0

A homorú íves alaprajzú, egyszerű saroklakóház helyén Szappanos János egyemeletes háza állt 1755-1788 között, amely leégett. A megrongálódott épületet Tolli Konstantin görög kereskedő vette meg, aki Povolni János építőmesterrel új házat építtetett.

1808-ban Hucsa Demeter görög kereskedő tulajdonába kerül, akitől Naum Ekonom görög kereskedő és iskolaigazgató vette meg 1815 körül.

Ezt követően a ház többször is tulajdonost cserélt. 1887-1903 között az utca Dr. Hibay Károly édesapjáé, Dr. Hibay György gyógyszerészé, majd 1927-ben örököseié. Napjainkban ennek a háznak a falán található az a tábla, amely Dr. Hibay Károly orvosnak állít emléket.

Ehhez az utcasarokhoz egy anekdota is kapcsolódik: 18 éves korában Gárdonyi Géza annyira szegény volt, hogy ennek az utcának a sarkán szedett fel egy gyerekkocsiból kiejtett fél kiflit, s akkor ez volt a később oly híressé vált író egész napi élelme.

Forrás: beszeloutcanevek.ektf.hu

Megjegyzés küldése

 
Top