Pár településen, mint például Szomolyán és Egerben még ma is élnek barlanglakásokban.
Ezek a többször emeletes otthonok azonban már köszönő viszonyban sincsenek a régi, víz és villany nélküli egy vagy maximum kéthelységes hajlékokkal.
De létezik máig meglepő kínálat: egy 2006-ban megjelent újsághirdetésben egy egri háromszáz éves, százhúsz négyzetméteres összkomfortos, telefon és internetvonallal is rendelkező barlanglakást ajánlottak megvásárlásra húsz millió forintért.
Ha barlanglakókról esik szó, a többségnek automatikusan az ősemberek jutnak eszébe, pedig jóval később is sokan laktak ilyen körülmények között.
Ma már ritkaság, hogy valaki erre az életformára kényszerüljön, de olyan tehetősek is akadnak, akik jelentős összegeket áldoznak, hogy igazi kuriózumnak számító, föld alatti luxusotthonokat építhessenek.A magyarországi barlanglakások esetében általában a legszegényebbek költöztek az üregekbe, melyek azóta elhagyatottá váltak. A szikla időtálló jellegének köszönhetően azonban a lakások fennmaradtak. Mutatunk egy olyan helyet, ahol páratlan néprajzi kincseket láthatsz!
A noszvaji barlanglakások
Noszvaj Egertől nem messze, a Bükki Nemzeti Park szélén helyezkedik el festői környezetben, a Kánya-patak vágta völgyben. A falucska fölé magasodik a több mint hatszáz méteres Várhegy, melynek lágy, riolittufa kőzete lehetőséget biztosított a környék szegényei számára, hogy olcsón lakáshoz jussanak. A fehér sziklába vájt, mesterséges barlangok egy része ma kívülről és belülről is megtekinthető, különleges turistalátványosság.
Nemcsak napjainkban ölt tragikus méreteket a nincstelenség, korábban az idénymunkások, zsellérek, napszámosok nem aluljárókban, kapualjakban, hanem a hegyoldalakba, löszfalakba vájt barlangokban húzták meg magukat.
Mednyánszky Miklós Magyarországi barlanglakások című kötetében a barlanglakások „építészetét”, az ott élők életkörülményeit dolgozta fel. Nem csupán az egyes tájegységeinkre volt jellemző a barlangbeli lakhely kialakítása, „likak kivájása”, hanem az egész országra.
Ez alól nem volt kivétel a főváros sem, ahol a környékbeli településeken, többek között Érden, Budaörsön, Diósdon, Sóskúton, Budafokon is több ezer család kényszerült földalatti, legtöbbször egyhelységes, sötét és vizes lakásokba. A hegyoldalakban, vagy gyakorta, csupán a löszdombokon található temető oldalfalában, a keresztek, pontosabban a sírok alatt kialakított kényszerlakhelyeken élők között aratott a tüdővész, és nagy volt a gyermekhalandóság. A budafoki barlanglakókat gyakran bosszantották ezzel a kérdéssel: „Hol van az a világ, ahol a kéményhez kötve legeltetik a kecskét? Hát Budafokon…”
A levéltárakban fellelhető dokumentumok szerint a tizennyolcadik század elejétől léteztek pincelakások, a régészeti feltárások viszont a tizenharmadik század óta való létezésüket támasztják alá. Figyelemre méltó adat, hogy még a huszadik században is több ezer család élt a föld alatt. A század elején, a Föld világvárosai közül egyedül Budapest volt az, ahol a város közepén, a Gellérthegy gyomrában még mindig több család élt. A budafoki barlanglakásokat is csak a hatvanas évek végén számolták fel. Ma már csupán az 1971-ben megnyitott, puritánul berendezett barlanglakás-múzeum, Tóth Győzőék egykori otthona emlékeztet a közelmúlt nyomornegyedére, a XXII. kerület, Veréb utca 2-4 szám alatt.
borítókép (illusztráció), Vámossy Béla
Parcsami Gábor
Forrás: Mednyánszky Miklós: Magyarországi barlanglakások, Terc Kiadó, femina.hu
Megjegyzés küldése