelynek az értéke 6,6 millió forint. Emellett az iskola több mint 1,3 millió forintot fordíthat hangszerkarbantartásra – részletezte az igazgató. Szavai szerint a zeneiskola számos megyei, területi, országos, nemzetközi versenyen ért el kimagasló eredményt. az intézmény komoly szerepet játszik az utánpótlás biztosításában, Eger kulturális életében.

borítókép, Berán Dániel

forrás: heol.hu, Eger TV

A cikk folytatását a Heves Megyei Hírlap szerdai számában olvashatták.

Megjegyzés küldése

 
Top